Kevés a hosszú távú megtakarítás.
Nemcsak azért mert nincs miből, hanem azért is, mert a megtakarításokhoz kapcsolt adókedvezményeket egy ma már elég szűk rétegre szabták. Azokra, akik egyszerre nagyobb összeget tudnak félre tenni vagy elég magas a havi jövedelmük ahhoz, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári takarékoskodás kapcsán élhessenek az adójóváírással. Egy minapi konferencián ezzel szemben azt javasolták alakítsák át a mostani állami támogatási rendszert úgy, hogy az alacsonyabb jövedelmű rétegek is élvezhessék a tartalékok képzésével járó adóelőnyt.
Olaszországban is gondot okoz, hogy az állampapírokat csak nagyon magas hozamfelárral tudják eladni, mégis stabilitást ad az országnak, hogy az államadósságot 60 százalékban belföldi megtakarításból finanszírozzák. Magyarországon fordított az arány a külföld javára.
Holott a megtakarítási hajlandóság 2008 óta mindenképpen erősödött, még akkor is, ha tartalékokat csak a lakosság ötöde tud felhalmozni. Ez viszont nagyrészt mind rövid távra szóló, úgymond vésztartalék. Bár tavaly jó ütemben nőtt a nyugdíj-előtakarékossági számlákon (nyesz)tartott állomány és a tartós befektetési szerződések (tbsz) száma is, idén – a növekvő bizonytalanság miatt - kevésbé keresettek ezek az adóoptimalizálásra lehetőséget adó konstrukciók.
Az év elején még biztató fejlemények is voltak. Minimálisan emelkedett a betétek lejárata, a korábban 3 hónapos betétben tartott pénzek egy részét már 6 hónapra kötötték le. A kétharmad részben lakossági forrásból származó kereskedelmi banki betéteken belül a 2008-as őszi válság előtti 8,8 százalékról csaknem duplájára, 15,3 százalékra nőtt a 3-12 hónap közötti lejáratú állomány aránya. Igaz viszont, hogy már ekkor is apadtak az állomány egytizedét sem elérő éven túli lejáratú betétek. Mostanra a helyzet rosszabbra fordult, nő a legrövidebb lejáratú betétek állománya, no meg a készpénz, a hosszú távú megtakarítások amúgy is kicsi hányada pedig tovább zsugorodott.
Gyökeres változáshoz másféle szemlélet kellene a támogatások terén is. Olyan egységes elvű támogatási konstrukció, amely ösztönöz a rendszeres megtakarításra és amelynek révén az alacsonyabb jövedelműek alanyi jogon élvezhetnék az öngondoskodáshoz kapcsolt kedvezményeket. Egyelőre ugyanis az öngondoskodásra leginkább rászorulók nem tudnak élni például a tbsz-hez és a nyesz-hez kapcsolt adókedvezményekkel.
A jelenlegi, egyes megtakarítási termékekre fókuszáló támogatások hátránya egy egységes rendszerrel szemben, hogy inkább a konstrukciók mögött álló lobbik erőviszonyát tükrözi, mint a társadalmi szükségességet. Vitát válthat ki például, hogy jelenleg miért éppen a lakáscélú takarékosság kapja a legjelentősebb mértékű – a befizetések 30 százalékát kitevő, igaz személyenként limitált összegű -- állami támogatást szemben a kevésbé favorizált nyugdíjcélú vagy az egészségpénztári megtakarításokkal.
A megtakarítási konstrukcióhoz kapcsolt kedvezmények ráadásul nem mindig töltik be megfelelően céljukat. A jogszabályalkotók sokszor nyitva hagyják azokat a kiskapukat, amelyek miatt a támogatott hosszú távú megtakarításból is rövid távú lesz. A nyugdíjas nevében nyitott nyesz-számlán például kamatadó-mentesen lehet takarékoskodni, nem véletlenül nyitják a számlák többségét a nagyszülők nevében. A nyesz-hez kapcsolódó szja-jóváírás megszerzéséhez pedig legfeljebb papíron munkát kell adni a nyugdíjas rokonnak a családi vállalkozásban.
Amennyiben a hosszú távú, öngondoskodást szolgáló megtakarítások után a takarékoskodót az időtávval arányos fix támogatás illetné meg egyszerűsödne és átláthatóbbá válna a támogatási rendszer. Egy ilyen rendszerbe beleférhet, hogy a speciális, államilag külön is támogatandó célokat, mint a lakásszerzés, nyugdíj-kiegészítés és egészség megőrzés extra kedvezmény ösztönözze, de ennek megfelelően az itt gyűjtött tartalék felhasználását is a jelenleginél jobban kellene korlátozni. A nyugdíjcélú megtakarítást például csak nyugdíj-kiegészítést szolgáló járadékra lehessen beváltani.
A hosszú távú takarékoskodás kiterjesztésén a kormány is nyerhetne. Stabilizálhatná ugyanis az államadósság finanszírozását is, mert biztos többen vásárolnának a kibocsátott állampapírokból, ha azt hosszú távú befektetési számlákra pakolva még plusz kedvezményhez is jutnának.
Mindez persze kevés, ha közben nem növelik a megtakarítók bizalmát. Márpedig a bizalmat minden olyan lépés rombolja, amely a hosszú távra szóló szabályrendszert negatívan érinti. Ez lehet az oka annak is, hogy nincs befektetői bizalom a 10 éves lejáratú állampapírok iránt, így nem lehet megfelelően hosszú időtávra kötvényeket kibocsátani.
Egy új átlátható egységes elven alapuló támogatási rendszer bevezetését hatástanulmányokkal kellene megalapozni, hogy kiderüljön adott állami kiadás mennyivel növelheti a takarékoskodók táborát és a megtakarításokat. Az időtávval arányosan növekvő kedvezmények bevezetése egyébként költségvetés-barát támogatás, ugyanis a támogatási terhek elnyújtva terhelik majd a büdzsét.
Utolsó kommentek