Bayern München – Újpest FC. Ez a mérkőzés igazi fix 1-es, vélhetően 10-ből 10-szer nyerne a német szupercsapat, a magyar bajnokságban éppen a létezéséért küzdő lilákkal szemben. Valószínűleg a legtöbb fogadóiroda még oddsokat sem nagyon hirdetne rá, annyira egyértelmű a kimenetel. Az okok szerteágazóak, vélhetően nem is kellene felsorolni a futballban már unalomig szajkózott mantrákat: a német klubnak összehasonlíthatatlanul nagyobb a költségvetése, ezerszer szélesebb alapokra épül az utánpótlás, kiválóak a pályák, millió csapat van és remek edzők dolgoznak mesés bérekért, a sok korábbi nagy siker miatt elmondhatatlanul népszerű a sportág.

Korábbi sikerek persze nálunk is voltak, de mostanában nemcsak a siker kevés, de néző is alig lézeng a lelátókon, azok is sokszor minősíthetetlen stílusban gyaláznak bírót, edzőt, MLSZ-t, vagy az éppen megtalált kisebbségeket. Ám, talán nem is ezek a jól látható ügyek a leglényegesebb különbségek, hanem valami egészen más, morál, rendezettség, valami olyasmi, ami büntetőjogi párhuzamok alapján jobban kimutatható, hogyan fest a két országban a bűn és a bűnhődés.

A minap Uli Hoeness, a Bayern München elnöke, a legendás egykori játékos 3,5 éves börtönbüntetést kapott adócsalásért. Valóban komoly, 30 millió eurós elcsalt adóról volt szó, ugyanakkor, az azóta lemondott elnök részletes beismerő vallomást tett, amiben a vádirathoz képest még több eltitkolt adót vallott be, az ítélet ellen nem fellebbezett, mindvégig együttműködött a hatóságokkal.

Tettére némileg mentőkörülmény – legalábbis magyar mentalitással -, hogy eleve nem a mások pénzét lopta, hanem a saját tőzsdei műveleteinek a nyereségét nem vallotta be teljes körűen. Nem a mások pénzét lopta – mondjuk mi, de németes megítélés szerint: dehogynem. Hiszen kevesebbet adott a közösségnek, mint amennyiről a szabályok szólnak.

Ha ezt a történetet összehasonlítjuk azzal, ami ma az Újpestnél zajlik, akkor rögtön megértjük, hogy miért tart itt Magyarország, a magyar foci. Most éppen az Újpestről szólnak a hírek, de sajnos rengeteg magyar klubnál játszódott le hasonló történet. Az Újpest vergődő csapata Roderick Duchatelet, egy belga üzletember tulajdonában áll, aki döbbenten tapasztalta, hogy miután megvette a klubot, bődületes csontvázak dőltek ki a szekrényekből. Offshore hátterű cégek jelentkeztek – természetesen nem a valódi gazdáik, hanem valami megbízott, vagy ügyvéd révén – gyanús szerződéseket mutogatták, ilyen és ilyen jogcímeken jár nekik pénz a klubtól.

Az egész rettenetes ügy minden elemén látszik a botrány, egy lelketlen, a klub érdekeit teljesen a sajátjaira cserélő csoport szívhatta a lilák vérét, vagy éppen a klub elkötelezett hívei manővereztek a klub érdekében, nehéz pontosan meghatározni, de az biztos, hogy a világ minden tájékáról érkezett külföldi cégeknek valójában semmi keresnivalója nem lett volna egy normálisan gazdálkodó klub körül.

Az egyik oldal szerint: Magyarország ég, megmutatja, hogy mire várhat az a szerencsétlen, aki ide meri hozni a pénzét. A másik oldal azt mondja, a belgának is tudnia kellett a sajátos magyar mutyiról. És mit csinálnak a magyar hatóságok? Semmit. Az adóhatóság ugyan korábban egészen ügyesen feltárta a különböző dokumentumok alapján a visszaélés-sorozatot, de nem tesz semmit. Mindössze annyit, hogy adóbírságot ró ki a klubra, vagyis megint az új tulajdonosra. A rendőrség azonban tökéletesen tehetetlen. A köz meg szív, mert valaki (ezúttal az UTE, az újpesti anyaklub) majd a zsebébe nyúl, kezességet vállal, fizethet a köz, az önkormányzat.

Ha bárkinek valaha voltak kétségei afelől, hogy mennyire legálisak az offshore-cégek, ha valaki valaha bevette azt a maszlagot, hogy nem ártanak a magyar gazdaságnak, hanem csak a tulajdonosaikon múlik, hogy jó, vagy rossz célokra használják a cégüket, akkor érdemes kicsit elkalandozni az atlatszo.hu-n, vagy megismerni azokat a részleteket, amelyeket a belga tulajdonos a sajtó elé tárt.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb rákfenéje, hogy amennyiben egy ügylet mindkét oldalán, egymással bűnszervezetben összejátszó fehérgalléros bűnözők állnak, akkor a hatóságok szinte teljesen tehetetlenek. Ha egy állami cég korrupt vezetője, megbízza a haver strómanját egy tanácsadói szerződéssel, majd a bíróság előtt felek egybehangzóan bizonygatják, hogy mennyire fontos volt az a tanácsadás, akkor a rendszer tehetetlen, könnyen ki lehetett lőni 40 millió forintot, a pénz elpárolog, senki nem tudja hová, senki nem tudja ki a felelős. Offshore.

Ha az MVM, a BKV, vagy éppen az Újpest FC aktuális vezetői rezzenéstelen arccal szignálnak olyan szerződéseket, amelyekben senki által nem ismert, senki által nem képviselt cégek végeznek tanácsadást, hirdetés-szervezést, játékos-közvetítést, akkor reménytelen, hogy a magyar hatóságok feltárják a hűtlen kezelést, az adócsalást, a pénzmosást.

Sokszor még akkor is tehetetlenek, ha a szerződések hamisítottak, ha az aláírások mindkét szerződő félnél egy embertől származnak, ha a papírok vissza-dátumozottak. A magyar gazdaságnak ettől a gyakorlattól meg kell szabadulnia, ha kell nemzetközi jogsegéllyel, ha kell sokkal keményebb hatósági fellépéssel, ha kell, az offshore-struktúrák totális tiltásával.

Talán akkor majd lesz becsület, lesz piacgazdaság és valamikor majd lesz foci is. A hangsúly ma még a talánon van.