Oroszország, Törökország, Kína, Szingapúr és India – mostanában ők a nemzetközi elemzések sztárjai. Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében mondta ezt, és jó ideje foglalkoztatja a magyar közvéleményt, hogy vajon valóban ők-e a sztárok, ők-e a példaképek. Ha pusztán a gazdasági teljesítmény alapján nézzük az országokat, talán pozitívabb a kép, mintha az emberi jogi, a diktatórikus, vagy éppen a környezetvédelmi aggályokat is felemlegetjük, de azért a gazdasági bizonyítvány sem rózsaszín.Vélhetően nem volt tudatos, de jelen pillanatban talán a fenti felsorolás egyfajta minőségi sorrendet is jelent.
Oroszországban ugyanis sok csoda nem látszik. Az tagadhatatlan, hogy Vlagyimir Putyin színrelépése idején olyan nyersanyagár-robbanás volt, amelyből az orosz életszínvonalat meg lehetett emelni, illetve az orosz devizatartalékokat bődületes mértékben lehetett növelni. Ám az ország gazdasága már a szankciók előtt is növekedési problémákkal küzdött. De ami a legszomorúbb, Oroszország – az atomenergiát leszámítva - semmilyen ágazatban nem világszínvonalú, nincs benne a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésben, áruként csak nyersanyagokat és az olcsó energiaforrásokat kihasználó feldolgozott termékeket képes eladni. Csoda nincs, gazdagság talán, de siker nincs.
Törökország ugyan geopolitikai helyzete és fiatal, dinamikus népessége miatt gyorsan jön fel, a világ legnagyobb gazdaságai között keres helyet magának, de gazdasága a szüntelen pénzügyi válságkezelésről szól. Az ország vállalati struktúrája végtelenül megosztott, nincsenek erős kis- és középvállalatok, a nagy családi konglomerátumok nem egészségesek. Óriásiak a regionális különbségek is, ami pedig a nagykönyvek szerint nem jelent jót, a gazdag Isztambul mellett a végtelenül elmaradott Kelet-Törökország is az ország része. Orientációja nem eldöntött, hiszen az Európai Unió nem fogadja be, ronda módon csuklóztatta évekig, míg a muzulmán világban továbbra sincs esélye valódi kulcspozíciót elnyerni. Nem lehet ő az iszlám magállama. Úgy látszik, miközben Oroszország az ortodox világ egyértelmű kulcsállama, addig a muzulmán világban a szunnita Szaúd-Arábia, a síit Irán és a szekularizált Törökország csak egyensúlyi szerepben tudnak egymás mellett meglenni.
Szingapúrt szokás szeretni, turistaként biztosan csodálatos, ahogy a maroknyi, mindössze 700 négyzetkilométeres kis dél-kelet-ázsiai városállamban nagy gazdagságban, rendben és fegyelemben él közel 5 millió ember. Vannak valódi pozitívumok, például a vallások, nemzetek békés együttélése, a korrupció hiánya, de azért nehéz csak gazdasági és rendvédelmi szempontok alapján megítélni egy teljesen tekintélyalapú ország működését. Nem beszélve arról, hogy mint oly sok nagyra becsült állam, Liechtenstein, Svájc, Luxemburg, úgy Szingapúr is egyfajta modern rablógazdaság. Pénzügyi központként gazdagsága jelentős részben abból ered, hogy más országok gazdag adófizetői az ő pénzügyi struktúráit, bankjait, privátbankjait, adóelkerülési lehetőségeit használják.
Kína esetében, miképpen Szingapúrt leszámítva a többi sztárország esetében is, azonnal hangsúlyozandó a bázishatás. Kínai csoda valóban van, ahogy török és indiai is akadhat, csak éppen olyan végtelen mélységből és szegénységből indultak ezek az országok, hogy a gazdasági nyitás utáni években könnyebben jön össze a 5-10 százalékos gazdasági növekedés. A világ gyára azért valóban hasít, tombol az építkezés, az urbanizáció, már emelkedik a belső fogyasztás, eddig nem pukkant ki az ingatlanlufi, az árnyék-bankrendszer, az erőltetett beruházások lufija, de azért a világ egyik legnagyobb kockázata is ez a különös, pártvezérelte vadkapitalizmus. Szeresse, akinek hét anyja van.
Végül Indiában most valóban van mit csodálni. Sokkal többet hallunk a felsorolt többi államról, pedig India az utóbbi időben sikeresebben alkalmazkodott a világgazdaság kihívásaihoz, ráadásul a gazdaság szereplői által üdvözölt, piacbarátabb politikai rezsim bekövetkeztével, valóban bezzegállam lehet. Már rég túl lépett azon, hogy a rendkívül alacsony áron elérhető, de angolul kiválóan, sokszor anyanyelvként beszélő munkavállalói révén egy hatalmas call center legyen az ország. Ma már sok ágazatban sikeresek, szorgalmasak, alkalmazkodóak, technológiai cégeik, kisvállalkozásaik is vannak. Szerények, az ország kultúrája egyáltalán nem hódító, nem terjeszkedő. Van benne rengeteg követendő, és aki járt ott, az tudja, hogy van benne rengeteg európai szemmel felfoghatatlan nehézség, elsősorban a mindent belengő szag, illetve az elkerülhetetlen gyomorrontás. De hangsúlyozzuk még egyszer, a felsorolt sztárok közül határozottan a leírhatatlan szagokkal jellemezhető India gazdasági sztorija most a legkevésbé büdös. A többi példa sántít, nem is kicsit.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek