A soltvadkerti takarékszövetkezet csődje kapóra jöhetett azoknak, akiknek a szemét csípi a magyar tulajdonú hitelintézetek helyzetbe hozását és a takarékszektor számára 100 milliárdos tőkejuttatást ígérő kormányzati retorika. Elég csak sorba állítani a gönci Jógazda Takarékpénztár 2011. év eleji bukásával, s már le is lehet vonni: lám-lám, mekkora kockázatokat hordoz a szektor, hiszen évente bedől egy takarék, miközben a bankok még a hatalmas veszteségek közepette is állják a sarat. Mégis megkockáztatjuk, hogy a mostani volt az utolsó takarékszövetkezeti csőd. Ha mégsem, akkor az a pénzügyi felügyelet Szász Károly elnökkel az élén kudarcot vallott, a kormánynak pedig nincs koncepciója.
Nézzünk először is a két csőd mélyére. A Jógazda önálló utat választva kilépett a legnagyobb országos integrációból és független takarékként nagyra akart nőni. Gyűjtötte a betéteket kimagasló kamattal, s bár Göncön volt otthon, mindenféle helyismeret nélkül nekiállt budapesti vállalkozókat hitelezni. A kockázatok a válsággal nőttek, a tőke elfogyott, ráadásul az utolsó pillanatban néhány nagy betétes a hitelintézet bezárását megneszelve kivette a pénzét is, így nemcsak a tőke lett kevés, de eltűnt a likviditás is, a takarék fizetésképtelen lett, befagytak a betétek, amelyet az Országos Betétbiztosítási Alapnak kellett kifizetnie. Amennyiben lett volna erős tulajdonos a takarék mögött, amely rendszeresen ellenőrzi a működést, időben pótolhatták volna azt a tőkét, amelyet felemésztettek a növekvő kockázatok.
A teljes cikket elolvashatod a Pénzkérdés oldalán.
Utolsó kommentek