Az, hogy Magyarországon kevés fiatal vállalkozik, nem nagy meglepetés. Unalomig ismételték már, hogy több állami támogatásra volna szükség, vagy hogy a bizonytalan jogi-szabályozói környezet csírájában lehetetleníti el a vállalkozásokat. De mi van akkor, ha a magyarázat ennél összetettebb, és valójában kulturális okok (is) állnak amögött, hogy a magyarok fiatalok nem igazán szeretnek vállalkozni? Egy a napokban megjelent vélemény szerint például az is probléma, hogy a kudarctűrésünk szélsőségesen alacsony, miközben mondjuk az Egyesült Államokban olyanokba is szívesen fektetnek, akik mögött már van egy elbukott vállalkozás.

„Magyarországon, de általában Európában sem tolerálja a társadalom a kudarcot, és ez a félelem tartja vissza a legtöbb fiatalt a vállalkozói léttől” – mondja egy interjúban a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, bizonyos Kovács Patrik. Az interjú érdekességét – a benne szereplő több közismert magyarázat ellenére – az adja, hogy az alacsony hazai vállalkozói hajlandóság okai kapcsán nem az unalomig ismételt „nincs pénz” + „naponta változnak a törvények” érvelés kerül elő, hanem egy-két fontos kulturális ok is.

Itt van például ez az alacsony fokú kudarctolerancia. Az „egy esélyed van” gondolkodás az interjúalany szerint nem csak azért probléma, mert – mint a beszélgetésből kiderül – a magyar fiatalok 59 százaléka a csődtől való félelem miatt nem vállalkozik. Hanem azért is, mert a kudarcnak pozitív hozadéka is van: azok, akik már csődöt mondtak, tapasztaltabbak, óvatosabbak, érettebben gondolkodnak, és nem utolsósorban: látják már a lejtő első jeleit, vagyis a személyes tulajdonságaikat tekintve szinte minden adva van bennük ahhoz, hogy sikeres vállalkozóvá váljanak. A magyar attitűd ellenpontjaként jön szóba az Egyesült Államok, ahol általános gyakorlat, hogy az üzleti angyalok és alapok olyanokba fektetnek, akik mögött már van egy becsődölt vállalkozás.

Aztán probléma van az iskolarendszerrel is: a vállalkozói készségek, kompetenciák nincsenek megfelelő súllyal jelen a hazai iskolákban. Lehet valami abban, amit Kovács mond: „ma akár végig lehet az óvodától egészen az egyetemi diplomáig úgy menni az oktatási rendszeren, hogy az ember egyáltalán nem dolgozott csapatban, legtöbbször individuálisak a feladatok. Nyugat Európában jobban igyekeznek erősíteni a csapatmunka kultúráját, ami a gazdaságban vagy a vállalkozásban is nagyon fontos lehet”. Ha jól értjük az interjút, nincs szó kötelező vállalkozói ismeret, urambocsá’ számvitel óráról, inkább csak arra volna szükség, hogy nagyobb szerepe legyen az oktatásban a kommunikációnak, a tárgyalástechnikának vagy a csapatmunkának.

Mondjuk túlértékelnünk sem szabad a pszichológiai és kulturális tényezőket, nézzük csak meg, hogyan látja a Világbank idei Doing Business jelentése a hazai vállalkozói környezetet. Ami a vállalkozásindítás körülményeit, a vállalkozásalapítás könnyűségét illeti, Magyarország csak 57. a rangsorban, az adózás tekintetében pedig még ennél rosszabb helyezést értünk el, a szégyenteljes 88. helyet foglaljuk a világ országai között. A Világbank szerint a versenyképességi rangsorban hazánk az 54. helyen áll, ami annál is szomorúbb, mivel Lengyelország (32.), Szlovákia (37.), Bulgária (38.), de még Románia (48.) is megelőz bennünket.

De az igazság valahol középen lehet. Mert a vállalkozók egyik legfontosabb alaptulajdonsága, hogy alkamaszkodnak a környezetükhöz, hogy a falon is megtalálják az apró, kihasználható réseket. Hogy mennek előre, kockáztatnak és persze időnként el is buknak. Ezért pedig, ha jól mennek a dolgok az alkalmazotti béreknél lényegesen nagyobb jövedelemhez jutnak, viszont bukás esetén az egész egzisztenciájukat kockáztatják. Erre csak olyan képes, aki bátor, kezdeményező és hajlandó kockáztatni. És persze a feltételeken is javítania kell (például az államnak), hogy az ifjú vállalkozók ne legyenek eleve kudarcra ítélve!

Címkék: vállalkozás fiatal vállalkozók