Nagyjából ezt gondolhatja Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökről az európai pénzvilág és Nyugat-Európa zömében jobboldali politikai vezetése. Ezt gondolja, és közben röhög a markában. Mégpedig azon, hogy három hét sem kellett ahhoz, hogy Ciprasz és pártja, a Sziriza választási győzelme után tökéletesen megalázva visszavonulót fújjon.

Pedig pár hete még a fejlett Nyugat, a teljes euróövezet, sőt az egész Európai Unió rettegett! Mi lesz, ha kormányra kerül a szélsőbaloldali görög Sziriza, és mi lesz, ha lesznek követői, először Spanyolországban, aztán Olaszországban, esetleg Franciaországban? Hiszen ennek a politikai erőnek más sem volt a programja, mint az unió és az unió égisze alatt zajló görög válságkezelés tagadása. Minden gyűlölt volt, ami a megszorításokhoz, vagy az uniós hitelekhez, esetleg, a már csak történelmi okokból is rühellt németekhez kapcsolódott. Ezzel a programmal nyert is a Sziriza január végén, majd elindult a kormányzás.

Ahhoz képest, hogy Ciprasz megnyerte a választást, eltelt három hét és immár arról olvasni, hogy a korábbi hitelmegállapodás meghosszabbítását kérte az athéni kormány. Még semmi sem biztos, most zajlanak a teátrális körök, a fenyegetőzések, a zsarolási kísérletek, kiváló színészek játsszák a modern kori görög drámát, de a sajtóban már határozottan az az információ jelent meg, hogy Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a hitelmegállapodás hat hónapos kiterjesztését szeretné elérni.

Mindez tökéletesen logikus. Anyagi megfontolásból is, hiszen így lehet elkerülni a csődöt, de politikai megfontolásból is, mert a görög kormány így úszhatja meg a gyors és látványos bukást. Pedig a tőkepiac még gondokat áraz, például azt, hogy a görögök elmennek, vagy kiebrudalják őket, itt hagyják az uniót, vagy legalábbis az eurózónát. Adható ennek némi esély, de tökéletes öngól lenne!

Görögország jó szokásához híven ugyanis továbbra is a csőd szélén táncol. Nem lenne szép dolog tagadni, hogy a görög állam és a görög lakosság komoly áldozatokat vállalt már, de mégis, ha a hónap végén kifutó uniós megállapodást nem újítaná meg az ország, akkor április-május körül kiürülne a kassza. Nagyjából eddig a pontig tud kakaskodni Ciprasz és csapata, akik a kormányrúdnál már egyáltalán nem olyan kemények, mint voltak a választási nagygyűléseken.

Ha ugyanis nincsen megállapodás, elfogy Görögország pénze, nem lesz fizetés, nyugdíj, a bankoknál sorok lesznek, csőd, balhé, forradalom, ilyen szépeket lehet vizionálni. Ez valójában senkinek sem az érdeke. A következő hetekben csak arról fog szólni a különböző testrészek méregetése, hogy milyen alkut tud kötni a görög kormány. Ha semmit nem kapna, akkor is be kéne adnia a derekát, de a politikusok ügyes fiúk, majd kitalálnak valamit, hogy úgy nézzen ki a görög nép előtt, hogy Ciprasz valamit elért.

A Görögországot, a görög politika lehetőségeit ennyire lesajnáló vélemény azon a realitáson alapul, hogy ha a hellének kikerülnének az eurózónából, borzalmasan járnának. Az Európai Központi Bank (EKB) például „szétszívathatja” Görögországot. Eddig csak annyit tett, hogy nem fogadja be biztosítékként a görög állampapírokat. Természetesen nem célzottan a görög papírokat, hanem a nem befektetési kategóriájú uniós állampapírokat (de ez most éppen csak a görögökre illik). A Sziriza előtt még elfogadta, most nem, vagyis a politika gazdasági eszközökkel megzsarolta a politikát.

