Magyarország újabban mintha nem kedvelné természetes szövetségeseit, a nyugat-európai államokat. Legalábbis a hivatalos kormányzati kommunikáció néha eképpen volt értelmezhető! Igaz, ha valaki nagyon firtatja a mi hivatalos európai státuszunkat, akkor mindig érkezik egy megnyugtatónak szánt válasz, az unió részei vagyunk, ez simán csak tény, minek erről beszélni.

Önmagától, külön kérvény nélkül itthon soha egyetlen jó szót nem ejt senki, akinek a szava amúgy lényeges, az Európai Unióról, a közös európai értékekről, a gazdasági kapcsolatokról. A hivatalos politika inkább olyan megdöbbentő mondatokat ejt, hogy a magyar gazdasági érdek megelőz mindent, az van mindenekelőtt, ez sokkal fontosabb annál, hogy mit is gondolunk az adott ország demokratikus berendezkedéséről.

Pedig van miről beszélni. Bizonyos szempontból Nyugat-Európa adottság. Nem tudjuk, hogy az uruguayiak mennyire szeretik a paraguayiakat, de biztos sokkal több a két ország között a kereskedelmi kapcsolat, mint Uruguay és Szlovákia között. Közelebb vannak, kisebb a szállítási költség, kár ragozni.

Aki a nyár folyamán elvetődött a Balatonra, az láthatta, hogy bár növekszik a belföldi turizmus szerepe, de még mindig sok a külföldi vendég. Nyugat-Európa vezető államai adják a külföldi beutazók 80 százalékát. Hogy miért szeretnek minket, pontosan nehéz megítélni, talán a nosztalgikus emlékek, amikor nálunk találkozhattak a nyugatnémetek és a keletnémetek, talán az egy-két euróért mért sör, talán a hófehér, naptejbajnok hollandokhoz mérten egzotikusan barna magyar lányok, vagy az olcsó kaja, a tengerekhez képest mindig meleg víz... Mindegy, még mindig jönnek. Még mindig tudnak németül a pincérek, még mindig zimmer frei a kiírás a házakon és nem ennek indiai, kínai, orosz vagy éppen török megfelelője.

Ha van értelme, ha van gazdasági előnye, természetesen lehet orientációt váltani. Ha valaki gazdasági előnyökért hátrább sorolja a morális és szövetségi elköteleződést, annak talán lehet értelme. De akkor ezt tegye halkan, és ne kürtölje világgá! Ha van értelme gesztust tenni az azerieknek, akkor a külpolitika fontos feladata éppen az lenne, hogy ezt tagadja. És legyen valamilyen garancia, hogy lesz is ebből üzlet. Ha van értelme elijeszteni a német nyaralókat, mert jön helyette majd a kínai és a kazah, akkor hajrá! Állítólag Hévíz már tele van oroszokkal, az is valami, de bizonyára a német egészségpénztári beutaztatók forgalmát nem váltják ki egycsapásra…

De ha nincs értelme, nincs gazdasági racionalitása a nem demokratikus országok imádatának, akkor mégis miért? Hacsak nem önmagában a Nyugattal való összeveszés a cél. Konfrontálódni, ütközni a gazdag nyugatiakkal, a brüsszeliekkel! Miért is ne? Hiszen ahogy az ifjabb Bush újra elnök lett az „ördög”, vagyis az afgán tálibok ellen vívott küzdelmével, úgy Putyin népszerűsége is az egekbe szökött az ukrán konfrontáció idején. A „nem leszünk gyarmat” unióellenes becsípődése is politikailag sikeres lehet, kérdés, hogy megéri-e gazdaságilag.

Igen, az uniós országok lakói még mindig jönnek – még ha romlik is odaát a respektünk. Lehet magyarázat azonban az is, hogy 315-ös eurónál olyannak is megéri, aki korábban nem is nagyon utazott.

Óriási hiba lenne azt gondolni, hogy a turizmus nem annyira fontos. Persze lehetne az irányváltás megalapozott, ha az elriasztott nyaralókat ellensúlyozná az, hogy más országokkal rengeteg sikeres gazdasági együttműködésünk kerekedik. De ez nincsen így. A mintának beállított, politikailag kritizálható országokkal valójában semmi nem sikerül.

Az államadósságunk finanszírozásában a nyugati orientációt nem váltotta sem szaúdi, sem kínai, sem orosz csapat. Érdemes megnézni, hogy mi lett abból a hosszú szándék-nyilatkozat listából, amelyet a magyar és a kínai vezető ellátott a kézjegyével. Semmi, tökéletes kudarc. Ideje felébredni. A nemzeti érdeket figyelembe nem vevő, tutyi-mutyi külpolitika természetesen szintén óriási kudarc volt. A kétségbeesett, előnytelen energetikai, illetve közmű privatizáció valóban nemzetvesztő volt. Ha kell, el lehet üldözni a korábbi, rossz partnereket! De azt gondolni, hogy a magyar gazdaság nem a német, az osztrák, az olasz és a francia kapcsolatokkal lehet sikeres, hanem az arab, azeri, kínai, orosz vonallal, teljességgel ésszerűtlen. Külgazdasági vezetők érdekes helyekre utazhatnak, speciális és finom vacsorákat fogyaszthatnak el gazdag despotákkal és az ő talpnyalóikkal. De a magyar külgazdaság elemi érdeke, hogy a valóban természetes partnerekkel legyen jó a kapcsolat.

Címkék: keleti nyitás