Van úgy, hogy egy intézkedés nem sikerül jól. Vagy inkább pocsékul sikerül és mindenki utálja az egészet. Ez a helyzet most a devizahitelek forintosításával is.  A bankok utálják az egészet, mert a mindenféle elszámolással, visszatérítéssel 900 milliárd forintos veszteséget szenvedtek el és a következő évek nyereség-képzési lehetőségei is összeomlottak. A devizahitelesek csalódottak, mert azt remélték, hogy érdemben javul a helyzetük, ehelyett azzal szembesültek, hogy az elszámoló levelekből az derül ki, hogy hiába törlesztettek már évekig az adósságból, most mégis több forinttal tartoznak, mint amennyi hitelt (forintban) felvettek. Végül a kormány, az állam, a Fidesz, vagyis összefoglalva a politika is elégedetlen. Hiszen miközben a forintosítással újabb frankerősödéstől mentette meg a lakosságot, miközben éles konfliktusokat vállalt a bankszektorral, mégis azzal szembesül, hogy egyáltalán nem kap elismerést a szavazóktól, sőt, inkább ellenséges a hangulat!

Végignézve a folyamatot, jól látszik, hogy a rövid távú tűzoltás még csak ideiglenesen sem segített. A politika mindig megfelelési, bizonyítási kényszerben van. Ha egy lakossági fórumon jó ötletnek tűnik azt mondani, hogy 25-30 százalékos lesz a visszatérítés vagy a törlesztő-csökkenés, akkor a politikus hajlamos ezt beígérni. Ezért bezsebel egy rövid, nyíltszíni tapsot, de túl magasra teszi az elvárásokat, és utána biztosan csalódás lesz a valóság, ahol a törlesztő-apadás legfeljebb 15 százalékos.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy a korábbi lakossági remények és a valós lépések között óriási szakadék tátong, amelyet nem hidalhatott át a politikusok ígérgetése. Az adósok közül sokan azt remélték, hogy az állam semmissé teszi az árfolyam-változásból eredő veszteségeiket. Volt korábban olyan politikusi sejtetés, hogy az átváltás nem piaci árfolyamon történik majd, illetve sokan összekeverték az árfolyamrés és az árfolyammozgás kifejezéseket.

A politika visszavonulót fújt, és a legvérmesebb reményekhez képest mindenképpen csalódást keltett. Piaci és nem felvételkori árfolyamon forintosította a frankhiteleket. Valamint nem az árfolyamváltozást, csak az árfolyamrést fizettette vissza a bankokkal, plasztikusabban, azt a 2-3 százalékot, amivel a folyósításnál és a törlesztőknél trükköztek a bankok az átváltással, de nem azt a 60-70 százalékot, amennyit a frank erősödött az egykori 150-160 forintos szintről az átváltásnál használt 256,5 forintig.

Ez pedig csalódást jelentett, még akkor is, ha az egyoldalú kamatemeléseket is nagyrészt visszakapták az ügyfelek. Nem elégedettek hát ők sem. Ahogy nem elégedett az a bankár sem, aki meg azt mondja, hogy világméretű igazságtalanság történt, hiszen visszamenőlegesen mondja meg a magyar bíróság, hogy mitől tisztességes egy kamatemelés, majd az akkor még nem hatályos szabályok alapján kimondják bűnödnek a bankokat és a bankárokat.  

A politika, az MNB, a bankok leginkább azt szerették volna elérni, hogy egyszer és mindenkorra legyen már vége ennek az egésznek. De sajnos nem lesz vége, mert semmi nem történt a rossz helyzetben levőkkel és a különböző perek is csak fel vannak függesztve, de nem dőltek el. A devizahiteles para valóban rossz volt az utóbbi időben a bankoknak, mert folyton és mindenki utálhatta őket. Ki ne hallotta volna az örök vádat, miszerint „adósrabszolgaságba döntötték a népet”, ám a hangosan kiabálók azért mintha elfeledkezett volna arról az elemről, hogy a folyamat elején azért hozzávágtak a bankok az ügyfélhez 10-20 milliót. A politikának is gyűlöletes volt a devizahitel, mert hiába nőtt végre a magyar gazdaság, hiába csökkent legalább a családosoknál az adó, ha közben minden pozitívum elment arra, hogy a megnövekedett törlesztőt kinyögje a „pógár”. Utálta a jegybank is ezt a nagy problémamasszát, mert ő felel a pénzügyi stabilitásért, a devizahitelezés pedig maga volt a pénzügyi instabilitás.

Most vége van, de persze dehogyis van vége. Rengeteg nyitott kérdés maradt, a probléma nincsen lezárva. A népek úgy 15 százaléka képes most kiváltó hitelért folyamodni, vagyis a jelenleginél jobb hitelt felvenni. Ez óriási lehetőség, a többiek azonban nem hitelképesek, rossz a számlatörténetük. Talán meglepő, de a sztori végén mégiscsak azok jártak a legjobban, akik rendesen törlesztettek mindig mindent. Nekik csökkent ugyanis a legjobban a törlesztőjük, nekik, akik soha nem strukturáltak át, és mindig pontosan törlesztettek.

A legtöbb devizahiteles most pénzt kap vissza. Ez is nagyon mókás helyzethez vezetett. Az az ügyfél boldog, aki sokat kap vissza, vagyis akinek a torkán a bankja korábban jó sok költséget és kamatemelést lenyomott. Azoknál a bankoknál pedig elégedetlenebbek az ügyfelek, amelyek kevesebbet fizettek most, még ha ennek valójában az is az oka, hogy ők korábban nem húzták le annyira az ügyfeleket.

A sok-sok kiváltásra alkalmatlan és végtelenül csalódott ügyfél pedig csak bámul, mint borjú az új kapura. Olvasgat egy bonyolult képletet, amiből egy árva szót sem ért, csak érzi, hogy nagyon át van vágva. A többség vélhetően azt gondolja, hogy a bankja vágta át, a kisebbség pedig azt, hogy a politika. Akárki is tette, a legtöbb devizahiteles úgy átvágódott, mint az a valami a palánkon!

Címkék: devizahitel devizaadós-mentés devizahitelek forintosítása