A nap legfontosabb pénzügyi hírei
A nemzetközi szervezetekkel szemben egyre békülékenyebb hangot ütő kormányzati kommunikáció közepette a forint izmosodni kezdett. Ma közelítette a 300 forintos euróárat, bár ennek áttörése elemzői vélemény szerint egy darabig még biztos várat magára. A Magyarországgal szemben kedvezőbbé váló befektetői hangulatot jelzi, hogy a 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción is a korábbinál olcsóbban szerzett forrást az állam. Az átlaghozam 8,19 százalékos lett, 177 bázisponttal, azaz 1,77 százalékponttal kedvezőbb, mint két héttel korábban, a kormány és a nemzetközi szervezetek közötti feszültség tetőfokán tartott aukción. Javult valamennyit a magyar csődkockázati mutató is.
A pozitív elmozdulások azonban törékenyek, ha megrekednének a tárgyalások az IMF és az EU valamint a magyar kormány között azonnal megfordulnának a folyamatok, figyelmeztettek mai is külföldi elemzők.
Ha nem lenne új hitelkeret-megállapodás akkor a magyar gazdaság gyenge fundamentumai és a kormányzati politika kiszámíthatatlansága nekimehetnek a forintnak, előlegezte meg egy svájci devizapiaci stratéga. Ezt azonban a jelek szerint mindenképpen igyekszik elkerülni a felelős vezetés, ugyanis már arról szivárogtattak ki híreket, hogyan oldható meg mielőtt az Európai Unió által kifogásolt jogszabályok módosítása. Állítólag ehhez nem lesz szükség rendkívüli parlamenti ülésszakra, meg lehet várni február 13-át, amikor elkezdődik a tavaszi ülésszak. A gyors döntés érdekében kormányzati források szerint alkalmazzák majd a házszabály tavalyi módosítása kapcsán elfogadott eljárást, amikor rendkívüli helyzetben két nap alatt is elfogadhatnak egy előterjesztést. Arról, hogy pontosan mit és hogyan változtatnak majd a Brüsszel által kritizált törvényeken várhatóan a mai kormányülés, illetve a kormánypárt e heti elnökségi ülésén születik döntés.
Az IMF-EU hitelkeret-megállapodás közeledését vagy távolodását azonban nemcsak a külföldi befektetők figyelik árgus szemekkel, nagy valószínűséggel ez határozza majd meg az irányadó forintkamat alakulását is. Egyelőre a jegybank jövő keddi kamatdöntő ülésétől az elemzők többsége újabb 0,5 százalékpontos emelést vár, aminek következtében 7,5 százalékra emelkedhet a banki hiteleket árazását is befolyásoló kamatszint.
A nemzetgazdasági tárca egy mai nyilatkozatában cáfolta, hogy erre a lépésre készülnének. Bár Magyarország felé egyelőre langyosabb szelek fújnak a nemzetközi pénzügyi világból, a jövő azért elég borúsnak látszik akár kapunk 20 milliárd eurót, akár nem. Az IMF egyik friss prognózisában tovább rontotta az idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését.Az olasz ANSA hírügynökség által megszerzett IMF-dokumentum szerint a szervezet az idén 3,3 százalékos növekedést vár a tavaly szeptemberben jelzett, már akkor is csökkentett 4 százalék helyett. A 4 százalékos növekedést csak jövőre fogja elérni a globális gazdaság a friss előrejelzés szerint, ugyanakkor 2013-ra korábban 4,5 százalékos bővülést vártak. Az euróövezetben 0,5 százalékos GDP-csökkenésre számít a nemzetközi pénzügyi szervezet az idén, ez 1,6 százalékponttal marad el a szeptemberben várt növekedési mértéktől. Az euróövezet nagy gazdaságaiban is kisebb lesz a növekedés: Németországban és Franciaországban 0,3, illetve 0,2 százalék. Olaszországban és Spanyolországban viszont erős recesszió várható, a GDP: 2,2 és 1,7 százalékkal eshet vissza 2012-ben és még jövőre sincs kilátás a növekedés újbóli beindulására.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
Utolsó kommentek