A KSH statisztikája szerint jól megy a magyar idegenforgalom, de közben mintha nem ezt látnánk, legalábbis a Balaton körül ránézésre valami nagyon nincs rendben. Porosodó szállodák, üresen kongó és lepusztult kempingek, bezárt éttermek és ABC-k, „eladó” táblák lépten-nyomon. Az éttermesek azt mondják, bármennyire is bővül a tó körüli programajánlat, az igazi szezon még mindig csak július közepétől augusztus 20-ig tart, vagyis a vállalkozásoknak alig egy hónapjuk van arra, hogy kitermeljék költségeiket és tulajdonosuk megélhetését. Erre azonban korrekt üzleti modell aligha építhető, ilyen feltételekkel csak a prostitúció, a fegyverkereskedelem és persze a droggal való üzletelés kifizetődő. De mi ennek az oka, és miért mutatnak mást megint a statisztikák, mint amit a vállalkozók és a nyitott szemmel járók tapasztalnak? És tényleg ennyit tud csak a magyar tenger?

Először is el kell ismernünk, hogy nem a tehetős külföldiek kedvence jelenleg a Balaton. Laikusként is szemet szúr a dolog, ha összehasonlítjuk egy horvátországi nyaralóhely és egy felkapottabb balatoni település központjában a külföldi rendszámú autók korát, színvonalát. Ennél is többet mond azonban, hogy míg a horvát tengerparton szinte egymást érik a méregdrága – és ennek ellenére persze nem feltétlenül jó – éttermek, amelyek közül a felkapottakba foglalás nélkül az embernek esélye sincs bejutni, addig a magyar tenger partján komoly kutatómunka a lángos-hekk-pizza triumvirátuson kívül szóba jöhető gasztronómiai kínálatot találni. Természetesen vannak kivételek, most hirtelen a balatonszemesi Kistücsök és a Zamárdiban - olasz tulajdonossal - található Mauro ugrik be, de egy 200 kilométeres partszakaszra jó ha 30-40 ilyen jut, ami bizony kevés. Mennek még persze a „magyaros” éttermek, közülük sokan ráálltak a menüztetésre, amikor 5-20 menüből lehet választani 1000-1500 forint körüli áron, amennyiért Németországban legfeljebb egy pizzaszeletre futja valamelyik utcai árusnál. De nem a vállalkozókra nehezteljünk, egy-másfél hónapos szezonra nem éri meg komoly éttermet építeni, ugyanis a helyi közönség az év többi részében egyszerűen nem tartaná el.

A kerékpáros turizmus segíthetne, hiszen a balatoni kerékpárúton sok helyütt már óriási a zsúfoltság, köszönhetően a tömegével érkező német és holland nyugdíjasoknak, a magyar fialaloknak és a mind több szervezett iskolai csoportnak. Az út körül van is némi pezsgés, a szemfüles éttermek „kerékpáros menü”-vel, a panziók „kerékpáros barát” szálláshelyekkel igyekeznek profitálni az új divatból. Ez azonban megint csak az olcsóbb árfekvésű éttermek és szállások üzemeltetőinek kedvez, és persze a kempingeknek, már amelyik egybeesik az általában 2-4 napos túrák megállóival. Ráadásul ők tipikus egy éjszakás vendégek, akiket a vendéglátók a legkevésbé szeretnek, hiszen ugyanannyi velük a munka, mint az egy vagy több hétre érkezőkkel, csak persze a bevétel kevesebb.

Nem kedvez a fejlődésnek a balatoni turizmus szerkezete sem, a tó körül dominálnak a családi nyaralók, amelyeket sokszor maguk a tulajdonosok használnak. Közülük a többség Budapestről ingázik le hétvégénként (ingatlanosok szerint az itt nyaralót vásárlók kb. fele fővárosi). Ez azért probléma, mert ők rossz időben inkább otthon maradnak, ezért a balatoni változékony időjárás az amúgy is rövid szezon több hétvégéjét is képes lennulázni. Persze, ha tele vannak a nyaralók, a szolgáltatók abból is alig profitálnak, mert aki csak teheti bevásárol a tó körül gombamód szaporodó hipermarketek vagy diszkontok valamelyikében, és inkább otthon eszik, iszik. Ráadásul a déli parton sok a szabadstrand, így a fürdésre sem kell költeni.

