Vajon mennyire higgyünk azoknak az alapkezelőknek, akik a frank váratlan erősödését, és az annak következtében őket ért veszteségeket így vagy úgy kommentálják? Mik lehetnek a történések tágabb következményei a magyar alapkezelői szektorra nézve?

Bug or feature? Ezzel a vicces kérdéssel elsősorban az informatika háza táján találkozhatunk, és nagyjából úgy illik fordítani, hogy „ez most rossz, vagy eleve ilyennek kell lennie?” Ekképpen érdeklődnek a fejlesztőnél, hogy a meglepő produkció, amit a gép vagy szoftver produkál, szándékos, vagy hibát látunk?

Műkorcsolyázók ritkán szoktak a csúnya esés után azzal védekezni, hogy eleve úgy tervezték a kűrt, hogy popóval érkeznek másfél fordulat után. Nagyjából ehhez hasonlítható az OTP Alapkezelő védekezése azt követően, hogy a január 15-i hihetetlen mértékű frankerősödés a legnépszerűbb alapjuk közel két évnyi növekedését eliminálta percek alatt. Mi több, a zsűrit még azzal is igyekeznek meggyőzni, hogy fel sem állnak. Állításuk szerint ugyanis a balul elsült ügyletet nem zárták le, mert még bíznak az árfolyamkorrekcióban.

Ezúton is elnézést kérünk az OTP Alapkezelőtől, semmiképpen sem szeretnénk azon botcsinálta szakértők képében tetszelegni, akik utólag marha okosak, a lelátóról szidják a futballistákat, noha életükben nem volt egy rendes rúgásuk. Szögezzük le mihamarabb: tényleg bárkivel megeshet ilyen ezen a piacon – persze azért ezt az állítást az alábbiakban árnyalnánk.

Nézzük a szomorú tényeket és a hátteret! Először is madártávlatból: a válság utáni globális talpra állási receptúra, azaz a pénzkibocsátás ütemének felgyorsítása ideig-óráig kedvező hangulatot hozott a világ pénz- és értékpapírpiacaira. Ez azonban nagyon lassan konvertálódik át gazdasági növekedéssé, és leginkább csak részeredményeket jegyezhetünk. A fogyasztás üteme alig nő, az infláció szinte zéró, a defláció jelei mutatkoznak – aminek csak Magyarországon illik idióta módra örülni – a kamatokat nagyítóval is alig lehet érzékelni.

Az emberi tudat azonban nehezen veszi ezt be, hogy a befektetéseknél már 2-3 százaléknak is tapsikolni kell. Különösen így van ez Magyarországon. Azok a negyvenesek, akik még láttak 20 százalékos banki kamatokat, és felnőttkoruk javát két számjegyű hozamkörnyezetben élték le, nem fognak cigánykereket hányni pindurka százalékoktól. Még akkor sem, ha ez reálértelemben sokkal jobb hozam, mint mondjuk a 25 százalékos infláció idején kínált 22 százalékos banki kamat. Nem beszélve arról, hogy a különböző díjak és adóterhek szempillantás alatt nulláznak le akár a 4 százalékos hozamot is például egy befektetési alapnál. Az elmúlt években megtanulhatták a magyarok, hogy még a csökkenő kamathoz is emelkedő kockázatvállalás párosul.

Természetesen a szolgáltatói oldal is igyekezett megfelelni a kihívásnak. Noha a befektetési alapok piaca mindig is az egyik leginkább átláthatóbb, legjobban szabályozott és legbiztonságosabb volt, azt az ügyfelek mégis nehezen vették be, hogy bukó piacon kivegyék a részüket a bukásból. Márpedig az alapok esetében előre rögzített befektetési politika ezzel jár: ha egy alap arra hivatott, hogy tőkéje 40 százalékát részvényben tartsa, akkor ezt lefele csorgó piacon is meg kell tennie, ha a fene fenét eszik is, és ha az alapkezelő eleve úgy megy be reggel, hogy tudja, ma is csak szívás lesz.

Többek között ennek a kényszerű kitettségnek a csökkentésére jöttek létre az abszolút hozamú alapok. Ezeknél lényegében a „szabad a csók!” elv uralkodhat, a lényeg az, hogy lehetőleg minden körülmények között gyarapodjon az alap, hiszen mi másért vinné oda az ügyfél a pénzét, ha nem azért, hogy fialjon. Az elmúlt években a biztonságot és kiszámíthatóságot ígérő garantált alapok mellett virágzott az abszolút hozamú piac: aki valóban nyerni szeretett volna, az ezt választotta.

