Rossz álomnál is rosszabb, amire naponta ébredünk, az újabb és újabb pénzügyi sokkokra, miközben a világ éppen csak kiheverni látszott a 2008-as Lehmann-féle válságot. Ráadásul a mostani válság itt formálódott, az Európai Unióban. Az már csak keserű hab a tortán, hogy leminősítették a világ egyik legbiztosabb befektetésének számító, a nemzetközi állampapírpiacon viszonyítási alapnak tekintett amerikai államkötvényeket. Az USA adósságpapírjainak per pillanat rosszabb a minősítése, mint a globális informatikai mamut Microsoftnak, vagy mondjuk a hongkongi tömegközlekedési vállalatnak.

Mindez, ahogy három éve is, betört a magyar háztartásokba, viszi a megtakarítások egy részét. Fizethetjük a károkat, amelyek az arányában miden más országnál nagyobb összegű svájcifrank-alapú adósság kockázatából fakadnak. A drámaian erősödő svájci deviza nyomán szinte percek alatt hízik milliárdokkal a háztartások hitelállományának nagysága, s azt kell megélni, hogy évek óta törlesztünk, s mégis durván emelkedik az adósságunk.  Még az is, aki eddig a homokba dugta a fejét kell, hogy lássa: másképpen kell élnie.  Nemcsak azért, mert többé nem lehet hitelből jövőt építeni, hanem azért is, mert a kormányok sem Magyarországon, sem Európa többi országában már nem költekezhetnek büntetlenül. Iszonyúan fájdalmas, ha elveszik az eddig szerzett jussnak gondolt korengedményes nyugdíjakat, de már ott tartunk, hogy aki végig dolgozza majd a 40 évét, az sem kap majd akkora nyugdíjat, amelyből ha nem is gondtalanul, de viszonylag nyugodtan élhet. Hacsak el nem kezdi időben a megfontolt takarékoskodást. Aki nem tesz félre, nem tudja majd gyerekét megfelelő egyetemre, főiskolára küldeni, nem tud majd lakást venni. Ha nincsen tartalék vagy biztosítás, egy sima betegség is végzetes következményekkel járhat a csökkenő táppénz és a növekvő egészségügyi magánkiadások miatt, és föl kell élni az örökségnek szánt vagyont, ha van egyáltalán.

Egy nagyobb közvélemény-kutatás szerint alig másfél éve még a magánnyugdíjpénztár-tagok közül sokan azt sem tudták melyik kasszához kerül a fizetésükből kötelezően levont nyugdíjjárulék. Arról meg aztán végképp fogalmuk sem volt, hogy ott tulajdonosok lennének vagy, hogy akik a 90-es évek végén szabad döntéssel léptek be, a pénztári tagságért cserébe lemondtak az addigi évek után járó állami nyugdíjuk negyedéről. Mára „okosodtunk”. A frank erősödése mellett a kötelező nyugdíjpénztárak visszakényszerítése az államkasszába sokakat megtanított arra, hogy másképp kell hosszú távra kalkulálni, mint eddig. Sokan vártak arra tömött sorokban, hogy hitet tegyenek a nyugdíjpénztáruk mellett, s ne engedjék át az állami nagykalapba a járulékukból addig összegyűlt vagyont, mondván az legalább biztos. A 2008-as válság óta a megtakarítási ráta is nő. Tehát egyre többen ébrednek rá a valóságra. Aki pedig még nem tette, annak ébresztő! Az új világ már át is lépte a küszöböt. Sorsunkat az eddigieknél sokkal inkább a saját kezünkbe kell vennünk, amihez talán ez a blog is hozzásegít majd.

Címkék: frank nyugdíj befektetés megtakarítás öngondoskodás svájci takarékoskodás