Nemrégi hír, hogy a Bloomberg 26. helyre tette Magyarországot az innovációs indexe alapján, 3 hellyel Kína elé! Még mindig pislákol hát a magyar géniusz, félgőzzel is lenyomjuk a Nagy Falon túliakat! A számok mögé nézve azonban most is akad tanulság.
Szokásunkká vált a félhasábos cikkekben feldolgozott ország-rangsorokat részletesebben elemezni, hiszen az eredeti kutatásokat alaposabban átnézve mindig kiderül egy csomó fontos dolog: tavaly októberben már rájöhettünk, hogy vállalkozást vezetni nem a válság miatt nehéz nálunk, hanem az állami bürokrácia miatt. Szeptemberben pedig azt láthattuk, hogy a versenyképességünk visszaesése szinte kizárólag az állami döntéshozatal átláthatatlanságára és az elégtelen pénzügyi irányításra vezethető vissza, illetve arra, hogy nem tudunk megfelelő mennyiségű tőkét biztosítani az innovatív oktatás számára. Ugorjunk hát neki a mostani listának, melyet a Bloomberg hírügynökség fémjelez, de erősen támaszkodik, a Világbank, az OECD az UNESCO és más szervezetek adataira is.
A teljes cikket elolvashatod a Pénzkérdés oldalán.
Utolsó kommentek