Nemzetközi választott bírósághoz fordult a Mol magyar olajcég, mert a horvát állam nem tartotta be a szerződésüket és nem vette át a horvát INA veszteséges gázüzletágát. Első ránézésre az út akár sikeres is lehet, mert a nemzetközi választott bíróságok viszonylag gyakran ítélnek azon cégek javára, amelyekkel szemben egy állam nem jár el korrekten. Mi is a Mol vesztenivalója?

A választott bíróságok objektív döntéseinek súlyát már a magyar állam is nyögte, például amikor 18 milliárd forintot fizetett a Budapest Airport egykori kanadai tulajdonosának. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a washingtoni választott bírósági eljárásban a bíróság majd a magyar állam mellett dönt, a különös sukorói kaszinó-befektetőkkel szemben. A Mol azonban, még ha meg is nyeri a 80 milliárd forintos gáz-tétet, könnyen elveszítheti közben az igazi nagy játékot, a 900-1000 milliárd forintos tételt, vagyis azt, hogy racionálisan, hatékonyan és konszenzusosan tudja-e vezetni az INA-t. Ez az igazi játszma, miként működtethetné végre irányítási jogának megfelelően, valóban cselekvőképesen az INA-t. Egy olyan kellemetlen patthelyzet alakult ki, ahol az INA két, külön-külön is majdnem 50 százalékos tulajdonosa, a Mol és a horvát állam között nincs egyetértés, megmerevedetek az álláspontok. A Mol most három utat lát elképzelhetőnek, és ezeken több-kevesebb intenzitással párhuzamosan el is indult.

Az első út még mindig a tárgyalásos, ez lenne a legkedvezőbb kimenetelű. A Mol és a horvát állam megtalálná a békét, együtt dolgoznának azon, hogy az INA nemzetközileg is versenyképes, remek vállalat legyen. A baj az, hogy a Mol nem tud engedni a lényegi pontokban, leginkább a cég irányításában, míg a horvátoknál élesen bejön a belpolitika, hiszen a mindenkori politikai döntéshozóknak a választók előtt nagy kudarc lenne egy olyan paktum, ahol nem mutatható be a horvát érdek sikeres védelme.

A második út, a most megkezdett jogi eljárás. Adott két, egymással folytonosan veszekedő tulajdonos, amelyik olykor bepereli egymást,s évek múltán meg is születnek a jogerős ítéletek (a választott bírósági ítélet ellen amúgy nem lehet fellebbezni), de a tulajdonosok perpatvarának az áldozata a birtokolt vállalat, jelen esetben az INA.

Végül ott van a legrosszabb megoldás, a harmadik, az INA-pakett eladása. Ez nagy kudarc lenne. Hiszen a Mol növekedési stratégiája, kelet-közép-európai multi-önazonossága az INA-ra épül. Igen, romlott a nemzetközi finomítói környezet, az INA két finomítója ma már inkább csak veszteséget termelő kolonc, és nem érték. Igen, romlott a szíriai belpolitikai helyzet, odalett az INA szíriai gázkitermelése. De mégis, a visszavonulás, a feladás rémes üzenet lenne. A multiknál semmi sem állandó, csak a változás – szokták mondani. Másképpen, ha a multi nem nő, ha nem megy előre, akkor általában hanyatlik, visszafelé indul. Van példa a nemzetközi világban persze arra is, amikor valaki valamit eladott és a maradék cég életképes és sikeres maradt, de azért nem ez az általános. Horvátország persze ugyanúgy sehová nem jut ezzel az egésszel, de ez minket nem vigasztal. Egy állami részvényest sajnos amúgy sem a gazdasági racionalitás vezet, hanem a politikai. Az INA-nak szüksége lenne továbbra is a nemzetközi szaktudásra és a tőkére,  a lelkük mélyén talán a horvátok is tudják ezt. Elűzhetik a Mol-t és visszavehetik a részesedését, de az nem pusztán sok pénzbe kerül, hanem rossz üzenet is minden leendő horvátországi befektetőnek. Akkor is, ha az INA-ba igyekszik tőkét bevonni majd újra Horvátország, de akkor is, ha újdonsült uniós tagként más szektorokban fejlesztene. Mindig ott lesz a kép: itt nagyon elbántak a külföldi befektetővel, itt nem teremhet babér semmilyen nemzetközi entitásnak.

Fogoly-dilemma – szokták mondani az ilyen helyzetekre. Az ilyen játékelméleti ügyekben sokféle kimenetel van, jelenleg sajnos a vesztes-vesztes játék képe rajzolódik ki. Pedig lehetne ez win-win szituáció is, csak éppen egy olyan időtávon, amely a politikának nem várható ki. Ha valamiről kiderül majd tíz év múlva, hogy Horvátországnak is érdeke volt, az nem annyira érdekli azt a horvát politikai döntéshozót, aki addig még kétszer méretődik meg a választásokon. Neki már rövid távon is tökösnek, a nemzeti érdek elszánt védelmezőjének kell feltűnnie.
A magyar-horvát ügyben néhányan még mindig remélnek, azt gondolják, hogy van értelmes alku, tud a Mol az irányítási jog megtartása mellett is olyan elemeket ígérni a horvát politikusoknak, amelyeket sikerként tálalhatnának, amelyek mentén arcvesztés nélkül egymás kezébe csaphatnak a felek. Ám most semmi sem mutat arra, hogy a felek a sikeres megállapodás előfeltételeit teljesíthetnék. Zágrábból nézve ez biztosan másképp fénylik, de Budapestről úgy tűnik, hogy a horvát államnak kellene belátnia azt, hogy szüksége van a Molra. A Mol ugyanis viszonylag békés, viszonylag kiszámítható tulajdonosa volt az INA-nak, bőkezű fejlesztő, amely talán nem mindig értette meg, hogy milyen a horvát néplélek, mit is jelent ez a cég az országnak, a politikának, de ha majd jön egy angol, francia, olasz, vagy éppen orosz befektető, az még kevesebbet fog ebből érteni.

Címkék: per INA Mol