Érdemes helyzetbe hozni egy állami bankot? A régiós és a korábbi magyar tapasztalatok alapján is ráfizetés, a végén mindig konszolidálni kell azokat, rengeteg adófizető pénz elfolyatásával. Az állami vásárlásnak legfeljebb csak időlegesen, rövid távra  - átmeneti veszteségrendezés céljából - lehet értelme.

Megveszi-e valamelyik külföldi kereskedelmi bankot a magyar állam, vagy valamelyik kegyeltje? Ebben a pillanatban úgy fest, hogy még sem eszik olyan forrón a kását, bár a szándékról nem tettek le. De mi is lenne az értelme? Piaci alapon rögtön ki is jelenthetjük, hogy amennyiben a korábbi tulajdonos, a tapasztalt nemzetközi bankcsoport nem tudja nyereségesen működtetni a magyar bankját, nem tudja kontrollálni munkatársait, nem fogja vissza azok kockázatvállalási étvágyát, akkor az állam által kinevezett bankárok sem igen fogják.

Igen ám, de ilyenkor jön egy „de”. Ha ez az állam nem teljesen versenypárti, ha nem fél a tiltott támogatásokkal járó vizsgálatoktól, vagy nemzetközi szemöldök-felvonásoktól, akkor az államnak változatos eszköztára lehet arra, hogy a külföldi tulajdonosokat rábírja az eladásra, majd az immár magyar bankot segítse, helyzetbe hozza!

Ma azonban veszteséges bankot venni Magyarországon, még így is nagyon rossz ötlet. Egy euró, két euró, tíz euró – minden vételár horribilisan magas lehet, ha a következő években tízmilliárdos veszteségek keletkeznek, ha a bankokat majd évről-évre fel kell tőkésíteni. A tranzakciók ugyanis ma egészen máshogyan árazódnak, mint a hőskorban. Akár a Széchenyi Kereskedelmi Bank sajtóban taglalt vételi szándékára, akár korábban a MagNet Bank (ők az olasz Banco Popolare hálózatát szerezték meg) alkujára gondolunk, mindkét egyeztetés arról szólt, hogy a távozó bank tulajdonosa mennyi pénzt hajlandó a banknál hagyni a szabad elvonulásért cserébe. Ennek a technikája nagyjából lényegtelen, de a kihelyezett anyabanki kölcsönöket át lehet alakítani tőkévé. Olyan ez, mint a grundon: „kölcsön adod, vagy örökbe?” – kérdezik egymástól a vásott kölykök, és az ilyen bankeladásoknál az történik, hogy az eredetileg kölcsönadott pénzből örökbe adott pénz lesz, itt marad végleg. A lényeg, hogy a távozó bank nem csak az addigi befektetéseit, a saját tulajdonú székházát,  a drágán kifejlesztett fiókjait, de sokszor az alaptőkéjét és a kihelyezett hiteleket is elengedi, csak mehessen, csak lássa már a veszteségtermelés végét.

És miért kell ez a veszteséggyár nekünk adófizetőknek? Valójában nem kell, de az állam reprezentánsai vagy azt hiszik, hogy ők majd okosabbak lesznek és csodát tesznek, vagy azt mondják, hogy a bank amúgy érték, olcsón kell venni és most alacsony az ár, vagy realisták és bíznak az állami hátszélben. Egy államnak ugyanis ezer és egy ügye lehet a bankszektorral, és ízlés szerint lehet a baráti, a kiválasztott bankokat támogatni.

Egy állam a baráti bankoknak mindig tehet szívességeket: A jövőben te vezeted az állami számlákat! Mától te folyósíthatod a kedvezményes hiteleinket! Vegyél fel nyugodtan hiteleket, állami garanciát adok hozzá! Nálad számoljuk el az állami cafeteria programot! Ezek még a finomabb kiválasztások, de akár erősebb elemek is jöhetnek: Te kevesebb adót fizetsz, mint a versenytársad! Hozzád irányítom az állami alkalmazottakat, nálad vezetik a számlájukat a jövőben a postások, a rendőrök, a vasutasok, tanárok, diákok…

Magyarországon az állam még attól sem szokott megriadni, ha személyre, intézményre kell szabályokat hozni. 70 év felett nem lehet senki nagykövet, kivéve, ha a miniszterelnök erre egyedi engedélyt ad. A takarékszövetkezetek nem alakulhatnak át bankká, kivéve, ha a folyamat már adott fázisban tart. A biztosítók ilyen és ilyen szabályok szerint fizetnek adót, de ha mostanában indultak, akkor a negyedével kell kalkulálnia. Ki ne ismerné ezeket a részben megvalósított, részben csak felvetett egyedi szabályozásokat?

Ha lesz majd állami hátszelű bank, akkor az majd kaphat kisebb adóterhelést, kaphat kedvezőbb felügyeleti hozzáállást, kivételezést, ingyenreklámot, állami forrást, pályázati lejtést, amikor valamilyen üzletért kell versenyezni. És mégis, mindezzel a féktelen eszköztárral együtt is csak abban bízhatunk, hogy a piac és nem az állam adott ciklusban regnáló szakemberei határozzák meg a bankszektor folyamatait!

Sajnos, mindig működik a kontraszelekció, az állami bankok élére könnyen a megbízható, mármint politikailag megbízható emberek kerülnek, azok, akik a piaci világban soha sem lehetnének sikeresek, akik mindig csak az állami segítséggel képesek menedzselni az ilyen-olyan intézményeket. Sok olyan neves államigazgatási, gazdasági szakember van, akit tökéletesen elkerült minden piaci siker, de valamiért az állam ragaszkodik az ő alkalmazásukhoz. Ha ilyenek kapnak kulcsszerepet, akkor minden segítség ellenére, randa kudarc lesz az állami bank vége.

És végül ne felejtsük el, a bankvilágban nem ér véget a magyar határoknál. Az állam adhat pénzt bankvásárlásra, finanszírozhat veszteséget, konszolidálhat, építhet lejtős pályát, de piaci finanszírozást, piaci elismerést, piaci ügyfeleket nem fog kapni és legfőképpen bizalmi helyzetet nem fog tudni kiépíteni. Mert az államon kívül mindenki tudja, hogy jó és nagy bankok nem varázsütésre teremnek, hanem 15-25 éves munkával. Ennyi ideje persze senkinek nincsen, aki állami pozícióba kerülve szeretne maradandót alkotni.

Címkék: bank állam tulajdon