A fejlett országoknak általában erős a tőkepiaca, sok cég van a tőzsdén, az életképes vállalatok bízhatnak abban, hogy a nyilvános piacon találnak finanszírozási forrást. Ki lehet jelenteni, szinte egyenes arányosság van: minél gazdagabb egy ország, annál jobban támaszkodik a tőkepiacára!
De vajon mi a logikai sorrend? Jöjjön a jól ismert tyúk-tojás kérdés! Fel lehet fordítani fenekestül a világot? Vagyis, segíti-e a gazdaságot az, ha erőltetett menetben fejleszti egy nemzet a tőkepiacát és odaterel egy csomó céget? Vagy ez csak fordított sorrendben működik: ha elég erős már egy cég, akkor bizonyos fejlettségi szinten, egy adott életciklusban a nyilvános megmérettetés segítheti a továbblépését?
A Budapesti Értéktőzsde vezetői teljesen jogosan mindig azzal érvelnek, hogy a fejlett tőkepiac mindenkinek jó. Ha egy magyar cég úgy fejlődik, hogy a tőzsdén gyűjt forrást, akkor itt maradhat Magyarországon a döntésközpontja. Regionális multivá fejlődhet, nem fogja learatni a babérokat valamilyen külföldi gigász. A Richter Gedeon gyógyszergyár a fél világon eladja a gyógyszereit, ezer éve ugyanaz a hiteles ember (Bogsch Erik) vezeti, az állam nem adta el valami neves svájci, vagy amerikai gyógyszercégnek, itthon maradt, kutat és fejleszt, nyereséget termel, sok ezer embert alkalmaz, tök jó sztori, hurrá.
A maga keményen versenyző iparágában magyar központtal lett világcég (még ha az olajiparban csak kicsi világcég is) a Mol, vagy lett regionális nagyágyú a bankvilágban az OTP. Tőzsdei sikersztorik. Ezek sokkal jobb történetek, mint amikor van egy remek magyar cég, aztán idejön a még remekebb, de mindenképpen gazdagabb francia, német, amerikai óriás és a magyar cég terméke, know-how-ja és néhány munkatársa beszervesül a multiba, aztán már nem sokat hallunk róluk többet. Sajnos ezt a tőzsde sem mindig képes megakadályozni, a Graphisoft is úgy indult, mint a Richter, ma már inkább csak a „parkja” miatt hallunk róla, mert kivásárolta egy német versenytárs.
A tőzsde arra is jó, hogy egy jegyzett cégnél transzparens kimutatások készüljenek. Hiszen, ha egy céget zseniális agyú elemzők analizálnak, ott nem nagyon fér el a fekete foglalkoztatás, a korrupció, a mutyi. Ez megint csak mindenkinek jó. A lakosságnak is üdvös, ha nem csak 2 százalékos bankbetét érhető el a piacon, hanem kiváló részvények is, mert azokkal befektetői oldalról is lehet keresni. A Budapesti Értéktőzsde nem úgy hangzik, mint a világ legtutibb befektetési sztorija, de aki e tőzsde tőzsdeindexébe (vagyis az átlagos portfólióba) fektetett az eddigi 25 évben, az 10 százalék feletti éves hozamot érhetett el – ez nem piskóta!
A BÉT szerint érdemes az államnak megolajoznia a rendszert. Jöjjön és segítsen az Állam Bácsi! A kis cégeknek anyagi támogatást lehet adni, hogy menjenek a börzére, adókedvezményt lehet kínálni a részvény-befektetéseknek, valamilyen módon azt az intézményi befektetői bázist is vissza lehetne építeni, ami a nyugdíjrendszer felszántásával sajnos eltűnt.
De itt jön az újabb tyúl-tojás. Egy tanulmány szerint azok a cégek, amelyek nyilvános részvény-kibocsátással parkettre lépnek, sok munkahelyt teremtenek, árbevételüket gyors ütemben növelik. Igen ám, de itt is felmerül az előbbi kérdés. A legnagyratörőbb, a legdinamikusabb cégek mernek tőkepiacra lépni, ezért ők más mutatókban is sikeresek lesznek, vagy maga a tőzsdei jelenlét is segíti a gazdasági működést? Nem kizárt, hogy ilyen összefüggés is van, hiszen egy tőzsdei cég kedvező esetben nyilvánosságot kap, egyfajta hitelességet jelent számára, ha a börze transzparenciáját vállalja, talán ez az üzleti partnerekben is bizalmat épít.
Vannak érvek az állami támogatás mellett, de azért ez nem tuti gyógyszer! A piac megerőszakolása nem mindig jó. Ha azért lépnek tömegesen a piacra kis- és középvállalkozások, mert akkor adókedvezményben részesülnek, vagy, mert ehhez nominális támogatást kapnak, akkor ettől még nem lesz valódi piac, nem lesz likviditás és nem könnyű valódi finanszírozási megoldásként használni a tőzsdét.
Az állami vállalatok tőzsdére vitele szintén nagyon fontos lehet, de itt minden történet egyedi. Ezt azért át kell gondolni. Előbb jó példa volt a Mol, most legyen ő a rossz példa. A Magyar Állam egy időben tokkal-vonóval eladta a Mol részvényeit a nyilvános piacon. Ám, amikor a piac logikája szerint jöttek volna a nagy vásárlók, először az osztrákok, majd az oroszok, akkor annak már nem nagyon örült senki. A nemzeti vagyon nem eladható, az energia-biztonság nem engedi meg, hogy idegen kézben legyen a Mol – ezt hallhatta a nagyérdemű. Lehet. De tetszettek volna időben gondolkodni. Meg is tartani a kontrollt, be is zsebelni a vételárat – ez nem tűnik annyira kóser megoldásnak! Ezek a kérdések természetesen mindig felmerülhetnek egy energetikai privatizációnál. Nem is olyan régen például még komolyan felmerült, hogy az MVM is nyilvánossá tehető. Paks?
Mostanában az energia világában fordított irány látható, azt is visszaveszi az állam, ami egyszer már szakmai kézben volt. De ettől még persze mindig lehetnek olyan állami cégek, amelyeknek a tőzsdén a helye. Csak át kell gondolni!
| Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek