A nap legfontosabb pénzügyi hírei
Nem elég, hogy keddtől lassabban jár majd a kék metró, de Orbán Viktor ma kijelentette, hogy „nem szabad módosítani a 2012-es költségvetés főszámait”. Viszont a korábbi 1,5 százalékos gazdasági növekedés helyett már a kormány is csak fél százalékkal számol, ez pedig a büdzsében mintegy 100-150 milliárdos kiigazítást tenne szükségessé. Azzal, hogy a kormány nem kíván a fő számokhoz nyúlni, akár a jövő hétfőn elfogadhatja a parlament a 2012-es költségvetést.
Emellett „reméljük” jó hír az is, hogy már látszik, hol lehet a büdzsében a szükséges 100-200 milliárd forint. Vasárnap este Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek már volt javaslata, amelyet a kormány szerdán tárgyal meg. Ezután adnak majd választ arra is, hogy kiadáscsökkentő vagy bevételnövelő intézkedések várhatók-e?
A nemzetközi helyzet is egyre fokozódik. A múlt heti uniós csúcstalálkozó után az európai adósságválság megoldásában fennmaradt kérdőjelek miatt nem csökkent a bizonytalanság a piacokon. A Moody’s hitelminősítő szerint tovább nő az eurózóna kohézióját érintő fenyegetés, valamint egyre valószínűbb további sokkok kialakulása, nem csak a fizetési övezetben, hanem akár az Európai Unióban. Nem volt túlságosan jó véleménnyel a Standard and Poor’s sem a hétvégi ülésről, úgy vélik, hogy „bár fontos döntések születtek a válságkezelésben, de további lépések szükségesek mind a fiskális, mind a monetáris politika terén”. A fentieket figyelembe véve persze nem volt meglepő, hogy a forint ma ismét gyengélkedett a múlt, heti, viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményét követően. Árfolyama koradélutánig az euróval szemben a 303 körüli szintről 305 forintig, a svájci frankkal szemben 245-ről 247-ig, a dollárral szemben pedig 227-ről 230 forintig gyengült a bankközi piacon.
A bizalom persze nem csak a hitelminősítőkben nincs meg, de a befektetők is kétkedve pillantanak az európai piacokra: az amerikai részvényalapok az elmúlt kilenc hétből a hetediket zárták nettó tőkebeáramlással, míg a kötvényalapok terén az amerikai papírokba fektetők 2,5 milliárdos növekménye mellett több mint 1,3 milliárd dollár távozott a globális, illetve európai kötvényekre kihegyezett alapokból, plusz 700 millió az európai részvényalapokból.
Azért némi jó hír is beleférhet még ebbe a borongós hétfőbe: tovább mérséklődik az üzemanyag ára! Ezúttal a gázolaj ára csökken 3 forinttal szerdától, míg a benzin ára változatlan marad. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 394-395 forintos, a gázolajat pedig 425-426 forintos literenkénti áron tankolhatják majd az autósok.
Utolsó kommentek