A nap legfontosabb pénzügyi hírei
Tegnap Portugália, ma pedig mi. Hát, nem kellett sokat várni arra, hogy végül mi is a bóvli kategóriába kerüljünk. Minderre legutoljára 1996-ban volt példa. Ráadásul a Moody’s az új besoroláshoz negatív kilátást is biggyesztett, fenntartva a további leminősítés esélyét. Ezzel együtt az elemzők szerint a jövő hét elején a magyar jegybank kamatemelése is várható, a konszenzus szerint legalább 25, de inkább 50 bázisponttal, azaz 0,25-0,5 százalékponttal kúszhatnak feljebb az irányadó kamat a jelenlegi 6 százalékról.
Egyes elemzői vélekedések szerint egyébként az utolsó csepp a hitelminősítők poharában a végtörlesztés volt. Sőt, a fent említett kamatemelés mértékét még komolyabbra taksálja például a Pénzügykutató: véleményük szerint inkább 2-3 százalékpontos kamatemelésre lenne szükség.
Érdekes utat járt be a hírek hatására a forint. Egy euróért csütörtök délután 311,6 forintot adtak, péntek reggel már 314,85 volt az ár a bankközi piacon, majd délelőtt felkúszott 317 forint fölé, s csak hajszálra maradt el 317,72 forintos történelmi csúcstól. A délutáni órákban viszont erősödni kezdett az árfolyam, fél öt körül már 313-314 forint körül járt a kereskedés, így úgy tűnik, a piacon ezzel be is árazták a mai leminősítést. Határozott svájci frankgyengülés bontakozott ki viszont délután az euróval szemben mert újólag elterjedt, hogy a svájci jegybank esetleg frankgyengítő intervenciót hajt majd végre. Az euró 1,2250 közeléből 1,2330-ig erősödött délután a svájci frankkal szemben.
A leminősítés természetesen minden szintre kihatott, az irányadó állampapír-piaci hozamok 0,5 – 0,91 százalékponttal nőttek. Az emelkedést követően a magyar állampapírhozamok egységesen közel fél-egy százalékkal ugrott meg a hozamszint -. Érdekes viszont, hogy brutális hozamemelkedés volt az olaszoknál is. A 2 éves hozam például átmenetileg 8 százalék fölé emelkedett, ami azt jelzi, hogy a piac inkább rövid távú finanszírozási problémáktól tart. Az 5 éves hozam megközelítette a 8 százalékos szintet, a 10 éves pedig a 7,40 százalékos szintet. Két héttel ezelőtt a 15 éves hozamcsúcs a 10 éves hozamban 7,50 százalék körül volt.
Összességében persze nagy kérdés, hogy miként lehet megoldani ezt a problémát? Talán vezéráldozattal? S ha igen, akkor vajon Matolcsy György menesztése esetleg befolyásolhatja-e pozitívan befolyásolhat-e bármit is? Szintén várható volt, hogy az ellenzék persze a gazdasági miniszter lemondását követeli, de érdekes, hogy a Fideszen belül is már zúgolódás moraja hallatszik.
Véleményünk szerint a jövő héten sok minden eldőlhet: az áldozaton kívül kérdés, hogy milyen kommunikációs politikát folytat majd a kormány. Még mindig üldözni kívánja-e a „piacnak” nevezett fantomot, aki már nem csak Magyarországot, de egész Európát rettegésben tartja, vagy inkább a megoldásokat kezdik el keresni?
Utolsó kommentek