Politikához kapcsolódó pénzszerzés mindig is volt Magyarországon, igaz a méretek és legfőképpen a módszerek folyamatosan változnak. Máig emlékszem az Antal Imre vezette Szeszélyes évszakok egy humoreszkjére, amelyben a borravaló-szerzés fokozatait mutatták be a színészek. Volt benne hátfájós költöztető munkás, teltházas vendéglős – mindenki kialakította azt a módszert, amiért a kedves ügyfelek szívesen adtak borravalót, vagy legalábbis úgy érezték, hogy az egyetlen lehetőségük a borravaló.

Ők persze amatőrök, csibészek a politikusokhoz képest, akiknél nem meglepő módon, nyilván a legnívótlanabb módszer bukott meg a napokban.

Arról a volt MSZP-s politikusról van szó, aki egy hét alatt sem volt képes magyarázatot adni arra, hogy miért van 240 millió forint adózatlan jövedelem az osztrák bankszámláján. Nagyon sok pénz, biztos most is lázasan dolgoznak az ügyvédek valamilyen elfogadhatónak tűnő magyarázaton. A magyar sajtótermékek pedig egymással versenyt futva mutatják be, hogy a XVIII. kerületben hogyan bukkantak fel a panamák, az offshore-cégek, az indokolatlan megbízások, a magyaros polip. Ám a svindli minőségét jól mutatja az osztrák bankszámla, a tökéletes amatőrizmus, hiszen bele lehet bukni, ha jelent a bank, ha súg a feleség, ha kibukik a pénzmosás elleni vizsgálatokban a számla.

A politikából azonban nemcsak ezen a szinten származhat anyagi haszon. Jóval kevésbé hangos a média abban a horribilis méretű történetben, amikor egy magáncég, a MET Energiakereskedő soktízmilliárdot keresett az állami MVM segítségével a nyugati gázimporton. Összegét tekintve csúcsügy lenne, ám a technika nem igazán profi, mert rejtőzni kell, vannak benne kockázatok, a lebukás veszélye pedig óriási. Hiszen manapság is viszonylag sokszor eljutnak az újságírók, vagy a hatóságok a haszonhúzó offshore-cégek valódi gazdáihoz, és ha jogilag nehezen is bizonyítható egy-egy történet, a publikum számára egy idő után kiderül, hogy ki húzhatta az óriási hasznot. Morálisan bele lehet bukni. Ez a történet még nem jutott el a valódi haszonélvezőkhöz, bonyolult is rendesen, de alighanem heteken belül tovább halad a sajtó, és összeáll a kép. Nem csodálkoznánk, ha ettől más megvilágításba kerülne a magyar futball finanszírozása, vagy éppen a Mol-INA ügy. Az offshore kockázatos, a valódi gazdák lebukhatnak egyszer, és nem évülnek könnyen az adócsalási ügyek sem, így ha fordul a politikai széljárás, lehet érdek az ügyletek valódi mozgatóinak feltárására.

A harmadik, már sokkal professzionálisabb szint lehet a TakarékBank privatizációja. Itt védve vannak a szereplők, hiszen minden törvényes. Talán egyszer az unió elkaszálja az egyetlen szereplőre kiírt privatizációs pályázatot, de az is lehet, hogy nem. A fiatal pénzügyi pitbullok hatvanas pulzussal vezénylik le fél év alatt a folyamatokat, ügyeik eljutnak ugyan az Alkotmánybíróság, vagy a nemzetközi bíróságok (például Strasbourg) elé, de mennek előre, nem éreznek kockázatokat. A takarékszövetkezetek világa, egy széttöredezett, rengeteg ember – olykor kiskirályok – által is vezetett szektor, fél év alatt be lett darálva, ugyanúgy, mint a régi trafikok. De majd az új világ szövetkezeteit el sem kell sötétíteni, nem lesz annyi rablás, szépen elcsendesedik minden.

Végül az igazi profizmus a Közgép világa. Ahol ez a cég elindul egy közbeszerzésen, szinte biztosan nyer, legtöbbször nincs is versenytárs induló. Százmilliárdok a zsebben, aztán mondja ki valaki, hogy egy hulladékgazdálkodási projekten, egy vízközműnél, vagy egy vasútépítésnél mennyi az indokolt árazás. Jut a pénzből sportklubokra, jobboldali, de még baloldali médiumokra is. A Közgép nyereséges lesz, a tulajdonosai adózott legális pénzből vesznek ki osztalékot, legálisan lettek milliárdosok. Ennek a világnak a lapjai mély felháborodással buktatják le az első szintet, a Simon Gáborokat !

Címkék: korrupció Közgép