Érdekes, de leginkább érthetetlen csörtét láthattunk a napokban a Raiffeisen Bank és az osztrák sajtó részéről csak „pincészetnyi banknak” titulált Széchenyi Bank között, ám lehet, hogy valójában nem is piaci helyezkedésről, inkább az osztrák és magyar állam közötti pengeváltásról van szó. A magyar állam így kettőt üthetett egy csapással: alaposan ráijesztett az idehaza tevékenykedő külföldi bankokra, illetve ütőkártyát szerezhetett egy az osztrákokkal vívott másik csatában, amit a külföldiek földszerzésének korlátozásával kapcsolatban vívnak a felek.

De mi köze is van a két dolognak egymáshoz? A lehetséges válaszhoz legközelebb a latin Cui Prodest? vagyis a Kinek az érdeke? kérdés mentén juthatunk.

Mert az azonnal nyilvánvaló volt, hogy a Széchenyi Bank és a Raiffeisen Bank egészen más nagyságrendet képvisel: az osztrák tulajdonú Raiffeisen magyarországi piaci részesedése csaknem 9 százalékos, 123 fiókot működtet országszerte, miközben mérlegfőösszege 2012 végén 2 119 milliárd forint volt, szemben a Széchenyi Bank alig 20 milliárdos mérlegfőösszegével és egyetlen fiókjával. Olyan ez, mintha egy csepeli garázsban működő autószerelő műhely jelentkezne be a veszteséges Opel autógyár megvételére.

Persze már kevésbé tűnik képtelenségnek a dolog, ha tudjuk, hogy ez a vásárlás valójában közvetett államosítást jelentene. Hiszen a Széchenyi Banknak 51 százalékban a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., 49 százalékban pedig a magyar állam a tulajdonosa. Így, mivel a Széchenyi Bank saját tőkéből aligha képes egy ilyen mértékű üzletet megfinanszírozni, az államnak vagy tőkét kellene emelnie a bankban, vagy hitelt kellene nyújtania a felvásárláshoz. Tehát vevőként valójában nem a mini bank, hanem maga a magyar állam kopogott be.

De mit nyert a tranzakció megszellőztetése, majd meghiúsulása kapcsán a magyar bank tulajdonosa, az osztrák Raiffeisen International? Semmit, sőt nem jött ki túl jól belőle! Az osztrák sajtó odáig megy, hogy a bank vezérkarának alkalmatlanságát firtatja, újra felhozva Karl Sevelda vezérigazgató novemberi bakiját, aki novemberben először a magyar leánybank megtartásáról beszélt, majd pár nappal később annak lehetséges eladásáról nyilatkozott.

Közismert, hogy az osztrák tulajdonos szabadulna az évek óta masszívan veszteséges (2011-ben 375 millió, 2012-ben 162 millió, 2013 első felében már 83 millió euró hiánnyal záró) pénzintézettől. Olyan ez, mint egy eladósorban lévő, ám menthetetlenül csúnya lány, akinek a szülei már szinte bármilyen kérővel kibékülnének, csak legyen két keze és két lába. És akkor jön egy féllábú törpe, akire egyszerűen nem mondhatnak igent. Vajon milyen kérőkre számíthat ezután? Különösen azért, mert az elemzők és a részvényesek még ennek a frigynek is tapsolva éljeneztek volna, hiszen a magyar leány nélkül könnyebben konszolidálhatná helyzetét az anyabank.

És mit nyert a magyar állam mindezzel? Látszólag semmit, hiszen végül elmaradt az üzlet, az osztrákok nemet mondtak az egy eurós ajánlatra. Ám talán maga a magyar állam lepődött volna meg legjobban, ha igent kap a váratlan felkérésre. Ugyanis a magyar államra eddig egészen máshogy viselkedett, ha valóban vásárolni, államosítani akart. Az E.On gázüzletágának megvételét például két és féléves tárgyalássorozat előzte meg, hogy azután – egyes szakértők szerint akár 100 milliárd forinttal is a valódi piaci értéke fölött – 280 milliárd forintért vásárolja be magát. A német RWE Gas International sem panaszkodhat, mert tisztességes árat kapott az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től a Főgáz Zrt.-ben lévő 49,83 százalékos tulajdonrészéért.   

Akkor miért nem járt el most is így? Egy bank megvásárlását nem szokás napok alatt nyélbe ütni, az 1 eurós vételi ajánlat pedig azért lehet túlzó, mert a Raiffeisen infrastruktúrája és ügyfélköre egy új tulajdonos számára értéket képviselhet, legalábbis 300 forintnál többet. (Nem kizárt, hogy egy keleti vagy orosz befektetőnek jóval többet megér a megszerezhető piaci rész!)De ott van a fura, bulvársajtóra jellemző kommunikáció is, ami a tőzsdei anyacég papírjainak árfolyamát alaposan meghintáztatta: a hír hallatán előbb fel, majd a tranzakció elutasítását követően hirtelen le. A tranzakció kapcsán tapasztalt kommunikáció nem vall a bankokra, inkább a hosszas egyeztetések, a diszkrét háttéralkuk a jellemzőek.

S most jövünk az összeesküvés-elmélettel: lehet, hogy a magyar államnak nem is feltétlenül a Raiffeisen bankra volt szüksége, inkább munícióra az eljövendő csatáihoz. Mert ezzel a kis médiaakcióval határozottan tudatták a külföldi bankok tulajdonosaival, a kezükben vannak, azok pedig biztosak lehetnek abban, hogy a kormány képes elérni, hogy pár hónap múlva akár az egy eurós ajánlat is nagyon vonzó legyen. És persze ez üzenet az osztrák kormánynak is, amelynek politikai érdeke a Magyarországon működő osztrák vállalkozások melletti kiállás. Ők most erős nyomás alá kerültek: a bank- vagy inkább a földlobbi érdekében harcoljanak? Nem kis dilemma, és lehet, hogy az igazi háttértárgyalások csak most indulnak majd.  

Címkék: bank állam Raiffeisen