Optimista hangulat lengi be az jegybanki pénzpumpán alapuló Növekedési Hitelprogramot. A kisvállalkozók felfokozott hangulatban várják a hitelt, a bankok az előzetesen tervbe vett keretnél többet igényeltek, mire a jegybank rögtön tett is a tétre. A program be is indult, nyélbe ütötték már az első ügyleteket. A csalódások majd ezután jönnek. Lesznek hoppon maradó kkv-k s kétséges az is, hogy a program során elérhető lesz-e az élénkítési cél.
Először a száraz tények. A jegybank április elején hirdette meg a Növekedési Hitelprogramot, amelynek keretében a kis- és középvállalatok 2,5 százalékos kamatra kapnak hitelt. A program első pillérében igénylehető összegek beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, EU-s támogatások önrészéhez és előfinanszírozásához, valamint régebbi, ilyen célú hitelek kiváltásához használhatók fel. A második pillér már célzottan, a korábban felvett deviza, illetve devizaalapú kölcsönök forinthitelre való váltására használható fel. Az eredeti tervek szerint összesen 500 milliárd forintot fordított volna a Jegybank erre a célra, de még el sem kezdődött a program, a nagy érdeklődésre való tekintettel máris megemelték 50 százalékkal a keretet, így a hitelintézetek már összesen 750 milliárdos összeggel gazdálkodhatnak.
A teljes cikket elolvashatod a Pénzkérdés oldalán.
Utolsó kommentek