Csupa jó hírt hallani mostanában a magyar gazdaságról; már több mint 4,1 millióan dolgozunk, a beruházások értéke 22,6 százalékkal, az építőipar 34,2 százalékkal nőtt egy év alatt, az első negyedévi GDP 3,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, ráadásul, aki dolgozik, az egyre többet is visz haza bruttóban és nettóban egyaránt. Ezek szerint Európa egyik legjobban teljesítő gazdasága a miénk. De ha minden ilyen jól alakul, akkor miért vergődnek a magyar cégek?

Mert vergődnek az biztos: az Opten adatai szerint az első negyedévben havonta átlagosan 3460 céget törölt a Cégbíróság, pedig korábban soha nem fordult még elő, hogy egymást követő három hónapban is 3000 fölött legyen a számuk. Ha a trend folytatódik, akkor év végére 40 ezernél is több cég adhatja be a kulcsot, ami az összes vállalkozás 7 százaléka. Ezek pedig bizony nem békeidőket idéző számok.

Az igazi okok megkereséséhez először is nézzük meg, milyenek is a magyar vállalkozások, közülük mennyi lehet képes a magyar gazdaság motorjává válni, felvenni a versenyt a külföldi konkurensekkel. Rossz hírünk van, szinte alig akad ilyen! Ugyanis a magyar cégek 98 százalékának az éves forgalma nem éri el az évi 2 millió eurót sem, vagyis az uniós definíció szerint 100-ból 98 magyar cég mikrovállalkozás. Ezért aztán, amikor a kkv szektor megerősítéséről, feltőkésítéséről, helyzetbe hozásáról beszélnek a politikusok, akkor fontos tudni, hogy ez a réteg gyakorlatilag nem létezik Magyarországon.

Magyarország tízévnyi EU-tagsága alatt a hazai cégstruktúra nem tudott közelebb kerülni a nyugat-európai értékekhez, vagyis továbbra is a kényszervállalkozások országa vagyunk. A helyzetet jól szemlélteti, hogy a Magyarországnál nyolcszor népesebb Németországban kevesebb, mint hatszor annyi cég működik, mint nálunk, így az egy főre jutó cégek számában 40 százalékkal „jobbak vagyunk” a németeknél. Ugyanakkor a felszámolás alá kerülő cégek aránya éves szinten Németországban csak 0,74 százalék, szemben a magyarországi 2,16 százalékkal.

Az elaprózott cég- és tőkeszerkezet több szempontból is probléma. A kis forgalmú vállalkozások például nehezen jutnak hitelhez, legtöbben az agyonreklámozott Növekedési Hitelprogram kritériumainak sem felelnek meg. Ezért aztán hiába ostorozzuk a fránya bankokat azért, mert nem hiteleznek, látnunk kell, hogy alig akad jelenleg hitelképes középvállalkozás. Persze a bankok számára a mikrovállalkozások is piaci lehetőséget jelenthetnek, de a kisebb hitelösszeg és a nagyobb kockázat miatt az ilyen források költsége magasabb, amit a vállalkozások sokszor képtelenek kitermelni.

Az új források bevonásárra ott vannak persze a kockázati tőketársaságok is. Azonban a kockázati tőke is olyan vállalkozásokat keres, amelyek már rendelkeznek termékkel, szolgáltatással és piaccal, és amelyeknek a külső forrás a nagy kitörés miatt szükséges. A magyar cégek többsége azonban még eddig sem jutott el, vagyis nem érett meg a tőkebevonásra. Amit Magyarországon kkv-nak nevezünk, az Nyugat Európában és az USA-ban legfeljebb családi vállalkozásnak számít, ami néhány családtagnak, és esetleg pár alkalmazottnak tisztes megélhetést biztosít. Ezek a cégek azonban általában meg is rekednek ezen a szinten, exportra pedig nem dolgoznak.   

De nem csak a kis cégek túlsúlya, hanem a korlátolt felelősségű társaságok dominanciája is egészségtelen. Jelenleg a cégek több mint 70 százaléka kft., és ez a cégforma adja a legnagyobb felelősségi védettséget a tulajdonosoknak és cégvezetőknek. A korlátolt felelősséggel való visszaélés így igazi magyar jellegzetesség lett, s a helyzet még az utóbbi években is tovább romlott: 2008-ban még közel ugyanannyi betéti társaság működött, mint kft. Magával a cégforma elterjedésével még nem lenne probléma, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a megszűnő cégek túlnyomó része tartozásokat hagy maga után, az újonnan alapított vállalatok pedig 80 százalékban köthetőek valamilyen módon korábbi cégekhez.

A sok mikrovállalkozás mellett természetesen van egy szűk tőkeerős magja a cégvilágnak, amelyik meghatározó szerepet játszik az egész gazdaság működésében. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a cégek alig 1 százalékát kitevő részvénytársaságokhoz fut be az EU-s pályázati összegek közel 75 százaléka. Nyilván technikai okai is vannak, hogy sok esetben csak a részvénytársaságok tudnak a pályázati feltételeknek maradéktalanul megfelelni, az arány mégis az egyensúly felbomlására utal.

De miért probléma ez? Miért ne lehetnénk mi a mikrovállalkozások országa? Lehetünk, de ez bizony keserű kenyér lesz, mert az apró vállalkozások bevételeikhez képest nagy költséggel működnek (méretgazdaságosság), ezért aztán annyit nem hoznak, hogy a tulajdonosok és a munkavállalók egyaránt tisztességesen megélhessenek, és még az állam is megkapja a maga részét. Fejlődési potenciál sincs az ilyen cégekben, így komoly innováció és külföldi terjeszkedés szóba sem jöhet. Az ilyen cégek tulajdonosai többnyire egyik napról a másikra élnek, igyekeznek túlélni, és minél kisebb költséggel minél többet kivenni a bevételből, ha máshogy nem megy, a dolgozóikat egyáltalán nem, vagy csak részben bejelentve. Sajnos, nem ettől virágzik majd fel az ország.

Címkék: vállalkozás