Mi az üzleti siker titka a dollármilliárdosok szerint? Alátámasztják-e sikereiket a statisztikák? Lombikbébi találkozó Budapesten. Kimegy a tévériporter, megkérdez egy anyukát, aki elmeséli, hogy a sikeres lombikprogram titka, hogy nagyon akarni kell. „Fejben dől el minden” – nyilatkozza. Gondolja bárki, hogy aki végigcsinálja a lombikprogramok időt, energiát, pénzt és kellemetlenséget is bőven tartalmazó procedúráját, az nem akarta fejben ezt nagyon? Nem erről van szó, az egyiknek sikerült, a másiknak nem sikerült, biológia, szerencse, a csillagok ilyen-olyan együttállása. 

Vagy híres sportolót mutatnak a tévében, és halljuk az alámondást, világbajnok lett a sportoló, pedig egy éve még kemoterápiás kezelést kellett kapnia, de ő egy akkora küzdő, legyőzte a rákot is. Erről szól a riport. Mit gondolhat az, akinek a férje, felesége, fia, lánya nem győzte le a rákot? Nem volt elég nagy küzdő?

Hogy kerül ide ez a két sztori? Mindjárt kiderül. Remek olvasmányok a milliárdos üzletemberek visszaemlékezései. A magyar Bojár Gábor Graphi-sztori című, évekkel ezelőtti könyve is letehetetlen olvasmány, de az amerikai multimilliárdosok között valószínűleg nagyítóval kellene keresni azt, akinek nincs ilyen műve. Az egyik legismertebb talán Jack Welch egykori General Electric vezér könyve (angol eredetiben Straight from the gut), jelentését tekintve talán valami olyasmit jelent, hogy „Zsigeri alapon”. Valódi emberek, valódi történetei, sikerek, kudarcok, természetesen az esetükben azért érezhetően több siker, mint kudarc.De itt van akár a napokban - a Mathias Corvinus Collegium gondozásában - magyarul megjelenő Lámfalussy Sándor interjúkötet is, amiből az olvasónak úgy tűnhet, mintha az "euró atyjának" szinte csak az akaratán és az eltökéltségén múlt volna a világ egyik legnagyobb pénzügyi alkotása, a közös európai pénz megalkotása.     

Hogy attól érdekesek ezek a könyvek, mert milliárdos üzletemberek, pénzmogulok írják, vagy íratják, vagy attól, hogy minden egyes ember élete nagyon érdekes, legalábbis egy könyvnyi érdekességet biztosan tartalmaz, ezt már nehéz visszabontani. Lehet, hogy P. Béla élete is érdekes, aki 35 évig dolgozott ugyanannál a cégnél Kazincbarcikán gépkezelőként, de valószínűleg nem annyira a szakmai vonalak miatt, és ami szintén valószínűsíthető, hogy már csak azért sem fogunk sok ilyen visszaemlékezést olvasni, mert neki mind kiadót nehezebb lesz találni az életúthoz, mind az önerőből kiadás is nagyobb megterhelést jelentene.

De a neves üzletemberek könyvei tényleg jók, sztorisak, bölcsek. Ha az illető nem csak pénzügyileg sikeres, de EQ-ja is van, akkor úgy dicsekszik, hogy szerénynek tűnik, ha a sikerember valójában egy szociopata barom, akkor úgy dicsekszik, hogy közben az olvasónál gyakran nyílik a bicska, mert maga a könyv is egy nagyképű egotrip.

Izgalmasabb kérdés, hogy van-e valami tanulság ezekből a könyvekből. Adott a Földön úgy egymilliárd ember, aki valamilyen vállalkozói létből igyekszik megélni, lehet-e tanulni abból, ha elolvassuk annak a 20-25-nek a könyvét, aki ebben a világban csúcsra ért? A csípőből adható válasz, hogy biztosan. De gondoljunk csak bele, hogy hány olyan bukás lehet, amiben minden stratégia kiváló volt, egyszerűen csak „nem jött össze”. Törvényszerű, vagy sorsszerű a siker? Térjünk vissza lombikos példára: a sikeres lombik múlik-e a diétán, a felfele tartott lábakon, az elmormolt kis imákon és a bétakarotinon? Akinek összejön, az helyesli ezeket a módszereket. De mennyien lehetnek, akik pont ugyanígy csinálták, és mégsem jött be a módszer?

Visszatérve a biznisz világába. Mindenkinek, aki befutott, lesz száz tanmeséje, hogy amikor csődbe ment, nem esett kétségbe, hanem az utolsó száz dollárosából megvett egy csapágyat, amit másnap 200-ért eladott, vagy az autóját eladta és inkább meghívott egy embert ebédelni, és így alapozta meg a világ legnagyobb közös üzletét. Vagy valaki elmeséli, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a selejt 1 százalékról, 0,8 százalékra csökkenthető, a főnökét idegesítette, kirúgták, erre megalapította saját vállalkozását, amelyik a legendásan alacsony selejtarány miatt mindenkit megvert az árajánlatokban. Minden menedzser-sikertörténet kicsit ilyen. Utólag minden összeilleszthető egy végtelenül tudatos és szép sikertörténetté, akinek sikerült, az legyőzött mindenkit, akinél sikerült, ott fejben dőlt el minden. Pedig lehet, hogy az adott vállalkozó azért vágott bele valamibe, mert nem végzett elég alapos piackutatást. Aki elvégezte, az nem indult el. Mégis annak lett igaza, aki csukott szemmel ment előre, mert szerencséje volt, vagy mert később előnyösen megváltozott a környezet (az a ló nyert, aki nem vak volt utólag, csak bátor).

Az Egyesült Államokban írt sikertörténeteknél – ebből azért elég sok jön ki, ráadásul sokszor zseniálisak – van még egy döbbenetesen érdekes dolog, az iskola, az örökölt elit. Mert ugyan imádni valóak a kelet-európai bevándorlós sikersztorik a lehetőségek országában, sok ilyen is van, hál’isten magyar is éppen elég, de a nagy cégvezetők és hedge fund kezelők visszaemlékezéseiben mindig felbukkan egy kis Wharton, Harvard, MIT, csak úgy mellékvonalon, mintha az emlékező szégyellné, hogy lehetősége volt drága egyetemre járni és sikereiben nem szeretne osztozni az egyetemmel, minden tűnjön saját eredménynek. Van az amerikai sztorik egy részében azért ilyen társadalmi determináció, ő ért oda, mert ő érhetett oda.

Végezetül van egy pár elem, ami – legalábbis a megszépítő visszaemlékezésekben - már egységesre rózsaszínesedik. Minden igazi sikerember nagyon megbecsüli a kollégáit. Soha nincsen arról sikersztori, hogy mennyit alkudtam a béréből, a bónuszából lefelé, mindig a megtartás és az ösztönzés egykori történetei merülnek fel. Minden visszaemlékező megszállottan szeret dolgozni és pénzt keresni, szinte mindig sokkal-sokkal több szó esik ennek szépségéről, mint a pénz elköltésének örömeiről. Mindegyik maximalista, mindegyik makacs, de nagyon büszke azokra a sztorikra, amikor valaki meggyőzte őket. Mindenki csibész, ha kell, de mindegyik végtelenül tisztességes. Lehet, hogy ez csak az utókornak szól, de még az is valami, ha ezt a menedzser-kultúrát népszerűsítik. Egyik sem szereti az államot, mindegyik a piacot dicsőíti. Ha kamu a fele, akkor is jó olvasmányok.

Címkék: siker euró Bojár Gábor Jack Welch Lámfalussy Sándor