Az ügynökök jutalékbevétele a korábbi jólétet követően az elmúlt néhány évben jócskán megcsappant, ami onnan is sejthető, hogy a befektetési egységhez kötött életbiztosítások díjbevétele 14 százalékkal csökkent az utóbbi 3 évben, a devizahitelek aránya a lakossági hiteleken belül a 2008. szeptemberi 85 százalékról tavaly őszre gyakorlatilag nulla százalékra csökkent, részben szabályozói szigorítások miatt is. Márpedig a közvetítők ezek után a volumenek után kapták a bevételüket, amit az ügyfelek – értsd megtakarítók, illetve hitelfelvevők – fizettek meg. Most újra megnyílik a pénzkereseti lehetőség: svájci frank alapú lakáshitelesek széles tömegein lehet „segíteni” és megtalálni számukra a „legjobb” bankot, amelyik a „legjobb” feltételekkel kínálja a törvény adta keretek között az előtörlesztést.

 

De hiszen a törvény kifejezetten tiltja - vethetik ellen a jól értesültek - ,  hogy az előtörlesztésben való közreműködésért az ügynökök pénzt kapjanak. Csakhogy ahol van hivatalos út, ott – legalábbis Magyarországon biztosan – van egy nem hivatalos is. És a jó hír hozója megérdemel a fáradozásaiért valahány százalékot. Ha a bank hivatalosan nem juttathat, akkor majd marketing támogatást ad, vagy az ügyfélnek olyan engedményt, ami nem nála jelenik meg, hanem az ügynöknél. És még sorolhatnám, de aligha mondanék bárkinek újat. 

 

A szomorú az, hogy a logika ugyanaz lesz, mint a válság előtt a megtakarítások, illetve a hitelek értékesítésénél volt: kecsegtető ajánlattal kell elfedni a valós igényeket. Amikor összetett befektetéseket értékesítettek, a visszamenőleg töretlenül emelkedő hozam grafikonokra alapozták a bizalomépítést. Fel se vetődött, hogy bármi lefelé is elmozdulhat, hogy a piacok eshetnek, a hozamok csökkenhetnek, sőt negatívba is fordulhatnak. Ez a logika teljesen hiányzott mind az ügynökök, mind a lakosság befektetésekkel kapcsolatos gondolatmenetéből. Aztán a válság megmutatta, hogy ez is megtörténhet. Óriási hiba volt a befektetők bizalmának elnyerését egy rózsaszín kép felfestésére alapozni. A lakosság átlagos pénzügyi kultúrájának ismeretében az összetettebb megtakarítási termékeket csak igényfelmérést követően, reális hozam ígéretekkel szabadott volna eladni. 

 

De ugyanez igaz a hitelfelvételre is: lehet érvelni azzal, hogy a svájci frank kamata a forint hitelhez képest milyen alacsony, azonban beszélni kellet volna az árfolyamkockázatról is. Azt pedig végképp nem engedni, hogy egy megtakarításokkal alig rendelkező család éppen akkora havi törlesztő részletet vállaljon, amennyit az induló frankárfolyamon ki tud fizetni.

 

Persze a boldog békeidőkben mindenki hitt az alacsony árfolyamban és a még alacsonyabb kamatokban. Nem volt, aki figyelmeztessen, nem volt, aki hozzásegítsen a reális kép kialakításához. A bizalom megint csak a kedvező lehetőségek lila ködére épült. Aztán a válság magával hozta az árfolyam drasztikus változását is, és a kezdetben főnyereménynek ítélt hitelek egyre nagyobb terhet jelentettek. 

 

Vajon tanultunk ezekből a példákból? Most majd mindenki próbál szakszerű segítséget keresni? Ha pedig nem figyelmeztetik minden eshetőségre, majd maga próbálja feltárni lehetséges kockázatokat? Talán egy nyugodtabb időszakban igen, de most érzelmileg is felfokozott időket élünk, amikor megint sokan úgy érzik megnyílt a nagy lehetőség: meg lehet szabadulni az egyre elviselhetetlenebbé váló hiteltől.  Kérdés, hogy valaki figyelmeztet-e majd a forintkamat emelkedéséből származó többletteher lehetőségére vagy a pénzügyi függetlenség elvesztéséből származó financiális kockázatokra? 

 

Biztos vagyok abban, hogy vannak olyan ügynökök, akik felkészültek, és megpróbálnak valamennyi tényező figyelembevételével tanácsot adni az ügyfeleiknek. De az is biztos, hogy most nagyon sok megkereshető pénzről van szó, ami túl sok ahhoz, hogy fel ne keltené a nem teljesen tisztességes úton járók figyelmét is.