Az abszolút hozamú alapok népszerűsége így persze nőttön nőtt, különösen azután, hogy a magyar állampapírhozam vissza tudott térni egy normális szintre, arról a bőkezű kamatszintről, amit az IMF kiebrudalása idején kellett megajánlania a kibocsátónak. Most, hogy nem lehet kényelmes 6 %-ot zsebelni vele, ésszerű kockázatokat kell vállalni.

Ezt a szakmailag letisztult, egészségesen versenyző közeget tette most zavarossá az OTP. Laikusként nehéz megemészteni, hogy gyakorlatilag – szigorúan a laikus olvasatában – forexezésre adta a fejét átmeneti haszonszerzés reményében a Supra alapkezelője, megközelítőleg az alap 100%-ára. Ami január 16-án óriási könnyelműségnek tűnik, az január 14-i fejjel egyébként valóban nem tűnik rossznak: adott egy betonkemény 1,2-es korlát a CHF/EUR keresztárfolyamban. Minden elpattanás az 1,2-től felfele, az azzal kecsegtet, hogy visszatér oda az árfolyam. Ezek az elpattanások kiváló beszállási lehetőségek. Mivel az elpattanás mértéke pici, ezért nagy áttétellel kell megjátszani, rendesen kitömi magát az alapkezelő származékos termékekkel.

Nem feltétlenül egyedi eset, bizonyára más alapoknál is előfordul átmenetileg, csak éppen nem jön egy akkora változás a külső környezetben, mint most történt: gyakorlatilag a Svájci Jegybank kihúzta a sámlit a kötéllel a nyakán egyensúlyozó alapkezelő alól. Furcsa volt a reakció is: nosza maradjunk benne a konstrukcióban, hátha korrekció lesz. Minden tankönyv azt írja, hogy stop-loss nélkül el se kezdjünk tőzsdézni, a bukóból szálljunk ki, ha nem jött be a számításunk, és ne kezdjük hitegetni magunkat, hogy „eleve hosszútávra terveztük megvenni azokat a papírokat, jó lesz az később”. Ezek szerint a kivétel erősíti a szabályt.

Jogilag kifogásolható az OTP tette? Nem. Megsértette a szabályozást? Nem.

Akkor nincs is okunk haragudni rá? De, igen.

A hetes skálán ötös kockázati besorolású alap esetén ilyen manővert lépni azért nagyon bátor dolog. Különösen annak fényében, hogy egy 118 (már csak 95) milliárdos alapról, az abszolút hozamú kategória legnagyobbjáról volt szó. A magyar piac egyik legnépszerűbb termékkategóriájában ma már ugyanúgy befektetők a háziasszonyok mint a dörzsölt privátbankári ügyfelek. Előbbi csoport nem biztos, hogy akarja érteni, hogy miként lehetett egyetlen termékre kihegyezni ekkora pénztömeg sorsát. Hiszen akkor minek ehhez a napi 10-12 órán át gürcölő szakértő?

Méltányolható persze az akarás. A 3-4 évvel ezelőtti éves hozamokhoz képest az elmúlt 1-2 évben megfeleződő hozamokat nehezen veszik be az ügyfelek, pedig ez a nullás kamatok mellett briliáns teljesítmény. Mindenki többre vágyik, verseny van, ki kell próbálni bármit, a rendelkezésre álló keretek között – vagy akár azokat kicsit feszegetve.

Sajnos látni kell, hogy az abszolút hozamú alapok nem csak a befektetési politika miatt lehetnek kockázatosak. Ugyanúgy kockázatot jelenthetnek a sztárolt portfóliómenedzserek: nyomás alatt vannak, és nem teljesít mindig olyan jól a „One-man-show”. Az átlag-befektető szeretné azt gondolni, hogy ilyen intézményeknél van egy szakmai háttér, egy több körös ellenőrzést biztosító team, ami elejét veszi annak, hogy a teljesítménykényszer ilyen lépésekre sarkallja a felelős menedzsert. Mi megértjük, és sajnáljuk. Fontos lenne, hogy ezt a befektetőkkel is megértessék és ne rombolja le a hitüket ez a vis maior.

Címkék: befektetési alap OTP Supra származtatott alapok