Lehet-e jövője a HUN-AIR-nek?
Aki az ország csődjének következményeit kicsiben akarná letesztelni, kövesse bátran végig a nemzeti légitársaság történetét.
Mi megtettük, és érdekes párhuzamokra jutottunk.
Kezdjük mindjárt a közepén.
1. A kínai megmentő
Divat lett azt hinni, hogy a kínaiaknak annyi a pénzük, hogy bármit megvesznek kérdezés nélkül, és mivel nekik pár milliárd az kutyafüle, ezért egy jó prezentációval meg a kisdiákok koreografált integetésével lukat lehet beszélni a hasukba. Sajnos a valóság az, hogy a kínaiak nagyon is tisztában vannak a másik oldal kiszolgáltatottságával, és helyzeti előnyüket nem is félnek kihasználni. Aztán mikor jönnek a feltételeik, akkor hamar elbizonytalanodik a magyar politikus: annyira le kell menni kutyába, hogy nincs az a szijjártói lendület, ami ezt jó színben tudja feltüntetni. A magyar államadósságról is pár napig az a hír járta, hogy jó áron megveszik a kínaiak. Aztán a feledésbe merült. A MALÉV-nál ugyanez játszódott le: a Hainan Légitársaság tavaly még, mint megmentő bukkant fel a hírekben, azonban az már az őszi tárgyalási fordulókon kiderült, hogy nem lesz könnyű megállapodás. A friss hírek szerint a kínaiak már a preziket is kidobták, és nem foglalkoznak többet a magyar portékával.
2. Újrakezdés más színekben
Az elmúlt hetekben egyesek reális alternatívaként hozták fel az államadósság kezelésére az „államcsőd + újrakezdés” modellt. Papíron jól fest, hogy leírjuk az adósságot, mindenkivel elfogadtatjuk, hogy bebukta a belénk helyezett tőkéjét, másnap pedig kihirdetjük a „Vadiúj Magyarország Programot”, azzal az ígérettel, hogy ezúttal ügyesebbek leszünk. A MALÉV esetében is rendre felbukkan mostanában ez a forgatókönyv: őszre mindenki új magyar légitársaságot vizionál, még a kormányfő is. Nagy valószínűséggel azonban a nemzeti légitársaság új nevén (tippünk az, hogy a fantáziadús HUN-AIR, vagy MAGY-AIR lesz) kívül minden más részlet annyira van kidolgozva, mint a kormányprogram 2010 nyarán: lózungok szintjén a fejekben. A szomorú tény az, hogy EU tagként nem hagyhatjuk figyelmen kívül az uniós versenyszabályokat, így semmit nem örökölhetne a MALÉV-tól a HUN-AIR. Bármilyen látszólagos jogfolytonosság esetén (mondjuk apportált, vagy szuperolcsón átvett repülőgépek) a HUN-AIR-en számon kérhető lenne a MALÉV adóssága is. Ha viszont nulláról kell kezdeni, akkor irgalmatlan pénzt kell belerakni, és piaci árat kell fizetni a beszerzéseknél. Ezekhez pedig piaci hitelek kellenek (meg önerő). Amíg viszont nincs reális üzleti terv, addig nem lesz olyan finanszírozó, aki erre hitelt ad korrekt kamatokkal. A sebtében lezavart államcsőddel is ez a gond: noha papíron tipptop az új mérleg, hisz nincsen benne adósság, hiányzik viszont a mérleg mögül a bizalom.
3. A bizalmi faktor
Itt jutunk el a bizalom kérdéséhez: amilyen hamar a MALÉV földre kényszerült, abból jól látható, hogy mennyire fontos egy vállalat működtethetőségében a bizalom. Ha a szállítók 30, de akár 8 napig sem merik követelésüket meghitelezni, akkor zsebből kell fizetni mindent. Márpedig egy csőd közeli, vagy csőd utáni vállalatnak éppen a zsebe a leginkább üres. Így főtt le a kávéja a MALÉV-nak nagyjából egy Jack-Bauernyi idő (24h) alatt. Senki sem akar még egy műanyag villát, vagy előrecsomagolt lazacos szendvicset sem hitelre adni, pláne nem 1500 liter kerozint. Egy állam pontosan ugyanennyire kiszolgáltatott, ha a csődről, netán az újrakezdésről van szó: az állami vállalatok beszállítói, az államkötvények vásárlói, a következő szezon turistái, de még az állam saját polgárai is kétkedve fogadnak bármilyen ígéretet, és mielőtt bármit is tennének, látni akarják a pénzt. De még ha a közalkalmazott tűzoltóban van is annyi kitartás, hogy a bizonytalanná vált fizetése ellenére kimenjen egy égő házhoz tüzet oltani, jó eséllyel nem lenne a rohamkocsiban üzemanyag, mert a szállító már messze nem ennyire elhivatott, mint az állami (vagy önkormányzati) üzemeltetésű tűzoltóság dolgozója. A problémát a gyakorlatban persze megoldja az állam, pénznyomtatással, csakhogy az viszont – a fedezet iránti bizalmatlanság miatt – hamar elinflálódik. A MALÉV esetében ez úgy nézett ki, hogy egyre több lett a jegyértékesítési akció, mert hirtelen pénz kellett, ám az a beszállító, aki ezt nyomon követte, hamar megsejtette, hogy a kassza ebből nem telik meg. A kárvallott minden esetben a fogyasztó: akinek a megvett jegye mögött nincs fedezet (nem kap érte szolgáltatást).
Ilyen feltételek mellett a nemzeti légitársaság – legyen továbbra is HUN-AIR – újrakezdésének szakítópróbája az lesz, hogy ki mer majd bármilyen tranzakcióba bonyolódni vele. Ezt pedig az a közös emlékezet fogja meghatározni, hogy kivel hogy bántak el a csődnél. Legyen bármilyen profi is az új üzleti terv, kicsi az esélye, hogy jegyet vesz a HUN-AIR-től bárki, akinek akár csak 20-30 ezer forintja bánja a MALÉV csődjét. Megint egy olyan sztori, ahol az információival visszaélt az állam: az elmúlt hónapokban úgy árultak a neten akciós jegyeket, hogy bármelyik ott dolgozó kontroller meg tudta mondani, hogy áprilisban ebből nem lesz felszállás. Ráadásul az állam már megint bort iszik, és vizet prédikál: a polgáraitól az öngondoskodást és az előrelátást úgy várja el, hogy saját háza táján nem képes erre. Ha pedig képes volt erre, és tudta, hogy ez lesz, akkor meg csak simán megtévesztette a fogyasztóit.
Kapcsolódó videónk turizmus tematikában:
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
Utolsó kommentek