A hét két nagy hírét kapcsoljuk össze egy tipikus pénzkérdéses húzással. Döntse el az olvasó, hogy mekkora sikerrel. Jönnek a hírek a devizahitelesek „mentéséről”, immár a final countdown van soron, végítélet következik, figyelmeztessék utastársaikat is a kiszállásra. Forintosítás erőszakkal, minden korábbi ígéret és sejtetés ellenére röviden összefoglalva: fájni fog.Közben a taxis szakma kongatja a vészharangot, mert a világukba belerondít egy kívülről érkező, új szereplő. 

A kormány zsenialitását jól jellemzi, hogy amikor 2015-ben az emberek megkapják a kimutatást, akkor nem a Fidesz háza tájáról X-re és Y-re lövellik majd a mennykűt, hanem a pultos kisasszonyra fognak haragudni, aki átnyújtja nekik a kacifántos elszámolást, ami szerint a 7 éve felvett 10 millió kapcsán már be lett fizetve 6,5 millió, és így már csak 11 millió a tartozás, amit apránként 18 millió forint befizetésével letudhatnak!

Érdekes módon, akik politikusként, vagy egyszerű állampolgárként eddig azt hangoztatták, hogy nem is volt soha semmilyen svájci frank a devizahitelek mögött, azok most nem rökönyödnek meg azon, hogy az MNB a devizatartalékát bocsátja a bankok rendelkezésére – egyértelmű bizonyítékaként az ügylet valóban devizás mivoltjára – és még csak nem is azon, hogy az árfolyam-különbözetet Matolcsy György majd a kiváló gazdálkodási képességeinek fogja betudni, és erre hivatkozva fogja elkölteni valami őrületre. (Épp a bejegyzés írásakor jött ki a hír, hogy mennyire jól okoskodtunk, hiszen az MNB 100 milliárd forintot nyert a devizaváltási ügyleten.)

Nem, az átlagembert az zavarja, hogy miért adnak a bankoknak pénzt! A következő napok tucatnyi különböző tüntetései között sem találtunk még olyat, amelyik a devizahitelek kivezetésén felháborodott tömegekről szólna: a közel 4 év folyamatos kábítása ellenére ez valahogy nem ütötte meg az ingerküszöböt egy jó kis felvonuláshoz, az elszámoltatók elszámoltatásához.

Borzasztó nehéz a dolga annak a magánembernek, aki mondjuk egy baráti társaságban szeretne amellett kiállni, hogy azért a bankokat sem lehet a végítéletig sanyargatni. A bankok a mai közbeszédben immár a kisbetűkkel visszaélő, minden körülmények között nyerészkedni vágyó, semmilyen önvizsgálatot sem tartó sunyi kalmárokként vannak jelen, akiknek a renoméján nem segítene már százmilliós imidzskampány sem.

Ráadásul zárt ajtók mögött megállapodtak a piaci árfolyamon való forintosításról, „még mindig ők mozgatják a szálakat!” – gondolja róluk mindenki.

Szó, ami szó, az elmúlt évekből gyakorlatilag semmilyen újítást, vagy lakossági szemmel nézve megdöbbentő változást sem tapasztalhattak a magyar polgárok. Terjedőben vannak az érintésmentes bankkártyák? Hááát, tegye fel a kezét az, aki eddig könnyesre sírta a párnáját, amiért négy számjegyet, meg a zöld gombot kellett bepöntyögnie fizetéskor, és mostantól megváltozott az élete az érintésmentes fizetéstől? Nem tűnik forradalmi lépésnek, akármennyire is reklámozzák a pénzintézetek.

Dzsentlemenek vagyunk, ezért nem nevezzük nevén azt a nagy kereskedelmi bankot, amelyiknek a tranzakciókhoz kapcsolódó SMS értesítőjében a mai napig nincsen egyenleg közölve, holott már a 2012-es ügyfélelégedettségi felmérésük kapcsán is azt ígérték, hogy csupán hónapok kérdése ez a fejlesztés. (Ráadásul ez csak a lakossági SMS-ekre igaz, a vállalati folyószámláknál az SMS-ekben van egyenleg!!!)

És ha már devizahitel, az olvasók között van olyan, aki neten követni tudja a befizetései és a fennálló tőketartozása alakulását? Ugye jól látjuk, hogy mindenki csupán évi egyszer kap egy elszámolást? Vajon mi szól az ellen, hogy a netbanki szolgáltatásoknak része legyen egy erről elérhető transzparens tájékoztatás? Vagy csak nem akarják ijesztgetni az ügyfeleket a siralmas terhekkel?

Aztán említhetnénk azt a bankot is, aki hónapokat töltött azzal, hogy internet banki platformjának megújítását balhé nélkül vezényelje le, és a mai napig havi egy-kétszer az ügyfelek türelmét kéri pár órára szombatonként, vagy vasárnaponként, kisebb-nagyobb karbantartások megejtésére. Neki belefér, hogy kompenzáció nélkül ilyen üzemszüneteket tartson, de bizonyára kipréseli a szuszt minden informatikai beszállítójából, ha azok a 99,99 százalékos rendelkezésre-állási mutató alá mernek esni.

