Ahogy a dolgok állnak, elő kell majd keresnünk a szakirodalmat és a történelemkönyveket, hogy ne adjunk olyan válaszokat komoly gazdasági és létkérdésekre, amelyek hasonló helyzetben egyszer már zsákutcának bizonyultak. Ha nem teszünk így, és nem alakul ki egy társadalmi önkontroll, továbbá egy reális pozitív jövőkép, menekülőútnak, akkor gyorsan jutunk el abba a tudatállapotba, ahol a szegények, a hajléktalanok, a munkanélküliek, a kisebbségek vagy akár a másként gondolkodók eliminálása a társadalomból egy hatékony és növekedésorientált döntésnek tűnhet.
Az elmúlt hetek és hónapok kormányzati döntései és üzenetei között gyorsan találhatunk olyanokat, amelyekről lerí, hogy növeli majd a társadalmi különbségeket, rontja a leszakadó rétegek felzárkóztatásának esélyeit, ellehetetlenítve az egyes „kasztok” közötti átjárást. Ez utóbbi bizonyulhat a legfájóbbnak: a magyarok mindig is büszkék lehettek a szegénysorból kiemelkedő sikeres művészekre, tudósokra, üzletemberekre, a „békebeli” sikertörténetekre. Ha az elmúlt 20, 50, 70 vagy akár 100 év nem is a klasszikus polgárosodási modell jegyében telt Magyarországon, azért a jólét megkérdőjelezhetetlenül növekedett. „Gyerekkoromban egy csuhébaba volt az egyetlen játékom, ti meg sírtok, hogy nem a legújabb játék kerül a fa alá!” – hány meg hány családban hangzik el az intelem karácsonykor a szülők és nagyszülők részéről.
A teljes cikket elolvashatod a Pénzkérdés oldalán.
Utolsó kommentek