Lecsapott a Magyar Nemzeti Bank. Kevésbé ismert vállalkozásokat és egy, a tőkepiacon egyáltalán nem ismert magánszemélyt büntetett meg pármillió forintra. Wash trade-eltek, vagyis ugyanazok adták és vették valamelyik részvényt. Nézzük, hogy megy ez a gyakorlatban.

Mi értelme brókeri jutalékot fizetni azért, hogy valaki ugyanannak a részvénynek a tulajdonosa maradjon? Ha csak nincsen valami adózási oka az átkötésnek, általában semmi. Pusztán azért teszik, hogy a tőkepiaci közvéleményt félrevezessék, úgy tüntessék fel, mintha az adott papírra valódi piaci érdeklődés lenne, mégpedig értelmezhető áron.

Ki tette, miért tette? – talán kiderül az adott ügyben tett büntető-feljelentés után, de az is lehet, hogy homályban marad. Sokszor abban marad, mert bár a csalókat üldöző jegybank szakemberei sem nyeretlen kétévesek, minden létező nyilvános adatbázisban próbálják egy-egy vizsgálat során a gyanús ügyletek eladóit és vevőit kapcsolatba hozni, ez pedig nem mindig sikerül. A profi csalók készülnek és megtalálják azokat a strómanokat, akik ugyan minden este együtt isznak a siófoki kocsmában, de cégjogilag, vagy családjogilag nem lelhető fel közöttük kapcsolat.

Sajnos a Budapesti Értéktőzsde egyik legsúlyosabb problémájáról van szó. Arról, hogy az egykor, leginkább privatizációs mechanizmusok révén a tőzsdére keveredett néhány nagy papíron - Magyar Telekom, Mol, Richter és OTP - kívül alig akad értelmezhető részvény a BÉT-en. Persze nincsenek egyedül, vannak még tisztességes társaságok, amelyek valamit vártak a tőzsdei léttől. De sajnos van egy jó csomó szélhámos is.

Az ilyen sztorik kitalálói arra bazíroznak, hogy rafináltabbak lesznek, mint a tőkepiacon még lézengő néhány magánbefektető, vagy esetleg egy-két külföldit meg tudnak téveszteni, az, hogy még intézmények is vegyenek a papírjaikból azonban nagyon ritkán sikerül.

Kitalálnak valamit, nem egy valódi vállalkozást, hanem egy manipulációt, egy tőkepiaci csalást. Aztán láttatnak, hamiskodnak, wash tradelnek, például apportálnak. A csalók készpénzt sosem szeretnek kockáztatni, ha lenne nekik, talán nem kellene csalniuk. Az a módszerük, hogy fognak valamit, például egy ötletet, egy szabadalmat, egy bányajogot és azt mondják, hogy ez éppen 10 milliárd forintot ér. Szereznek erre egy értékbecslőt is, vagy egy könyvvizsgálót. Kevés a megbízás, jó pénzért még a gigantikus hülyeségeket is ellenjegyzi valaki. Pedig nem ér az a tízmilliárdos valami egy lyukas kétfillérest sem, de ki fogja tudni ezt bebizonyítani.

Nem dolga ez az a Budapesti Értéktőzsdének, nem dolga a cégbíróságnak és a Magyar Nemzeti Banknak sem, az értékbecslő meg a könyvvizsgáló pedig vagy le van fizetve, vagy igazán ő sem ért hozzá. Na, ezzel persze még senki nem lesz milliárdos, de ha a könyvekben úgy néz ki, hogy az amúgy nulla értékű kamucégben van 10 milliárd forint érték, akkor lehet, hogy majd valaki vesz ennek a cégnek a részvényéből. Bármennyit is adnak azért a tőzsdén, ami semmit nem ér valójában, a háttéremberek már jól járnak.

A pitiáner csalók nagyon bénák, képtelenek árbevételt generálni a kamuvállalkozásukhoz. Nem költenek alkalmazottra sem, csak leadják a jelentéseiket, amiben soha semmi valódi teljesítmény nincsen, csak kamuk és ígéretek. "Nagyon közel állunk ahhoz, hogy a szabadalmunkat felkarolja a harmadik legnagyobb dél-amerikai csőgyártó vállalkozás, Lopez de Higuita elnök-vezérigazgató úr Budapesten járt és elővásárlási szándék-nyilatkozatot írt alá egy 6 millió dolláros üzletre."

Általában csak be kell írni a netes keresőbe, és nem lesz találat Higuita úrról. Vannak azonban profibb csalók. Ők pénzt szereznek és évekig készülnek az igazán nagy csalásra. Büntetőjogilag nehezen foghatók majd meg, senki nem jelenti fel őket, később majd mindenki veszteséget minimalizál, szeretne valamit visszakapni a befektetett pénzéből.

Ezek éppen olyan csalók, mint a pitiánerek, de úgy építik fel a csalást, hogy évekig legyen árbevétele a cégnek, üzlete, nyeresége. A részvényt egymástól független bérkommentelők lelkesen ajánlgatják a szakfórumokon. Kitalálnak a cégnek egy szolgáltatást, amit dömpingáron adnak, így lesz rá vevő. A cégnek lesz árbevétele, a sikerjelentések után, ha tudnak, tőkét emelnek a piacon, vagy kötvényeket tudnak eladni és majd csak azon a ponton fordul rémálommá a vállalkozás finanszírozóinak az élete, amikor azok már elég sokat tudnak bukni.

Érdemes a tőzsdei fórumokat, vagy a szakcikkeket olvasni, nem egyedülálló esetről van szó, sajnos sport lett ebből, magyar nemzeti sport. Nem mi találtuk fel, minden ilyen tőkepiaci csalásnak erős nemzetközi hagyományai vannak, bóvli papíroktól hemzseg az amerikai börzék története is.  Csakhogy kint a börtönök is tele vannak ezekkel a csalókkal, az amerikai felügyelet - a SEC - nem viccel, aki nem hiszi, nézze meg Gordon Gekko kalandjait a Tőzsdecápákban, igazán élethűnek tűnik a film. Itthon soha senkit nem kapnak el, a legjobbak a következő cégükben már elismert üzletemberek, nagy terepjáróval, sok szakmai baráttal. A kisbefektetőnek egyetlen eszköze marad, az a fránya bizalmatlanság, ami önvédelemből nagyon kell, csak persze fóbiás gondolkodással soha senki nem lesz sikeres vállalkozó, vagy befektető.

Címkék: tőzsde wash trade