Nem érdemes szégyenlősnek lenni, ha örülni kell, örülni kell. Nagy politikai siker, még ha esetleg puszta véletlen is, hogy a január 15-i bődületes frankerősödés előtt a magyar lakosság jelentős része már ki volt mentve az árfolyamkockázat alól. Nem is érdemes elképzelni, hogy mi lenne a milliónyi lakáshitelessel, ha már 250 forintos franknál is borzalmas szenvedéseket okozó árfolyam elszalad 300-350-380 forintos magasságokba! De nézzük, mi történt valójában!
Meglepő volt, de annyira mégsem lepődtünk meg rajta! Mert Svájc már egy ideje igazi időzített bomba a világ devizapiacán. A jegybankja három éve megígérte, hogy úgy állítja meg az akkori gyors frankerősödést, hogy amennyiben egy euróért 1,2 franknál kevesebbet kellene adni, akkor azonnal beavatkozik. Vette is az eurót tonnaszámra, aminek volt némi tartási költsége, de úgy tűnt, hogy akármeddig elmehet a szisztéma, hiszen frankja mindig lesz a svájciaknak, legfeljebb bekapcsolják a pénzjegynyomdájukat.
Aztán három év után a svájciak váratlanul megelégelték a dolgot és elengedték a rögzítést, mire a frank az 1,2-es árfolyam alá erősödött. Érthető ugye a változás brutalitása? Egyik pillanatban egy euróért 1,2 frankot kell adni, majd a következő pillanatban már csak 1-et! Napközben pedig 1 alatt is jártunk, vagyis a korábbi napokhoz képest 30 százalékkal erősödött a frank! Ilyen mozgások fejlett devizák esetében normál piaci körülmények között elképzelhetetlenek.
Mi az első következmény? Sok első következmény van. Aki Svájcban keresett, halmozott fel, hirtelen az összes szomszédos országban szupergazdag lett.
Na és Magyarországon? Itt sokan sokat veszítenek. Bukik az a mintegy 250 ezer magánszemély, aki frankban vett fel autóhitelét, és akikre nem vonatkozik a forintosítás. Veszítenek azok a magyar vállalatok is, amelyek anno még frankban adósodtak el.
Nem csak magyar problémáról van szó. Korábban nem csak magyar magánszemélyek, de világszerte cégek és magánszemélyek sokasága adósodott el az alacsony kamatok miatt svájci frankban. Akinek ez a pozíciója még megmaradt, az most biztosan a torkosborzhoz hasonlítja magát. Joggal!
Akkor Svájc megszívatta a világot? Talán mondhatjuk, de igencsak megszívatta tenmagát is. Képzeljünk el egy svájci céget, amelyik eddig 1 frankért akarta eladni az áruját. Melyik magyar importőr fogja azt megugrani, hogy nem 260, hanem esetleg 320, vagy akár 360 forint ugyanaz a portéka? Svájcban a vállalatok versenyképessége eltűnik, jöhet a német karóra, a belga csoki… Igaz, az ország úgyis a pénzügyi szolgáltatásokból élt, ott pedig már nem egyértelmű a pozícióvesztés.
Az EKB, az Európai Központi Bank egy kicsit fellélegezhet, javul a mozgástere, nincs akkora nyomás a keresztárfolyamon. Azt azonban ne gondolja senki, hogy innen éljen a piac, majd az szabályoz. Nem. Előbb valahová beáll egy lecsillapodott árfolyam, majd jöhet a nem transzparens árbeállítgatás. Az biztos, hogy a svájciak nem engedik el teljesen a devizájukat, az túl nagy kockázat lenne. Fognak interveniálni, csak más már nem tudja, hogy mi a céljuk. Talán a kerek és könnyen megjegyezhető paritásra állnak majd rá (az 1:1 az euróval szemben), talán más lesz a cél?
Svájc szempontjából az egész nagyon furcsa. Annyi frankot nyomtat, amennyit akar, de most mégis inkább elszenved 20-30 százalékos veszteséget a már felhalmozott eurón. Minek feszítették három évig a rendszert, ha aztán elengedik, mint gyerek a befogott szájú lufit? Hogy is énekelte a KFT az Elisabeth című örökérvényűben: „Ki érti ezt, ki érti ezt? Én nem.”
A poszt írásakor még csak órák teltek el az intézkedés után, bármi lehet, de egyet biztosan jelez az intézkedés: már január 15-én tudjuk, hogy nagyon izgalmas éve lesz az eurónak. Természetesen ez nem egy magyar sztori, de egy kis köldöknézéssel, Magyarország helyzete is elemezhető. Nagy nyomás volt a frankon és Svájc elengedte a rendszert? Nem lehet, hogy ebben Magyarországnak, a devizahitelesek kapcsán felmerülő euró/frank konverziónak is szerepe lehetett?
Járműhitelesek, áruhitelesek, vállalati frankhitelesek. Nekik most elég nehéz. De a magyar lakosság nagyjából megúszta. Ennek csak örülni lehet. A Pénzkérdés legutóbbi posztja foglalkozott az MNB tavalyi politikájával. Most egy újabb elemről, a forintosításról derült ki, hogy vagy a vak szerencse, vagy a bölcs előrelátás miatt, de zseniálisan időzített intézkedés-sorozat volt. Hurrá, éljen! Nagy a politikai siker. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy rengeteg magyar kisember úszott meg valamit, ami beláthatatlan. Hála a jóistennek!
Utolsó kommentek