A nap legfontosabb pénzügyi hírei
A pénzpiacot megrengető egyezségre kevesen számítanak a ma esti Orbán-Barroso találkozó kapcsán, legfeljebb az álláspontok közeledésében lehet reménykedni. Az Európai Bizottság elnökével – mint ismert – arról a három ügyről tárgyal majd a magyar kormányfő, amelyekben kötelezettségszegési eljárást indított Brüsszel. Ezek a jegybank függetlenségének kérdése, a bírák korai nyugdíjaztatása és az adatvédelmi biztos intézményének megszüntetése. A megbeszélések hangulatát ugyanakkor befolyásolhatja, hogy ma délelőtt újabb fekete pontot osztottak Magyarországnak az unió pénzügyminiszterei.
Miután az Ecofin tagjai egyetértettek abban, hogy a magyar kormány nem fenntartható módon csökkentette a költségvetés hiányát a GDP arányosan elvárt 3 százalék alá, megnyitották az utat az ország elleni további fegyelmező lépések felé. Eszerint akár pénzügyi szankciók kivetéséről – például bizonyos uniós támogatások felfüggesztéséről - is dönthetnek 2013-tól, ha idén nem hoznak olyan döntéseket Magyarországon, amely nem egyszeri lépésekkel, vagyonfeléléssel és különadóval, hanem reformokkal, strukturális átalakításokkal nyomja le a deficitet az elvárt szint alá.
Borítékolni lehet, hogy az esti tárgyalásokról kiszivárgó hírek hangulata is befolyásolja majd a szerdai forintárfolyam alakulását. Némi kilengés az egyébként 300 forintos euróár körül ingázó magyar fizetőeszköz árában ma is megfigyelhető volt. A gyengülési hullámok részben az unióval való gyors politikai megegyezést kétlő politikusi nyilatkozatoknak, másrészt az elmaradt forintkamat-emelésnek voltak köszönhetőek. A pénzpiaci elemzők ugyanis le merték fogadni, hogy az egyelőre nem túl jó irányba menő magyarországi pénzügyi folyamatok miatt fél százalékponttal, azaz 50 bázisponttal 7,5 százalékra emelkedik majd az irányadó jegybanki kamat. Csakhogy a monetáris tanács érintetlenül hagyta a jelenlegi 7 százalékos alapkamatot.
A miértre egy közleménnyel reagált a jegybank. A dokumentum esszenciája, hogy olyan rossz a helyzet, hogy ezen egy kamatemelés csak tovább ronthat. Részletesebben: idén stagnál a gazdaság és az árakat fékezi majd az alacsony belső kereslet is, így az infláció miatt sem kell annyira aggódni, azt csak átmenetileg emelik majd meg az új adók és a gyenge forint. A bizonytalan gazdasági környezetben ráadásul a hitelfeltételek is romlanak, nem lesz pénz beruházásokra. Jó hírként értelmezték a jegybanknál is, hogy a kormány a napokban többször kifejezte, hogy megegyezésre törekszik a nemzetközi szervezetekkel, aminek következtében az ország megítélése is javult. A jó hangulatot pedig egyelőre a jegybank sem akarja elrontani a forinthitelek (és az államadósság finanszírozásának) drágításával. Simor András jegybankelnök szóbeli kiegészítéséből ugyanakkor elemzők arra következtettek, hogy a mai kamatdöntő ülésen a kormánytöbbség által választott tagok jelenlegi kamatszint melletti kiállása akadályozta meg, hogy átmenjen a testület régi tagjai által kezdeményezett 0,5 százalékpontos emelés.
A kamatemelés elmaradása ugyan kedvez a forinthiteleknek, ám az ár nem az egyetlen probléma jelenleg. A magyar bankrendszer hitelkibocsátása jelentősen csökkent, tavaly a lakossági hitelek állománya mintegy 10 százalékkal, a vállalati hiteleké pedig 5 százalékkal esett vissza. Főként azért, ,mert a bankok nem akarnak új hiteleket adni a béka feneke alá süllyedt kockákzatvállalási hajlandóságuk okán. Olyan rossz a helyzet, hogy a jegybankelnök szerint egy kamatcsökkentés se segítené a hitelezést, legfeljebb tovább gyengítené a forintot.
A hitelezés leépülése tetten érhető a hitelkártya-piac további zsugorodásában is. Emiatt azonban aligha kell búslakodni, a kártyás hitel az egyik legdrágább fogyasztási kölcsön, ha a plasztikot használó banki kuncsaft nem tudja minden hónapban teljes összegben visszatölteni a kártyás hitelkeretből elköltött összeget. A Napi információja szerint a hitelkártyák száma egy év alatt 12,3 százalékkal csökkent. A hitelkártyák állománya lényegében 2008 ősze óta fogy számuk három év alatt 1,87 millióról 1,23 millióra csökkent.
Utolsó kommentek