Be kellett lássuk, hogy a kockásfüzet és számológép már kevés
Alig pár hónapja indultunk azzal a meggyőződéssel, hogy a pénzügyek terén szükség lehet egy olyan blogra, amely közérthetően szól befektetésekről és hitelekről, napi pénzügyekről, s a makrofolyamatok, adóváltozások, szabálymódosulások mindennapi pénzügyeinkre gyakorolt hatásáról. A sokszor sok helyen már elcsépelt „öngondoskodás” fogalomkörét igyekeztünk új szempontból, új stílusban, sokszor alaptézisekig visszanyúlva - vagy éppen alaptézisnek hitt hiedelmeket megkérdőjelezve – megközelíteni. Ezt tesszük majd 2012-ben is.
Politikamentesen kívántunk a pénzügyi kérdésekhez nyúlni, hiszen a megtakarítások és a hitelek kezelése nem politikai meggyőződésen, hanem reális kalkuláción kell, hogy nyugodjon. Az elmúlt néhány hónap eseményei tükrében azonban már úgy látjuk, hogy egyre nehezebb objektív értékítélettel, kockásfüzettel és számológéppel kezelni magunk és gyermekeink jövőbeni anyagi boldogulását.Mind többször kell mérlegelni olyan külső körülményeket, szcenáriókat, amik nem képezik részét a pénzügyi szakirodalom öngondoskodásról írott fejezeteinek. Úgy nehéz jövőbeni pénzáramlásokat elemezni, ha például az egyik változó így hangzik: „mekkora esélyt ad ön annak, hogy belátható időn belül lesz olyan politikai erő, amely rendet teremt abban a morális zűrzavarban, amellyel kiütötték a tőkefedezeti rendszert az államinál többre tartó magán-nyugdíjpénztári tagokat?” Egyáltalán kompenzálja-e valaki bármikor is majd az érintetteket, és milyen makrohatásai lesznek annak, hogy a kötelező pénztárakban összegyűlt vagyon egy részét folyó költségvetési kiadásokra fordították?
Nehéz lesz az embereket az önmérsékletre és a szerény előrelátásra ösztönözni egy olyan környezetben, ahol nem az a kérdés, hogy mibe fektessem a bejelentett állás után járó nettó fizetésem adott részét, hanem az, hogy van-e még értelme egyáltalán bejelentetni magamat, ha azért semmilyen értékelhető állami szolgáltatást, például normális szintű nyugdíjat sem remélhetek?
Blogunk beindítása óta gyakorlatilag nincs olyan tényezője a napi pénzügyeinknek, ami ne változott volna meg, akár radikálisan is. Immár másképpen fest az arany trendje, nehezebb kardoskodni a befektetési alapok mellett, egészen más méretű szeletet hasít ki a rezsi és a törlesztő részlet a családi büdzséből és a biztosnak gondolt állampapírokkal kapcsolatban is megremeg már a hangunk. Míg korábban mélyen megvetettük azt, aki boldogulását az ország határain kívül helyezett jövedelmekből kívánta fedezni, manapság már nem biztos, hogy ugyanolyan hangosan tudnánk ez ellen érvelni. Talán csak egy dolog biztos: nullaforintos okostelefont venni a gyereknek még mindig jobb döntés, mint nulla százalékos önrésszel plazmatévét a családnak.
Sokan, sokféle hangvétellel viszonyulnak azokhoz a döntésekhez, amelyek a jelenkori Magyarországon a lakosság pénzügyi környezetét alakítják. Vannak, akik megengedőek, és keresik a pozitívumot is. Tény, hogy valóban csökkentetni kell az eladósodottságot, átalakítani a nyugdíjrendszert, kezdeni kell valamit az egészségügy finanszírozásával, a foglalkoztatottság szintjével, az újraelosztás hatékonyságával, és meg kell kísérelni az újraelosztás elől elbújtatott vagyon visszaterelését is. Csakhogy ehhez be kellene tartani bizonyos törvényeket, s nem éppen felszámolni azokat. Hiú remény azt gondolni, hogy megsemmisítésükkel olyan játékteret hozhatunk létre, ahol majd nem vonatkoznak ránk azok a globális szabályok, amelyekből ezek a törvények eredeztethetőek, és amelyek régóta kijelölik a sikeres államok útját a történelemben. A sűrű fillér jobb, mint a ritka forint; más kárán tanul az okos; jobb ha neked tartoznak, mint ha te tartozol másnak; a folyóhoz vonszolt ló előbb fog inni, mint hogy háton ússzon… és még sorolhatnánk egy csomó közhelyszámba menő közmondást. Közhelyesek ugyan, de a világ valójában ennyire egyszerű. Kínai és indián anekdoták sorától Aesopus fabuláin át La Fontaine meséiig minden egy irányba mutat: az unortodox elméletek kérészéletűek.
Így hát nincs más dolgunk, mint minden lehetséges fórumon hangoztatni véleményeltérésünket, vagy ellentétes javaslatunkat, s remélni, hogy ez is felgyorsítja a visszatérést a helyes útra. A buborék mindig felfele fog szállni a pezsgőben, és a felszínen kipukkad. Emeljük poharunkat a kijózanodásra! BUÉK 2012.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
Utolsó kommentek