Tegyük le az ásót és drukkoljunk az eurózónának
Sorozatban jöttek ki az utóbbi másfél hétben a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, az EBRD és a Világbank legfrissebb jelentései; egy globális és egy európai előrejelzés, illetve egy hazánkról szóló országjelentés formájában, melyekből magyar szemmel érdekes alapvetés hámozható ki, és kiderül az is, mit számít az, hogy mit mond vagy tesz mostanában a magyar vezetés.
A fejlett világra a legpesszimistább forgatókönyv esetén a 2008. évinél is sötétebb, a tőkepiacok befagyásával járó pénzügyi válság várhat, melynek leginkább a világ feltörekvő országai isszák meg a levét, szól a Világbank előrejelzése. Alapesetben is mindenképpen nagyot döccen 2012-ben a világgazdaság, ami az összes feltörekvő (és fejlődő) ország együttes növekedési átlagát 6-ról 5,4 százalékra húzza le. A negatív változat szerint viszont, egy újabb válság átlagosan 4,2 százalékot von le ebből a növekedésből, és a világ nagyobb része ismét recesszióba zuhan. Jó kérdés, hogy mire számíthat ilyen helyzetben Magyarország, amely sok szempontból közelebb áll az eurózóna válsága által sújtott országokhoz, és ahol az előző pénzügyi sokkot követő gazdasági válság még mindig mélyül.
Az EBRD sötét víziójának középpontjában az euróválság kiterjedése, és a nyugat-európai bankok közép-kelet-európából és közép-ázsiai piacokról való tőkekivonása áll, mely blokkolja a régió feltörekvő országainak talpra állását. Ez a szervezet is melegen ajánlja a felkészülést az újabb válságra, és előrejelzésében Magyarországot külön ki is emelte: egyike vagyunk annak a két országnak a vizsgált 29-ből, ahol az EBRD kifejezetten recessziót jósolt (a másik Szlovénia). Ez a mi esetünkben 1,5 százalékos visszaesést jelenthet 2012-ben – természetesen, ez megint csak az alapverzió; ha ténylegesen beüt a válság, innen csak romlanak a kilátások.
Az IMF országjelentésének néhány, ugyan nem dicsérő, de a fentiekhez képest már-már pozitív kicsengésű gondolatain a Financial Times újságírója is elcsodálkozott.
A jelentés kimondja: Európa gazdasága lassul; ennek hatására a magyar gazdaság számára a 2012-es év stagnálással telik majd, hogy aztán fokozatosan újra magához térjen. Majd meglepő módon azt ecseteli, hogy az államadósság mértéke alapvetően fenntartható, és csökkenni fog, amint a növekedés beindul és a középtávú pénzügyi konszolidáció hatása megmutatkozik. Ezután persze itt is az következik, hogy a külső sokkokra a gazdaság továbbra is érzékeny marad, és hogy jóval sötétebb a jóslat, ha Európában általános recesszió következik be. A következő, feketén-fehéren leírt IMF-következtetés viszont szíven üti az embert: a magyar kormányzat politikája ugyan hatással van az ország rövid-, és középtávú kilátásaira, de a Magyarországhoz hasonló kicsi, nyitott gazdaságok sorsa közvetlenül és jelentős mértékben az eurózóna válságának mértékétől és időtartamától függ.
Itt kezdhetünk tulajdonképpen elgondolkodni azon, hogy nem mindegy-e, mit mond vagy tesz a magyar kormány. A nemzetközi hírekben, elemzésekben a legfrissebb fejlemények mellett szinte teljes terjedelemben szerepel az IMF-Orbán szappanopera szinopszisa. Ott van, mit mondott az egyik, erre mit mondott a másik, így jól követhetjük a rövid távú piaci hatásokat, a forintárfolyam alakulását és a nemzetközi pénzpiacok pár napnyi bizalmát vagy halálos ítéleteit. És persze belegondolhatunk abba is, mit jelent az középtávon, ha a kormány politikájával kapcsolatban küld nem túl szívélyes üzenetet az IMF vagy az EU.
Az IMF országjelentését látva azonban, kérdem én, hogyan jönnek mindehhez a magyar miniszterelnök forintárfolyam-gyilkos, vagy éppen forintárfolyam-erősítő kijelentései? Mit számít, ha a rövid távú befektetői döntésekre apellálva helyesen felmondja a tegnapi leckét, vagy ha a kilátásainkat középtávon javító intézkedéseket hoz, illetve, horribile dictu belevág a máig rendre elmaradt strukturális reformokba? Ha az IMF most azt állítja, hogy minden eddigi nemzetközi bizalomrombolásunk ellenére képesek vagyunk elkerülni az államcsődöt és túlélni a válságot, akkor mit számít, ki mit mond? Bár a kormány 0,5 százalékos növekedési becslése merésznek tűnik, az IMF valamiért realisztikusnak találja azt. Ha stabilizálódik az eurózóna, Magyarország külső segítség nélkül is talpon tud maradni. Ha pedig a világgazdaság ismét felpörög, akkor ebbe a kis, nyitott országba úgyis ismét „begyűrűzik" a jólét.
A fentiek alapján tehát azt is mondhatjuk, hogy bizony mindegy, mit mond a kormányfő. Bővebben: nem mindegy, mit mond, mert a jó kommunikáció sikeresen építi a Magyarország iránti befektetői, pénzpiaci bizalmat. Viszont a napról napra ide-oda rángatott pénzpiacok is korrigálnak, ítéleteik nem mindig megalapozottak, és gyakran csak pár napig érvényesek, tehát mégis mindegy, mint mond. Persze akkor mégsem mindegy, amikor a kormány középtávú politikájáról egyeztet, és a nemzetközi pénzügyi szervezetek támogatását kell biztosítania. Ám, ha a nemzetközi pénzügyi szervezetek legfrissebb jelentéseire gondolunk, levonhatjuk azt a következtetés is, hogy végeredményben nem a rövid távú vagy középtávú, rajtunk múló fejlemények, intézkedések, kijelentések döntik el a sorsunkat, hanem Európa szerencsésebb felének sikere vagy kudarca. Talán nincs is más dolgunk, mint lerakni a célszerszámot, amivel eddig igyekeztünk minél mélyebbre ásni magunkat, és drukkolni az eurózónának.
World Bank: Global Economic Prospects (GEP) 2012
http://siteresources.worldbank.org/INTPROSPECTS/Resources/334934-1322593305595/8287139-1326374900917/GEP_January_2012a_FullReport_FINAL.pdf
EBRD: Regional Economic Prospects 2012
http://www.ebrd.com/downloads/research/REP/REP_January_2012_230112_FINAL_1.pdf
IMF Country Report – Hungary, 2012 01
http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2012/cr1213.pdf
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon!
Utolsó kommentek