Kína részvénypiaca most éppen elképesztően olcsó. A feltörekvő piacokon India, Dél-Afrika, vagy éppen Mexikó 15-20 körüli P/E értéken forog, vagyis a befektetők átlagosan a cégek egy éves nyereségének a 15-20 szorosát is megadják ezen országok cégeiért. Kína ellenben 8-9-es P/E mellett fut, ennél már csak egyetlen olcsóbb piac van, az 5-ös P/E-vel leírható orosz, de itt talán nem kell magyarázni, hogy ezt az alacsony árazást miért látják indokoltnak a világ befektetői. Ha ennyi, hát ennyi, de ha hozzátesszük, hogy Kínában tavaly 7,7, idén pedig várhatóan 7,4 százalék lesz a gazdasági növekedés, a munkanélküliség mindössze 4 százalék, ráadásul az infláció is stabilan 3 százalék alatti, akár erősebb bizalom is indokolt lehetne. 

Kínában azonban egyrészt egyszer már nagyon megégették magukat a befektetők, szinte fénysebességgel rohant a szakadék felé a Sanghai Expressz, másrészt a mai napig világít egy rakás kockázat, megoldatlan probléma. Az elmúlt évek amúgy sem a fejlődő piacokról szóltak, és tényleg sok szó esik a világ vezető befektetési házainál a kockázatokról, de előtte egy kis kedvcsináló. A világon ma határozottan az Egyesült Államok a legegészségesebb gazdasági régió, a dollár erős és a legtöbben még további izmosodását is várják. Ez azonban Kínának is öröm. A kínai cégek ugyanis rengeteg árut adnak el az Egyesült Államokba! Ha egy gazdaságnak, mint az amerikainak, jól megy, és a devizája is erős, akkor, aki oda értékesít, az nagy kereslettel és magas vételárral fog találkozni. Ez azért egy elég jó kombó.

De vajon sikerül-e úrrá lenni a Kínával kapcsolatban örökké emlegetett kockázatokon? Vannak ilyenek! Erőltetett beruházások, ingatlanlufi, árnyék-bankrendszer, korrupció, környezetvédelmi problémák, társadalmi feszültségek. Ezek valós problémák, de vannak pozitívumok is.

Például az, hogy Kínában sok ember van. Eddig ez annyiban állt a gazdaság szolgálatában, hogy végtelen mennyiségű nagyon olcsó (nagyrészt a falvakból a városokba áramló) munkaerő állt a kínai gazdaság rendelkezésére, amely ebből az erőforrásból is, exportképes termékeket gyártott. Kínában továbbra is sok ember van. Most, hogy az ország már kicsit gazdagabb lett, ezek az emberek nem csak olcsó munkaerőt jelentenek a gazdaságnak, de egyre fizetőképesebb fogyasztókat is. Nem véletlenül maradt 7 százalék feletti a növekedés, egyre fontosabb ugyanis a belső fogyasztás.

Feszültségek azonban tagadhatatlanul léteznek. Kérdéses például, hogy politikailag mennyire lehet stabil az a tervkapitalizmus, ahol egyszerre van jelen a pártirányítás és a hihetetlen jövedelmi különbségek? Az anakronisztikus politikai kommunizmus és gazdasági kapitalizmus egyelőre működik, de a gazdag-szegény, sokszor nagyjából városi-falusi ellentétre fordítható feszültség valóban erős társadalmi mozgásokat eredményezhet.

Az orwelli 1984, vagy Állatfarm világát megtestesítő kínai kizsákmányolás ugyanis sokaknak napi élmény. A társadalombiztosítás és szociális háló nélkül dolgoztatott, kizsákmányolt, kifosztott tömegek természetesen valamennyire így is boldogok, mert jobban élnek, mint korábban otthon, sőt, sokan a családjuknak is tudnak segíteni, de közben azokban a városokban dolgoznak, ahol a kortársaik nyitott sportautókkal állnak meg a luxusüzletek előtt. Ebből még baj lehet. Főleg, ha mindez még képmutató politikai maszlaggal is le van öntve. Nem elég néha kivégezni egy-egy korrupt cégvezetőt, a tömegek nagyobb igazságosságot követelhetnek.

A gazdaságot azonban még mindig hajtja a falvakból érkezők életét kiszolgáló városi infrastruktúra megteremtése. Még egy metróvonal, még egy körgyűrű, csatornák, lakóházak, bevásárlóközpontok. Pekinget és Sanghajt ismeri mindenki itthon is, de Kínában soktucat milliós metropolisz épül rohamtempóban.

Ez egy gazdasági hajtóerő, de a nagy növekedés, a gyors ütemű gazdagodás közben egy probléma forrása is. A világgazdaságban egyre jobban jön fel Kína, Svájc még mindig tízszer gazdagabb, de az Egyesült Államok már csak hatszor, Oroszország pedig már csak kétszer, ha egy főre vetítjük a GDP-adatokat. Ez az egyre jómódúbb és rendkívül népes (1,3-1,4 milliárd emberről beszélünk) ország helyet fog követelni a világpolitikai döntésekben. Az aktuális világpolitikai konfliktusok mentén halljuk, hogy miként gondolkodik az Egyesült Államok, Németország, Oroszország erről, vagy arról a kérdésről, de vajon tudjuk, hogy Kína mit gondol az Iszlám Államról, vagy az ukrán helyzetről? Nem, de nem lesz ez így mindig.

Kína fontosabb lesz, és mivel „zűrös” geopolitikai helyen fekszik (például ott van az időzített bomba Észak-Korea), illetve rengeteg a belső etnikai feszültség (az egész világ megdöbbenhetett a dél-nyugat kínai pályaudvarokon gyilkoló szakadárok akcióin), saját fegyveres testületeit is folyamatosan építi. Remélhetőleg mindez békés folyamat lesz, de Kína több beleszólást kér, elsősorban a saját szűkebb környezetében, de azért a tágabban értelmezett világ dolgaiba is.

Pozitív és negatív folyamatok mindezek, de a közös nevező, hogy eközben Kína erősödik, a cégei építkeznek. Most nagyon rossz a megítélése a kínai részvényeknek, pedig a vicc az, hogy minden olyan aktuális sztárpiac, amelyről a CNN, vagy a CNBC szakértői elmondják, hogy az milyen látványosan növekszik, mekkora potenciál van benne, ma még csak kullog a kínai számok után.

Évtizedekig mindenki a kínai csodáról beszélt, aztán mindenki hátat fordított a kínai piacnak. pedig hiba lenne Kínát elfelejteni!

Címkék: gazdaság befektetés Kína