Múlt héten ismét kétéves mélypontra gyengült a forint, aminek követeztében tovább romlik a devizahitelesek helyzete, holott a veszélyeztetett adósok száma a 2010-ben mért 60 ezernek már így is sokszorosa. Ott van persze az árfolyamgát, amelynek igénybevételére minap is buzdított a Fidesz devizaügyi szakértője, Selmeczi Gabriella. Szerinte még legalább 300 ezer adóst védhetne meg, az eddig leszerződött 170 ezren felül.  Lehet, hogy ezt most érdemes lenne megfogadni? Mi mindenesetre nagyobb tétet tennénk a kormánypárt forintgyengítési szándékaira, mint a devizahiteles perek pozitív kimenetelére.

2009. március 17-én kormányzati vezetők egy megbeszélést tartottak a lakossági devizahitelek árfolyamkockázatáról. A tanácskozásra készített  (szigorúan titkos) elemzés vezetői összefoglalója így kezdi: „A CHF jelzáloghitelek egy negyedét a következő 5 évben bedőlés fenyegeti, ha a forintárfolyam akár a jelenlegi 200 Ft/CHF … szinten stabilizálódik, és további 10%-os tartós forintgyengülés ezt az arányt közel megduplázza – a helyzet mindenképpen kezelést igényel.” Ma - öt évvel később - a svájci frank árfolyama tartósan 250 forint körül jár, de lehet még rosszabb is. Miben reménykedhet az, aki devizában adósodott el?

A 2010-es választási győzelem után Matolcsy György tucatnyi alkalommal mondta bele a kamerákba, hogy megoldják a devizahitelesek helyzetét. Azt lehetett gondolni, ez lesz az új kormány egyik első és legfontosabb megoldandó feladata. Nem csak azért, hogy kezelje a társadalmi feszültségeket, hanem azért is, hogy mozgásteret biztosítson gazdaságpolitikájának. Akkor is lehetett tudni, hogy az új kormány exportösztönző szándékaiba „bele fér” a korábbinál gyengébb forint árfolyam. Mégsem léptek jó ideig. Jóval később, két év múlva teremtették meg a lehetőséget, hogy a megfelelő vagyonnal rendelkezők kedvezményesen „kivásárolják magukat” a devizahitelből, míg mások az árfolyamgáttal levegőhöz jussanak, avagy a víz fölött tarthassák magukat. Eddig ezek terhét csak a bankokra hárították, a kormány lényegében nem fizetett bele.

Bebizonyosodott ismét, hogy a hosszú távú pénzügyi döntéseknél a politikát éppúgy kockázati tényezőként kell kezelni, mint pl. a nemzetközi gazdasági viszonyokat, vagy éppen a saját élethelyzet változását! A politika dönt az euró bevezetéséről is. Korában sokan felültek a – gazdasági realitásoknak erősen ellentmondó - felelőtlen hitegetéseknek, hogy karnyújtásnyira az euró.  Sokan gondolták, hogy csak 5-8 évig kell majd futni az árfolyamkockázatot, ami egy 15-20 éves hitelnél vállalhatónak is tűnhetett. Hát ez sem jött be, ebben az évtizedben aligha lesz eurónk.

Mindehhez másfél éve egy újabb kockázati tényező is csatlakozott: a bírósági eljárások kimenetelének kockázata. Persze a kockázatokat megfelelő stratégiával kezelni lehet. Ezt tette a Kúria is, úgy fedezte magát, hogy egy spekuláns is megirigyelhette volna.  Az Európai Bírósághoz fordult, hogy jogvita esetén kisebb eséllyel lehessen a jogegységi határozatukat megtámadni.  Az Európai Bíróság szakértői, főtanácsnoki véleménye elkészült a múlt héten, a tényleges bírósági ítéletre még néhány hónapot kell várni. Amennyiben a tényleges bírósági ítélet a mostani iránymutatást követi – aminek nagy esélye van – akkor még nyilvánvalóbbá válik a legfőbb ítészek biztonsági játéka. Jóval korábban is meghozhatták volna a teljes körű jogegységi határozatukat. A magyar bíróság várhatóan szabad döntési jogot kap az Európai Bíróságtól, ahogy erre számítani is lehetett.  Így viszont a Kúria végleges jogegységi határozatára – jóval a választások után - leginkább ősszel lehet számítani.

A devizahiteles számára azonban – elnézést a közhelyért – az idő pénz.  Akkor is, ha nem hoz időben döntést, és például feleslegesen folytat bírósági eljárást. Ráadásul nagyon megtévesztőek ezekkel kapcsolatban az alkalmanként száznál is több perben érdekelt „megélhetési ügyvédek” nyilatkozatai vagy egyes sajtóhírek.  Ez nyert, az nyert, ez jogerős, az jogerős, jönnek a sokakat feleslegesen áltató hírek. A felperes devizahitelesek többnyire csak az eredeti keresetük egy részét nyerik meg. A valóságos helyzetről, arról, hogy ki milyen arányban nyer, sokat elárul a perköltségek megosztása, s ez korántsem utal  akkora sikerre.

Visszatérve a gazdaságpolitikára. Az alapkamat erőteljes csökkentése, annak a lebegtetése, hogy nincsenek árfolyamcélok, azt sugallják, hogy a kormány nem bánja akár a 330-340 forintos euró árfolyamot sem. (Egyébként pontosan ez az az árfolyam, amelyet Róna Péter – a devizahiteleket hibás termékként emlegető közgazdász -  is kívánatosnak tart. Ha jól értjük az érvelését, részben éppen azért kellett volna megoldani a devizahitelek ügyét, hogy „nyugodtan” lehessen gyengíteni az árfolyamot.)

Számolni kell azzal a lehetőséggel tehát, hogy miközben a kormány csak részleges megoldásokat ajánl a lakossági devizahitelesek gondjaira, elengedi az árfolyamot. Egy ilyen forgatókönyv mellett pedig igenis igénybe kellene venni az árfolyamgátat, még ha az nem is igazán jó megoldás. Selmeczi Gabriella nem egy orákulum, de némi bizonytalansággal föl tudja olvasni az eléje tolt szöveget.

A devizahiteleseknek ezt meg kell fontolnia. Persze ez is csak egy újabb kockázati tényező.

Címkék: devizahitel forintárfolyam árfolyamgát