India nagyon szegény ország, de ma már sok szempontból rugalmasabb, vonzóbb, mint Kína. A kormány piacbarát, segítenek az alacsony nyersanyagárak, gazdasági löketet adhat a városiasodás, miközben egyre több a képzett, angolul anyanyelvén beszélő középosztálybeli. Lehet, hogy hamarosan az indiai piacokon lehet majd a legjobban keresni.
Vicces eset keltett diplomáciai bonyodalmakat az elmúlt hetekben. Igaz nem két ország között mérgesedett el a helyzet, csak egy hatalmas állam, India és egy óriási cég, a Google között. A Google manapság már sokak előtt híres arról, hogy nem pusztán keresőket, levelezőrendszereket működtet, de igazi mesterséges intelligencia cég, amelyik folyamatosan fejleszti önmagát. Ha rákeresünk például a képek nézegetése közben arra a szóra, hogy kiscica, akkor a Google kiad valamilyen találatokat. Ahogy aztán ezekből válogatnak a felhasználók, úgy sorolja majd egyre előrébb a Google a gyakran klikkelt találatokat, kialakul a cukisági rangsor. Igen ám, de nemrégiben az angol top 10 criminals keresésre előadta, vagyis a legsúlyosabb bűnözők közé sorolta Narendra Modi indiai miniszterelnököt is a rendszer. Az indiai felhasználók között persze elterjedt ennek a híre, akik persze örömmel kattintgatták politikusukat, mire ő így egyre előrébb került a képek top-listáján. A cég végül elnézést kért.
Valójában a miniszterelnök nem bűnözőségével, hanem sokkal inkább történelmi esélyével válhat „kattintandó celebbé”. A tavalyi indiai választáson szerény 820 millió ember választhatott. Az összesen 1,2 milliárdos ország vélhetően azért választotta meg a hindu nacionalista, ugyanakkor piacbarátnak mondott Bháratíja Janata vezette Nemzeti Demokratikus Szövetséget (NDA), mert valóban változásokat várt, elsősorban a gazdaságban. Modi ugyanis piacbarát politikus, aki nem volt annyira beletunyulva a régi nexusokba, mint az örökös indiai kormányerő, a korábban regnáló Kongresszus Párt. Az újdonsült miniszterelnöknek már a megválasztására is emelkedett a tőzsde, de ő utána valóban nagy lendülettel vetette bele magát a munkába. Nemrégiben például Kínában, Mongóliában és Dél-Koreában járt, nem titkoltan azzal a céllal, hogy tanuljon azoktól az országoktól (elsősorban Dél-Koreától), amelyek sikeresen váltottak, és lettek szegény beszállító országból, technológiai élenjárók.
India nagyon jó úton jár efelé és hihetetlen lehetőségek előtt áll. A nyersanyagokban szegény országnak sokat segít, hogy a nyersanyagárak már visszaestek, a réz, az acél, a szén régebb óta mélyre nézett, de tavaly az olaj is megadta magát. Indiának a gazdasági növekedése nagyon stabilan 6 százalék évente. Az ország lakossága pedig nagyon fiatal, nagyon szegény és ma még nagyon kismértékben városi. E paraméterek közül most mindenben változás várható, ami sokat lendíthet a gazdaságon.
Az indiai gazdaságban nagyon sok az új beruházás, és eközben elég nagy a lakosság megtakarítási rátája is, több juthat akár a részvényekre is. A demográfia különös dolog, de India most ebben is a görbe legjobb szakaszánál tart. Az öregedő társadalmak, mint a magyar azzal küzdenek, hogy túl sok eltartott (nyugdíjas) jut túl levés eltartóra. Voltaképpen hasonló problémákkal küzdenek a gyorsan gyarapodó afrikai országok, csak ott nem a nyugdíjasból van sok, hanem kisgyerekből, de megint csak túl sok eltartott jut, túl sok eltartóra. Van azonban egy kánaáni állapot, amikor a korfa közepe széles, vagyis a fiatal társadalom és a lassuló demográfiai párhuzamos jelensége. Ilyenkor, mint India esetében is, az anyák már nem szülnek annyi gyereket, vagyis nincsen akkora gyerekhad, de mégis kevés az idős. Hamarosan nagyon sokan termelik az indiai GDP-t, viszonylag kevés eltartott ellenében. És ez még évtizedekig így maradhat, mert manapság 30 éves egy medián indiai, vagyis ugyanannyi ember fiatalabb 30 évnél, mint amennyi idősebb ennél.
Gyorsan nő Indiában, a ma még nagyon alacsony városi lakosság aránya is. Emlékezhetünk Kínából, amikor kiépültek a gigantikus metropoliszok, akkor a milliónyi új városinak lakás, út, metró, csatorna kellett, és ez a nagy infrastrukturális boom is segítheti majd India növekedését. Az ország ma már nem csak az angol nyelvtudás miatt érdekes, nem csak az angolszász telefon és it-társaságok call centereiben dolgoznak az értetlenkedő és örök vicctémával szolgáló indiaiak, hanem a helyi cégek kezdenek vertikálisan is integrálódni a világgazdaságba. Még sikeresek a klasszikus indiai ágazatok, vagyis az angol nyelvű call centerek mellett a szintén angol nyelvű adatrögzítés, adatértékelés, alapvető programozás, könyvelés, de már kezdenek megjelenni a tudásintenzívebb ágazatok is, indiai cégek kezdenek beszállítani, erősek az autógyártók, az it-cégek.
És hogyan lehet részesülni a remélt indiai fellendülésből befektetőként? A Mumbaiban székelő fő tőzsdén, a National Stock Exchange of Indián 1700 céget listáznak, a piaci kapitalizáció 1650 milliárd dollár. A vezető index, a CNX Nifty 50 tagjaiból magyar szemmel szinte semmi sem ismerős, talán csak a Maruti-Suzuki, illetve a Tata márkanév, amelyet négy különböző cég is képvisel az indexben. Mivel az ismeretlen cégeket nehéz itthonról elemezni, Indiára leginkább alapok, ETF-ek révén érdemes játszani.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek