Mi fontos és mi nem? A magyar hírfogyasztó burokban él, kellemetlenebb megfogalmazással, nem nagyon les ki a langymeleg kis magyar pocsolyából. Aki megnéz egy esti hírműsort valamelyik magyar nyelvű adón, vagy egy még estibb beszélgető műsort, mindig izgalmas hazai témákkal találkozik.

Feláll-e? Mármint a baloldal a padlóról. Szigorítják-e? Mármint a gólyatáborban nemi erőszakot elkövetők büntetését. Tovább nyomja-e? A kormány a rezsicsökkentést. Megtaláltuk-e? Dárdai Pál személyében a magyar futball új messiását.

Nem beszélve a közmédia legújabb gyakorlatáról, amikor saját műsorait reklámozza percekig a hírműsorokban, mintha ezek is a fontos történések közé tartoznának. Természetesen ezek a hírek minden országban érdekelnék a közvéleményt, a baj inkább azzal van, hogy nálunk mintha csak ezek lennének érdekesek. Ezek a vezető hírek és a vezetőt követő hírek, végül a levezető hírek. Érdekes, átkapcsolva, a CNN-re már nem csak az ennek megfelelő amerikai hírekről hallani, republikánusokról, demokratákról, baseball és amerikai futball edzőkről, hanem Washingtontól látszólag nagyon messze eső, de az amerikaiakat bizonyára érdeklő globális témákról. Nálunk az Egyesült Államok világpolitikai szerepe, viszonyulása más országokhoz akkor nagyon érdekes, ha hat magyar állampolgárt nem engednek be az Egyesült Államokba. Amúgy? Nem valószínű, hogy sokakat érdekel, hogy Barack Obamáék más országokról, térségekről mit gondolnak. 

A híradások és a beszélgetések olyan témákra koncentrálnak, amelyek látszólag nem gazdasági, hanem egészségügyi, társadalmi, katonai tartalmak. Ezek az Ebola-járvány terjedése, az Iszlám Állam térnyerése és a mögötte meghúzódó globális muzulmán útkeresés és kelet-nyugati konfliktus. Végül egy másik nyugat-keleti konfliktus, a mind kezelhetetlenebb orosz-ukrán helyzet, a gazdasági háborúkkal, az embargóval, az energia-ellátási kérdésekkel.

Lehet, hogy szerencséje lesz Európának és ezek lecsengenek, hogy a járványt ugyanúgy megfékezik, mint a szunnita szélsőségeseket, az ukrajnai fegyveres harcok megrekednek vagy Kelet-Ukrajnában, de legalább az unió határán (Záhonynál), ám azért egy pillanatra érdemes mindezeken elgondolkodni.

„Vigyázz kislányom, fekete-afrikai nénitől és bácsitól ne fogadjál el cukorkát, csokit, de még puszit sem!” – ma már nem ilyen egyszerű a járványok megfékezése. Mert, és ez mind a három fenyegetettségre sajnos igaz, nagyon felgyorsult, nagyon kicsi lett a világ. Minden fél napra van a repülők, vagy egy percre az internet segítségével és minden teljesen transznacionális. Ha plasztikusan szeretné valaki mindezt láttatni: jön haza María Casaburgia széles mosolyú, kedves spanyol önkéntes ápolónő Sierra Leonéből. Nem egyenesen Madridba megy, hanem előbb eltölt hét napot Párizsban, mert a fárasztó munkát egy korábbi szolgálatból megismert és éppen Párizsban dolgozó amerikai és japán barátnőjével szeretné kipihenni. Nem is kell ragozni, lehet, hogy 24 órán belül María már minden földrészen elhintette az Ebolát.

Fontos és izgalmas kérdés, hogy a mi kis bezárult világunkban hány 5400 fős településen számolják majd újra a szavazatokat, reális-e a jegybank prognózisa a kamatpályára, de senki ne higgye azt, hogy az Ebolából nem lehet mindenkit érintő ügy. Ha valakinek szerencséje van, akkor nem betegszik meg közvetlenül, de más lesz a járvány után a nemzetközi közlekedés, akár a költségek, akár a prevenció, akár az ellenőrzések tekintetében. Más lesz fontos a globális egészségügyi kutatásokban. Hősies egészségügyi dolgozók, önfeláldozó nővérek és szerzetesek kitartanak a leginkább járványsújtottat országokban, de közben menekül, aki tud, vagyis az elit, a gazdagok, a rendfenntartók, jön a bűnözés, aranyárba szökik a kaja, a fertőtlenítő, az országhatárok hol zárva, hol nyitva, a légijáratok hol felszállnak, hol fel sem szállnak. Ez fontos!

