Az ország egyik fele kárörvendően, a másik fele kétségbeesetten fogadta a Raiffeisen 1 euróért történő esetleges eladásának hírét. Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy 1 euróért a hülyének is megéri, „legyen inkább 2!” – ugratták egymást az emberek a közösségi médiában. Az üzlet befuccsolt, de azért érdemes kivesézni az ajánlatot.

„De hát hova lett az a sok pénz, az összes hitel, meg a betétek???” – hangzott az egy eurós hírre a jajveszékelés buszon, villamoson, Facebookon, ahol csak emberek beszéltek erről az egészről. Talán ez volt a legnehezebben emészthető része az 1 eurós történetnek a pénzügyekben kevéssé jártas ember számára. Hogy tudniillik, egy bank, aminek több ezer ügyfele van, több tucat fiókkal rendelkezik, és százmilliókat költ reklámra, az hirtelen hogy lett egy euró? Hol az a sok pénz? A betétesek ki vannak semmizve? A hiteleket nem kell visszafizetni? Mi tagadás az ajánlat alkalmas bankpánik gerjesztésére is, tekintve, hogy a hétköznapi ember számára egy bank ára és a benne foglalt tételek között szorosabb összefüggés van, és az 1 euró híre komolyabb megrázkódtatás a bankokba vetett bizalomra, mint ha öt Lehman tesó hasal el.

Ha nekem van egy kis szállítmányozó cégem, ami napi több ezer konténert mozgat meg szerződéses fuvarozó partnerein keresztül, akkor mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem a konténerek tartalma képezi a cég üzleti értékét, nem is az a sok kamion meg hajó, ami mind a másé, hanem annak különbsége, hogy a konténerekért kapott jutalékbevétel és a fuvarozóknak fizetett szállítási díjak különbsége hogy szokott alakulni. Bank esetében az emberek mégsem egy szolgáltatót látnak, hanem egy dagi perselymalackát.

Talán nem felesleges átismételni az alapokat: cégértékesítésnél egy vállalat nettó eszközeit, a jövőbeni pénzáramlást, valamint egy virtuális márkát értékelnek a felek. Bank esetében a betétek és a kihelyezett hitelek nem abszolút értékükön kerülnek beszámításra. Egy bank esetében tehát a gigantikus mérlegfőösszeg önmagában nem jelent semmit: az alapvetően mások pénze. A nagy kérdés az, hogy az ezekért fizetett betéti kamatok, illetve a kihelyezett hitelekre befolyó kamatbevételek mértéke és különbsége miként fog alakulni? Továbbá hogy mik a működési költségek, és mik a folyamatos működési bevételek, jutalékok? Erre adódnak még hagyományos vagyonelemek: a bank saját tőkéjének állománya, meg az esetleges saját tulajdonú ingatlanok, illetve vagyoni értékű jogok. Figyelem! A bankfiókok lehetnek bérelt ingatlanok, ahogy az irodaház sem mindig saját.

Mindent egybevetve, egy kielégítően működő nagybank sem biztos, hogy milliárdokat ér, ha lecsupaszítva nézzük az értékét. Különösen igaz ez olyan vérzivataros esztendőkben, amiket manapság élünk: válság, magas hitelbedőlési ráta, zuhanó kamatkörnyezet. Meg még a specifikusan magyar jellemzők: kiszámíthatatlan különadók, belföldi kereslet csökkenése, gazdasági növekedés 2 százalék alatt, stb. Nem vonzó ez innentől.
Van továbbá a márkanév, ami ugyebár annyi amennyit gondolnak róla, de ilyen környezetben ez sajnos nem elég.
Osztok-szorzok, és bizony előfordulhat, hogy akár az 1 euró is méltányos ár, és csupán azért ennyi, mert nullát mégsem illik ajánlani. Ha a vevő tudja úgy alakítani a működést, sikerül úgy átalakítani a portfóliót, hogy a bankolás többet hozzon, mint amennyit visz, és még fedezetet is adjon a költségekre és az extra terhekre, akkor megéri neki. Ha Bátor Pista a körútról 1 euró helyett tud is 2-t adni, nem biztos, hogy képes lesz a feltámasztásra, ugyanakkor őt terheli minden tulajdonosi kötelezettség. Fizetnie kell a vásárlás utáni hónapban a bért, rezsit, illetve betéti kamatokat. Ha a bank korábban veszteséges volt, akkor nem szűnik meg annak lenni 30 nap alatt…

Ne sajnáljuk tehát, ha nem vettük meg 1 euróért a Rafit. És aggódnunk sem kell, hogy egy esetleges tulajdonosváltás miatt leírnák a tartozásunkat vagy erodálnák a betétünket. De ne bánkódjunk azon sem, hogy nem jött létre a látszólagos bombaüzlet. Nekünk fáj, hogy már csak ennyit ér egy magyarországi nagybank, s nekünk fájt volna a bank rendbetételre kifizetett több milliárd  állami pénz is.

Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy az egyetemes villany- és gázszolgáltatás sem biztos, hogy többet ér 1 eurónál: egy energiakereskedelmi cégben ugyanis nincsenek erőművek, sem infrastruktúra, az mind-mind más cégekben van, a nettó pénzáramlást meg ugye elvitte a rezsicsökkentő cica. A „szolgáltató” mint olyan, az csak olyasmi cég, mint a fentebbi példában emlegetett szállítmányozó, csak éppen egy olyan piacon, ahol az állam mondja meg, hogy mik a tarifák.

Címkék: bank eladás Raiffeisen