Minden rosszban van valami jó  – gondolhattuk, amikor a kormány bejelentette a nyugdíjpénztári tagságot érintő szándékát, és a sajtóban heteken, sőt hónapokon át a nyugdíjtéma vitte a prímet. Legalább előkerült a téma, sokaknak még van lehetősége átgondolni majdani anyagi helyzetét és talán tenni is valamit annak érdekében, hogy nyugdíjas korában is meg tudjon élni valamiből.

Végre előkerült a téma, amely sokakat érint, nem csak a média volt tele vele, de beszéltek róla, és nem csak a gazdasági műsorokban, hanem a baráti társaságokban, a munkahelyi közösségekben és a családi ebédeken is. Remélhettük, hogy a közös gondolkodást végre tettek is követik. Hasonlóan gondolkodtak erről a megtakarítási piac szereplői is, hiszen többen álltak elő olyan új termékkel, amely a hosszú távú, rendszeres megtakarításon alapuló öngondoskodásnak nyit intézményes lehetőséget.

Szépen alakult hát az igények és a piaci szereplők egymásra találása, mígnem bekövetkezett a krach. A svájci frank árfolyama elszabadult, és azok, akik már épp egy megtakarítási megoldás mellett döntöttek volna, meghátráltak. Nem futja a havi fizetésből mindkettőre: a megemelkedett törlesztőre és a megtakarításra.

De hol csúszott félre minden? Van olyan, multinacionális pénzügyi csoport tulajdonában lévő lakossági bank, ahol a nemzetközi hitelezési szabályzat szerint csak az a magánszemély hitelezhető, aki rendelkezik legalább egyéves nettó jövedelmének megfelelő megtakarítással. Ezt a szabályzatot minden európai országban szigorúan be is tartják, kivéve Magyarországon. Arra való hivatkozással ugyanis, hogy ha figyelembe vennék, akkor a magyar lakosságnak csak egészen kis része lenne hitelezhető, és akkor nem lehetne mennyiségi bizniszt csinálni a hitelkihelyezésekből, a szabályzatot betették egy fiók mélyére, és jó szívvel ajánlották az „olcsó” svájcifrank-alapú hiteleket. A bankok belementek azokba a helyzetekbe, amikor a családok a teljes megtakarításukból és a hitelből vettek lakást, úgy, hogy a havi törlesztő részlet 150FT/CHF árfolyamon épphogy belefért a családi költségvetésbe. És amikor már jó sokan leszerződtek, az árfolyam elkezdett brutálisan emelkedni. A különbözetre pedig már nincs, vagy csak nagyon nehezen akad fedezet.

Nyilván a hitelt felvevők is kalkulálhattak volna ezzel a lehetőséggel. Nem vonom kétségbe az egyén felelősségét. De! A bankok a nagy mennyiségű hitelkihelyezés lehetőségétől vérszemet kaptak, és nem figyelmeztették elég hatékonyan, elég hangosan, elég szemléletesen. Valószínűleg ilyen mértékű árfolyamváltozásra ők sem számítottak. De hogy nem vették figyelembe a nemzetközi normáikat, az is biztos. Hogy nem vették figyelembe az ügyfeleik pénzügyi kultúráját és anyagi helyzetét, az is biztos.
Na és most? Most a családok az öngondoskodásra, nyugdíjra fordítható pénzükből frankhitelt törlesztenek. 

Volt egy lehetőség, közösen – pénzügyi szolgáltatók és ügyfelek - beléphettünk volna egy más dimenzióba, ez nekik jó üzleti lehetőséget, nekünk bizalmat és biztonságot jelentett volna. Hát ez most egyelőre elúszott.

Címkék: hitel frank nyugdíj befektetés öngondoskodás svájci