Eközben Szíriában és Irakban tombol az Iszlám Állam. A vérengző, embertelen szélsőségesek népirtásai is rettenetes következményekkel járnak. Itt egy kicsit még szerencse is, hogy Magyarország ennyire bezárkózó, ennyire nem befogadó, innen nem mennek keleti fiatalok harcolni a frontra, nem is térnek vissza még elvadultabban, nem indulnak tudatlan, vagy önfeláldozó tizenéves lányok az iszlám harcosok boldogítására, hogy aztán pár hónap múlva terhesen hazakívánkozzanak, vagy végképp ott ragadjanak a sivatagban. Nyugaton ezek mindennapos sztorik lettek a médiában.

Közben a nyugati országok nem szívesen engedik haza a bűnbánó iszlamistákat. Miért is tennék? Hogy egy-két nyugodt hónap után otthon robbantgassanak és mészároljanak? Biztos meg kéne érteni a kulturális elszigeteltségüket, az identitás-zavarukat, a másodgenerációs bevándorlók érzelmi viharait, de akarja a fene megérteni. A békés nyugati ember joggal üvölti: „mentsetek meg minket a vadaktól, azoktól, akik az ártatlan civilek életékre törnek.”

Ukrajna története is rettenetes. Néha benne van a hírekben, de a többség már unja, megszokta a képsorokat. Pedig Magyarország közvetlen szomszédságában egy ország második legfontosabb városa, Donyeck már teljesen szét van lőve. Szerencsére mindig lehet az oroszokra mutogatni, de azért nem lehet senkinek illúzióija. Aki szeretne hősökként beszélni a Nyugat felé törekvő, de az oroszok által elgáncsolt ukránokról, azért ne felejtse, nem csak keleten van front, az ukránok saját maguk között is folyamatosan ölik és alázzák egymást, megvesszőztetik, négykézlábra eresztik a másként gondolkodó honfitársaikat. Elég csak a mostani, részben ukrán nácikat is éltető kijevi tömegtüntetésekre gondolni. Nem a régebbi Majdan téri eseményekről van szó, amelyek Viktor Janukovics elnök idején zajlottak, hanem most a napokban is ilyen képsorok járták be a világot.

Ölik ezek egymást folyton, és ennek sokan megisszák a levét Kelet-Európában. Magyarok, bolgárok, szlovákok, szerbek, mert ha ezek fenekednek egymásra, akkor télen nem lesz gáz, vagy nem lesz elég gáz. Könnyű az Egyesült Államokból erősebb szankciókat követelni, hiszen nekik nincsenek gazdasági kapcsolataik, de Kelet-Európában ez az egyetlen realitás. De akkor miért van az, hogy mégis az amerikaiakat érdekli a helyzet, a magyarokat pedig nem annyira?

Átalakul a világ, új kockázatok, új környezeti tényezők jelennek meg. Magyarország, legalábbis ez jön át olykor a politikusainkról, ebben az új világban az erős, a határozott állami mintákat tiszteljük. Európában még a konszenzus, a régi típusú politika, a tárgyalás a divat. A vezetők bizottságokat alakítanak, társadalmi vitára bocsátanak, előkészítenek kérdéseket. Egy nyugodt világ tisztességes eszköztára, csak eközben a magyar lakosságot nem érdeklik a saját sorsát élesen meghatározó világgazdasági folyamatok. Döntsék el a politikusok, hogy mi a magyar érdek, a magyaroknak mintha nem lenne szüksége a nagy vitákra, nem is akarja megérteni a szélesebb összefüggéseket.

A közöny fog minket elpusztítani. Ahogy a Biblia mondja, a langyosokat kiköpi az Úr. 

Címkék: ebola Ukrajna ukrán válság Iszlám Állam