Az eszköztár utána is széles. Az EKB-nak van egy pénzügyi lélegeztető-gépe, amit sürgősségi likviditási alapnak lehetne nevezni. A görög bankrendszernek innen van most forrása. Ha az EKB elzárja ezt a csapot, megint jön a fent már vázolt, sorban állós, elégedetlenkedős bankcsőd-kép.

„Lehetne még kicsit hangoskodni Ciprasz öcsém, de kettő perc múlva vége a kormányodnak” - mondják magukban az ilyen nyers fogalmazásoktól amúgy bizonyára irtózó európai bankárok. Ha pedig valaki folytatja a gazdasági következmények számbavételét, akkor megemlíthető, hogy a görögök a piacon ma 9-10 százalékon kapnának hitelt, miközben az EKB-tól sokkal kedvezőbb csomagokat kapnak. Ha Görögország kilépne az unióból, akkor elesne egy brutális méretű uniós tőketranszfertől, mert természetesen a fejletlen Görögország is abban a cipőben jár, mint Magyarország, vagyis nagyon erős nettó haszonélvezője a kifizetések és a befizetések európai politikájának. A görögök többsége ezt érti, és bár megválasztotta az unióellenes erőt, valójában benn akar maradni a védett zónában.

Görög oldalról az egyetlen szakítási ok az lenne, hogy a Sziriza meg akar felelni a választóinak, a választási ígéreteinek, de azért talán kár lenne bedönteni egy országot. Oké, de az unió miért ragaszkodik a beteg gyermekhez? A beteg gyermekéhez mindenki ragaszkodik, de itt természetesen nem a gondoskodás vágya és a családi kötelék vezeti a politikusok gondolkodását, hanem az érdek. A görög problémák kifejezetten kedveznek az unió versenyképességének, főleg a németeknek.

A politika mindenhol bonyolult, például a német választók is gyengének tartják Angela Merkelt amiatt, hogy ennyit segít a görögökön, de valójában ez önös érdek is. Az eurózónán belül mindenhol ugyanaz a pénz, azonos az euró. A versenyképességnek jót tesz, ha gyenge az euró. A németek a maguk hibátlan makromutatóival, bivalyerős gazdaságával és fejlett iparával valójában nagyon erős devizával rendelkeznének, de az euró mégis gyenge. Na, ebben segít a németeknek a gyenge mutatókkal és pocsék adómorállal még mindig a csőd szélén táncoló Görögország.

Igen ám, de azért van egy nagy-nagy félelem is, és ezért senki nem legyinthet a Szirizára. Mi van, ha mindenhol nyernek a realitásokat figyelmen kívül hagyó hőzöngők? Már mindenki fél a spanyoloktól, ott is jön egy ilyen új erő, a Podemos. Ha az EKB úgy dönt, hogy nem akar minden országban kinevelni egy Cipraszhoz hasonló demagóg vezetőt, akár büntethet is.

Ha ugyanis a világ látja, hogy egy ilyen demagóg baloldali erő megválasztása csődöt jelent az országának, nem biztos, hogy a spanyoloknál is bejönne a Podemos. Az Európa ellenes pártok sokfelé erősek, minden nyugati állam tele van borzalmasan populista csapatokkal. Olyanokkal, mint Ciprasz, aki még pár napja is teljesen elutasította a hosszabbítás lehetőségét, és rendkívüli EU-csúcs összehívását szerette volna kezdeményezni. Most rászóltak, a bukott diák leülhet. Nagy valószínűséggel az a forgatókönyv fog bejönni, mint oly sok államban, hogy a radikális erő a kormányzati pozícióban már elfogadja a nemzetközi játékszabályokat.

Egy biztos, Ciprasz nem Putyin és a görög sztori egy ezerszer jobb forgatókönyv, mint az orosz. Ha egy demagóg megszelídül, az fincsibb, mint amikor a demokratikusan megválasztott vezető a hatalom közben radikalizálódik és vadul el. Egy katonailag, geopolitikailag nem különösebben lényeges, kicsi és eladósodottsága miatt kifejezetten szegény és kiszolgáltatott állam biztosan nem tudja megváltoztatni a nagyok játékszabályait.

Címkék: görög válság Görögország Sziriza Ciprasz