Ugyanezen banknak ez a folyton fejlesztett online felülete a legnagyobb ovációval jelentette be, hogy mostantól előrejelezhető lesz a számlaegyenleg alakulása, amikor felviszünk egy átutalási megbízást. Kiváló szolgáltatás, csak éppen vacak: ha tegnap már felvittünk egy-két megbízást jövőheti teljesüléssel, akkor azokat nem veszi figyelembe, amikor az éppen frissen bevitt megbízás kapcsán az egyenleg-előrejelzőre nyomunk. Csak azt, amit éppen rögzítünk. Akkor így mi az értelme, csókolom?

Ma már minden pénzügyi informatikai konferencián beharangozzák, hogy hamarosan jön a mobilfizetés, meg a mikropayment, az NFC és társai, ehhez képest persze az ismert okokból egyre gyűlik a lóvé a magyarok párnája alatt. De vajon megtesznek a bankok mindent azért, hogy ez ne így legyen? Megfordult már bármelyikük fejében, hogy mondjuk egy mobilapplikáción keresztül a hitelkártya egyenlege követhető legyen? Vagy kapjon értesítést az ember fizetésnap előtt? Mi a banki kommunikáció érve arra a szokásos vádra, hogy a hitelkártyáknál a bank első és legfontosabb érdeke, hogy késedelembe essen az ügyfél? Nem lenne egyszerű az ilyen támadási felületeket megszüntetni?

Éppen kötelezőbiztosítási szezon van. Sok kgfb ad különböző kedvezményt arra, ha egy ügyfél egy csoporton belüli biztosító és bank közös ügyfele. Ha ez így van, akkor miért nem lehet vajon semmit sem elérni a bank online felületén a biztosításunkról? Bonyolult lenne? Vagy van rá valami szabályozási indok? Vagy valójában mindegy?

Egy szó mint száz, nehéz a bankokat így szeretni. Nem keresik a kegyeinket. Nullaforintos számlavezetés? Ma már az ovisok is tudják, hogy ez azt jelenti, hogy az ATM-nél, a kártyadíjnál, a kifele utalásnál, vagy a papíros értesítőnél, mindegy hol, de valahol egészen biztosan behozza a bank a díját. Ez nem innováció, ez csak kavarás. Ettől még nem fogunk kiállni értük.

Ahogy a bankokért sem fog senki könnycseppet ejteni, ugyanúgy a taxisok sem igazán számíthatnak az együttérzésünkre azért, mert eljött az Uber a magyar fővárosba, rémálommá téve a társaságok életét. Akinek az autója munkahelyi okokból történetesen sárga, az persze rögtön tudja sorolni az indokokat: az Uber csaló, kihúzza magát a szabályozás alól, at adófizetésben sem jeleskedik, nincs fogyasztóvédelem, nincs biztonság, ráadásul kihasználja a sofőröket is… Nos, az utas mindezt meghallgatja, aztán megnézi a számokat, és elmosolyodik. Fizessek kétszer annyit, hogy egy boldog szabályozott piacon élhessenek a taxisok biztonságban, kényelemben? Miért tenné ezt bárki? Az import, tehenet sosem látott fehér lét is inkább megvesszük, ha öt forinttal olcsóbb mint a normál tej, akkor majd pont a taxi kapcsán leszünk ilyen igényesek, hogy ezresekkel támogassuk pár ezer férfiember autókázását?

Az Uberen nyomon követhető, hogy hol jár a sofőr, és mikor ér oda. A kegyeinket keresik, mert pontrendszerrel lehet értékelni, és aki lecsúszik, az kiesik. Végig a válásáról mesél a sofőr, gesztikulálva, a kormányt elengedve? 1 pont, megy a levesbe. A honfoglalás speciális elméletébe bonyolódik a Trianon-tagadó torzonborz úriember, és két hídon is átmegy a Zöld Pardontól a Kolosy térig? 1 pont, szevasz!

Melyik hagyományos taxitársaság próbálkozott akárcsak megközelítőleg hasonlóval az elmúlt években? Az innováció csak arra terjedt ki, hogy milyen módszerekkel variáljanak az órákon. Máris könnyebb lenne rajongani a taxistársadalomért, ha legalább egyszer arról lehetett volna olvasni, hogy igyekeznek kivetni maguk közül a visszaélőket, a renitenseket. Tisztelet a kivételnek, és ismerjük el rögtön, hogy a szolgáltatásminőség javuló tendenciát mutat az árrendezés óta. Ugyanakkor azt is vegyük észre: semmi sem indokolja, hogy Budapesten három-négyszer olyan drága legyen a taxi, mint mondjuk egy vidéki városban, holott pontosan ugyanazt a benzint kell venni, és ugyanazokat az alkatrészeket.

Nem akarjuk elvenni az önjelölt marketing guruk blogjainak kenyerét, és nem szeretnénk hosszan papolni a vevőorientációról, a lojalitásról, és az ezek között fennálló viszony hosszútávú menedzselésében rejlő értékekről. Ezt józan paraszti ésszel is be lehet látni. S a sírt, hol egy iparág süllyed el, népek veszik körül, s emberek milliói csak megrándítják a vállukat: „tulajdonképpen sosem szerettem őket igazán”.

Taxisok, bankárok: igyekezzenek, hogy ne így legyen! Ha nem is tűnik most így, de mi önöknek szurkolunk.

Címkék: taxi deviahitel Uber