Nem tudjuk, hogy ki és mi okból követte el a Béke téri robbantást a bankok előtt hétfő reggel Budapesten, de sok minden leszűrhető abból, hogy rögtön az első reakciók szerint figyelemfelkeltés, vagy bosszú volt az indok, semmint bankrablás.
„Valami elkeseredett devizahiteles bankot robbantott” – ilyen és ehhez hasonló kommentek lepték el a közösségi és az elektronikus médiát. Jelen helyzetben tehát egy banknál elkövetett robbantás ennyire éri csak el az ingerküszöbünket. Kirabolni sokkal inkább trafikot érdemes, a bankokról már mindenki tudja, hogy nem sok pénz van ott – a Raiffeisen is csak 1 forintot ér, ugye – ráadásul ezek a sóherek még mindig őrült pénzeket költenek bankbiztonságra, a mi pénzünkből! Azt pedig, hogy van-e értelme a BRFK/ORFK központtól 200 méterre ATM-et lopni, és ez utal-e más célú elkövetésre, illetve hogy az ott dekkoló hajléktalanok elküldése a robbantás előtt mélyen humanista elkövetőkre utal-e, azt mindenki döntse el maga. A tettes remélhetőleg hamar meglesz, s akkor majd kiderül az is, hogy mi sarkallta erre a tettre, s szándékozott-e más módon is felhívni a nyilvánosságot elégedetlenségére – már ha ez volt a cél egyáltalán.
Igazából nem a robbantás a fontos, hanem - ha valóban a devizahitelezés áll mögötte - az ide vezető út. Ezzel összefüggésben három kérdést kell kiemelni, amelyekre hosszú évek óta, többszöri nekifutásra sem sikerült egyértelmű választ adni.
1. Szabályosak voltak-e a devizahiteles szerződések?
2. Morálisan ki a felelős a kívánatosnál sokkal nagyobb mértékű elterjedésükért?
3. Ha már ennyi kihelyezés történt, milyen módon mentsük a menthetőt, tekintettel a gazdasági és szociális következményekre?
Jelen helyzetben a válasz nagyjából ez: a bankárok az okai mindennek.
Blogunk több tucat különböző bejegyzésben próbálta árnyalni a képet, alkalmanként ráirányítva a figyelmet a rendszer igazságtalanságaira, néha védve a pénzügyéri mundér becsületét is, számokkal alátámasztva, konstruktív javaslatokkal kiegészítve. A fenti kérdés mindegyikéről írtunk nagyon részletesen, úgy érezzük, objektíven. Mi megengedhetjük magunknak, hogy kapjunk hideget-meleget mindkét oldalról, mert mindig is úgy éreztük, hogy jobb az igazságot kimondani, mint a népszerűséget célozni.
Sajnos sokkal könnyebb a kisebb ellenállás irányába menni, és jelen helyzetben úgy tűnik, hogy a bankokra rakni extra terheket sokkal kisebb ellenállásba ütközik, mint részletesen kidolgozni egy mentőcsomagot, elmondani az érintetteknek, hogy ki mire jogosult. Könnyebb a különadó, mint kiábrándítani tízezreket, hogy nem tudnak egy tollvonással megszabadulni egykori rossz döntéseiktől. Ezek a lépések elmaradtak, s alapos kormányzati kommunikációval biztosítják be, hogy ne kelljen őszintén szembenézni a problémával. A piac azonban így is áraz: minden erőfeszítés ellenére, vélhetőleg a folyamatosan adott kétes üzenetek miatt, a forint annyira leértékelődött, hogy 2013-ban mégis többet költöttünk hiteltörlesztésre, mint korábban, árfolyamgát, Ócsa, szabadságharc, miegyebek ellenére is.
| Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek