A vállalkozókat sújtó jelentős adóemelésekkel járó költségvetés ellen zúdult fel és pár nap alatt média- és gazdaságpolitikai befolyással bíró tényezővé vált egy francia érdekvédelmi csoportosulás. A Facebookon szerveződő Les Pigeons, franciául galamb, átvitt értelemben - a magyar madárhoz hasonlóan - balekot jelentő szerveződés úgy fest, rövid idő alatt komoly eredményeket érhet el. A sikerükből lenne mit tanulniuk a magyar facebookos csoportosulásoknak is.
Bár a franciák nemzeti jelképe a kakas, a francia vállalkozók új kabalája a galamb lett. Az úgy látszik madárnak néznek minket elve alapján „Les Pigeons” névre keresztelt Facebookon szerveződő érdekvédelmi csoportosuláshoz már több mint 50 ezer francia vállalkozó csatlakozott, így tiltakozva 2013-as költségvetési tervek ellen. A Francois Hollande kormánya által tervezett intézkedések egyik fontos eleme ugyanis, hogy emelné az egyéni vállalkozók terheit, illetve megduplázná, 60 százalékra emelné a vállalateladásból származó bevételeket terhelő adókat. Mindez az ellenzők szerint elriasztaná a befektetőket, illetve lenullázná a vállalkozó kedvet az országban, ami miatt pedig jóval kevesebb új cég, és ezzel munkahely jönne létre az országban.
A teljes cikket elolvashatod a Pénzkérdés oldalán.
Utolsó kommentek