Egység és kétség. A globális világban mindig együtt jelentkeznek integrációs és szegregációs törekvések. Előbbinek jellemzően gazdasági okai vannak, különböző államok valamilyen gazdasági közösségbe, vámunióba, vagy akár bizonyos helyzetekben az önállóságot is feladva, közös irányítás alá kívánkoznak – a mintapélda maga az Európai Unió. Aztán néha olyan eset is lehet, hogy egyesek visszavágynak egy egykori anyaországba, kelet-ukrajnai (luhanszki, donyecki) oroszok, moldáviai románok, ciprusi törökök és így tovább.

Sokkal gyakoribb folyamat azonban az, hogy akár szintén gazdasági érdekek mentén, akár nemzeti öntudatból, de valamilyen nép elvágyódik a maga közösségéből. Van, amikor a gazdagabb rész nem szeretné eltartani a szegényebbet, mint régebben Jugoszláviában a szlovének és a horvátok nem nagyon komálták a szerbeket, bosnyákokat, macedónokat, albánokat. Vagy hasonló oka van a klasszikus északi és déli ellentétnek Olaszországban. Van, ahol a szegény rész úgy rühelli az anyaállamot, hogy a sokkal rosszabb életszínvonalat is vállalva iszkolnának el az anyaországból, mint anno Koszovó esetében.

A nemzeti függetlenedés olykor anyagi előnnyel is járna, lásd a katalánokat. Máshol inkább hátrányokkal, lásd ha már arrafelé járunk, rögtön a baszkokat. És van, ahol nem lehet pontosan tudni, mint az iraki, vagy a török kurdok, vagy éppen a skótok esetében. Érdekes, bár nyilván véletlen, de ahol billeg a léc, ott az olaj is szerepet kap. Van olaj Kurdisztánban bőven, csak éppen az Egyesült Államok lassan teljesen (szó szerint) szertefoszló álma, a központi iraki hatalom is igényt tart rá, és van olaj Skóciában, ha nem is a skót felföld alatt, de a Skócia partjaihoz tartozó tengerekben.

Innen bonyolódik a szétszakadási matematika (és igen, természetesen ez egyáltalán nem csak gazdasági számtan). Nagy-Britanniában ma senki nem tudhatja pontosan, hogy a skótokat lehúzza, vagy felemeli az együttélés Nagy-Britannia többi nemzetével. Londonban sokkal magasabb az átlagos életszínvonal, mint Skóciában, de utóbbiban jobban élnek, mint Walesben és Észak-Írországban. Ez eddig tiszta, ám az, hogy a skótok jobban élnek-e, mint Nagy-Britannia átlaga, az már ezerféleképpen számolható.

Jöjjön három állítás, amely után nehéz okosat mondani. Ma egy átlagos nagy-britanniai – az északi olajbevételek jelenlegi felhasználása mellett – kicsit jobban él, mint egy átlagos skót. Ha csak Skóciát illetné az olajkitermelési illeték, akkor egy átlagos skót jobban élne, mint egy átlagos brit. Viszont, ha a skótok úgy szereznék meg az olajjövedelmeket, hogy ehhez függetlenednek is, akkor mégis rosszabbul élnek majd, mint egy brit átlagpolgár. A skót államnak ugyanis független országként emelkednének bizonyos költségei, új, gyengébb pénze lenne, drágább volna az adósság-finanszírozása, magasabb felárral kapna hitelt, mint a bivalyerős Nagy-Britannia, és a többi nehezen összeadható teher.

Sajátos módon a magyar Mol is érdekelt a kérdésben, és ő kivételesen nem is ellenérdekeltje a függetlenedésnek (azért kivételesen, mert a szakadásnak és azt követő várható hullámoknak alapvetően ellenérdekeltjei a nagy egységes piacokat kedvelő multik). A skótok ugyanis korábban azt ígérték, hogy amennyiben szakadnak, enyhítenek az északi-tengeri kitermelési terheken, és ami talán még fontosabb: kiszámíthatóbbá is teszik azokat.

Minden nagy-britanniai országos párt vezetősége maradáspárti. Érthető, ki a fene akarna kisebb országot. ki akar olyan országban politikus lenni, ahonnan elvágyódnak a népek? Ki akar mintát adni a walesieknek, az észak-íreknek? Európa is az egységnek drukkol, hiszen ki akar mintát adni, tágabban értelmezve a kérdést, a székelyeknek, a katalánoknak, a korzikaiaknak, a pirézeknek és a besenyőknek?

De nem is kell nemzetközi példa, hiszen van erre kisebb hazai is. Itthon is mindig otthagyná a gazdag a szegényt. Vagy tudja a fene, hogy miért, de imádunk szakadni. Volt Boglárlelle, most van Lelle és Boglár, majd szakadjon Buda és Pest, vagy Török és Bálint, esetleg Balatonrendes otthagyja Balatonrendetlent? Egy olyan országban, ahol minden szerencsés flótás, ahová odatévedt egy kósza gyár, már el is akarja hagyni a több egy főre jutó helyi iparűzési adó miatt azt, amelyik csak kolonc, aligha kell mindezt magyarázni.

Skóciának ilyen tétjei is vannak. Nem beszélve azokról a következményekről, hogy mi lesz az unióval, ha a skót elszakadás, vagy a skót maradás után kiválnak az angolok az unióból? – erre jó esély van.

Izgalmas napra virradtunk!

Címkék: Skócia skót népszavazás