Húzó ágazat lehetne még a buliturizmus, hiszen a partizni vágyó német fiatalok egy kedvenc európai célpontja Siófok. Napsütés, sok szórakozóhely, csinos lányok, olcsó étel és ital, vagyis minden meg van ahhoz, hogy egy tizenéves alaposan kiüthesse magát a haverokkal. Siófoknak ezen a téren már nemzetközi híre van, évente több tízezer német fiatal zarándokol el ide vonattal vagy autóval. Siófok azonban évek óta próbálja megváltoztatni a "parti város" imázst, ugyanis nem kifizetődő. Bár a szórakozóhelyek profitálnak ebből, hozzánk sajnos többségében a kispénzűek jutnak el, másokat pedig elriasztanak a duhaj fiatalok.  

A legtehetősebb, igényes szolgáltatásokat is megfizetni képes közönséget vonzó négy- és ötcsillagos szállodákból azonban alig akad a Balaton körül, a szállás.hu-n például mindössze 2 ötcsillagos és 38 négycsillagos hotelt találtunk, de a legnagyobb nemzetközi szállásfoglalási rendszeren, a booking.com-on is mindössze 2 ötcsillagos és 54 négycsillagos balatoni hotel akadt az 1700 darabos kínálatból. Ebből is látszik, hogy a kínálati oldal sem a tehetősekre állt rá, hiszen ha el is akarnák nálunk költeni a pénzüket, nem lenne hol megszállniuk. Úgy tűnik, a tehetős külföldiek szeretik a régiót, de inkább a gyógyfürdőket – Zalakarost, Hévizet, Sárvárt – keresik fel, és legfeljebb egy-egy kirándulásra ugranak el a tó partjára.

Gazdag magyarok is vannak persze, és még olyan is akad közöttük, aki megáll Horvátország előtt. Ők általában vitorláznak, és az északi part felkapott településein (többnyire Balatonfüreden) vesznek nyaralót vagy házat, és bár ők költenek rendesen, esetükben azért tömegről nem beszélhetünk, hiszen a legnagyobb 15 balatoni kikötőben összesen legfeljebb 2300 hajó számára van hely.  

De mit lehetne még tenni a jobb jövedelmezőség érdekében, milyen nem időjárásfüggő attrakciót lehetne még kitalálni, megépíteni? Vannak már kalandparkok, bob pályák, vitorláskikötők, Keszthely, Füred és Siófok folyamatosan szépül, a tó környékén pedig egymást érik a koncertek, színházi előadások és a legkülönfélébb programok.

A válaszom az, hogy sokkal többet nem tehetünk, vagyis talán csak annyit, hogy féltve óvjuk a tavat, és annak jelenlegi törékeny ökológiai egyensúlyát. A kiépített vízpartot és a partot körülölelő apró parcellás településrészeket adottságként kell elfogadnunk, hiszen ezeken változtatni már aligha tudunk. A korábban oly vadregényes déli part, a madárparadicsomnak számító, egykor hatalmas kiterjedésű déli öböl, a Nagyberek sem lesz már olyan mint hajdan, a Sió-csatorna megépítése előtt, amikor a tó vízszintje lényegesen magasabb volt a jelenleginél. Kisebb beruházások, ráncfelvarrások, jobb szolgáltatások persze kellene, például a balatoni bringautat európai színvonalúra lehet fejleszteni, de ami a Balaton esetében a legfontosabb, a finom víz és a csodás táj adott. 

Azt is el kell fogadnunk, hogy a tó nem képes a jelenleginél sokkal több külföldit idevonzani. De ez nem is feltétlenül baj, mert sokkal kiegyensúlyozottabb, ha főleg hazai vendégekre épül a tó idegenforgalma. Ahhoz azonban, hogy ez valóban működjön a magyar életszínvonalnak és a munkavállalók lehetőségeinek kell megváltoznia. Mert addig, amíg a magyarok fele azt sem engedheti meg magának, hogy szabadságra menjen – vagy csak papíron veszi ki a neki járó szabadnapokat –, addig nehéz a belső turizmusra építeni. Ráadásul a magyarok 71 százaléka (KSH adat) több részletben vesz ki a szabadnapjait, 34 százalékuk egy hétre, 20 százalékuk pedig ennél is kevesebb időre utazik el. Ami Nyugat Európában általános, vagyis hogy a dolgozók nyáron három hétre pihenni mehetnek, az nálunk ritkaság számba megy, mindössze az emberek hat százaléka teheti ezt meg.

Ha ez megváltozik, akkor a Balaton életében is új időszámítás kezdődik. Mert akkor végre megengedhetjük majd magunknak, hogy kiélvezzük a lehetőségeit.

Címkék: Balaton