Magyarországon az innováció nagyjából olyan, mint a futball. Múltja van, jelene nincs. Ami az Aranycsapat a futballban, azok a „marslakó” Nobel-díjasaink az innovációban, a feltalálók Albert Flórija meg mondjuk Rubik Ernő lehet ebben a párhuzamban. Egy kicsit ugyan igazságtalanok vagyunk, mert jelenleg több innovátorunk van, mint jó futballistánk, gondoljunk csak a Prezire, a LogMeinre vagy a Ustreamre, de általában a hazai kkv-szektor innovációs teljesítménye messze az Európai Unió-s átlag alatt van. Egy néhány hete megjelent interjú ennek az okait vizsgálja.
Azt például képtelen vagyok megérteni, hogy Magyarországon miért nincs szorosabb együttműködés az egyetemek és a vállalatok között, holott nyilvánvalóan mind a tudományos, mind a vállalati szféra rengeteget nyerhetne belőle.

Devizával kereskedni kockázatos – aki ennek az ellenkezőjét mondja, az hazudik – hiszen a devizaárfolyamok időnként egészen hajmeresztő mozgásokat produkálnak. Ahogy történt ez január 15-én is, amikor a svájci jegybank váratlanul elengedte a frankot, amire a svájci deviza rakétaként lőtt ki. A dolog következményeként percek alatt olvadt el azok befektetetése, akik a svájci frank árfolyamának stagnálására vagy erősödésére spekuláltak, de ha nem állítottak be maguknak automatikus kiszállási pontokat, akkor befektetésük sokszorosát is elbukhatták azon a bizonyos januári napon.
Lassan semmi sincs már Magyarországon, ami nem politikai, pontosabban pártpolitikai ügy. Pártpolitika, hogy kell-e közmunkaprogram, hogy fizetős legyen-e a felsőoktatás, hogy a gyerekeknek általános iskola végén megmondják-e, hogy merre tanulhatnak tovább, hogy vasárnap be kell-e zárniuk a boltoknak, hogy a Magyar Nemzeti Banknak dolga-e százmilliárdokból kistafírungozni alapítványokat azért, hogy ott a diákok alternatív közgazdaságtant tanulhassanak, nem középiskolás fokon. És persze pártpolitika az is, hogy egy állítólag másfél évtizede vígan csaló pénzügyi cég bedőlése kinek a felelőssége. Igen, a politika az érdekek artikulációja, vagyis látszólag politikától távol eső ügyek is válhatnak politikai üggyé.
Derült égből a villámcsapás. Vagy derült égből egy nagy rakás galambürülék. A Buda-Cash Brókerház és a négy regionális kisbank csődje meglepett mindenkit. Ugyan a nagyokosok már írogatnak „egyértelmű jelekről”, elkezdenek visszaemlékezni arra, hogy ők szűk körben már megmondták, hogy mi várható, de mégis, valójában soha nem jelezte senki, hogy ebben a konkrét brókercégben, vagy ezekben a bankokban ne lehetne bízni!
Mi veszett el? Hát, elsősorban sok pénz. Állítólag akár százmilliárdos nagyságrendben, amely tételt egyelőre még csak ízlelgeti a szakma, de a mértéket senki nem akarja elhinni. Azt mindenki rebesgette, hogy a Buda-Cash Brókerházat nagyon rosszul érintette a svájci frank árfolyammozgása, akár tízmilliárd forintot is bukhattak ezen, na de százmilliárd? Érthetetlen mérték. Lehet ennyi? Egyszer majd megtudja az ország.
Nagyjából ezt gondolhatja Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökről az európai pénzvilág és Nyugat-Európa zömében jobboldali politikai vezetése. Ezt gondolja, és közben röhög a markában. Mégpedig azon, hogy három hét sem kellett ahhoz, hogy Ciprasz és pártja, a Sziriza választási győzelme után tökéletesen megalázva visszavonulót fújjon.
Mindössze néhány külföldi bankár kellett, és máris megszületett a béke a magyar állam és a magyarországi bankok között. A fegyverletétel már régóta megtörtént, pár évig jaj volt a legyőzöttnek, de most igazi béke született, egy értelmes, előremutató együttműködés esélye. Éljen!
Megszokhattuk már, hogy cunamiként söpör végig a magyar sajtón egy-egy jól hangzó gazdasági vagy pénzügyi elképzelés, még ha a legnagyobb sületlenségről van is benne szó. Az egyik legfrissebb ilyet a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége elnökének, Kaplonyi Györgynek köszönhetjük, aki láthatóan tökéletesen félreértette a KDNP által javasolt magáncsőd intézményének célját és lehetőségeit.
Minden hazai politikai hatalom rendszeresen támogat bizonyos nagyvállalkozók meghatározta gazdasági erőcsoportokat. Ezt az állítást aligha kell nagyon megmagyarázni, de akinek esetleg kételyei lennének, az nézze meg, hogy az elmúlt négy és fél évben milyen közpénz-sűrűsödések voltak megfigyelhetők az infrastrukturális beruházások körül, és megtalálja Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nevével fémjelzett Közgép hihetetlen nyerési sorozatát. Hasonló következtetésre lehet jutni számtalan további szektorban.
Nincs az az isten, hogy megmondjuk, mennyi lesz az olaj ára néhány év, vagy akár pár hónap múlva. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az hazudik. De ezzel együtt is azok járnak jobban, akik terveznek, spekulálnak.
Utolsó kommentek